Az őszi évadot záró december 19-i délután témája a magyar–szovjet viszony volt Nyikita Szergejevics Hruscsov időszakában. Ehhez jó alapot nyújtott az előző esztendőben Baráth Magdolna által publikált (általa fordított, jegyzetelt, terjedelmes bevezetővel ellátott), alapvetően szovjet diplomáciai jelentésekre építkező forráskiadvány.
A cím és a tartalom között összhangot mutató munka alapvető üzenete: 1956 vízválasztója döntően megváltoztatta Budapest és Moszkva viszonyát is. A budapesti misszió már nem a magyar politika formálásának fontos tényezője, mert általában kimondottan tilos volt belefolynia a fogadó ország belügyeibe. Ugyanakkor természetesen a hruscsovi és a későbbi időkben sem szűnik meg a Szovjetunió hegemón szerepe, „csak” azt már más módon érvényesíti.
Mindebből következően a közölt források többnyire nem a magyar–szovjet viszony formálásának kulisszatitkaiba engednek betekintést, inkább a hazai belpolitikára vonatkozóan nyújtanak – különböző értékű – értesüléseket. Ezek az iratok ugyanis – amint az már lenni szokott – a jelentést készítőkről, a beszélgetésben résztvevőkről is tanúskodnak. Képet kaphatunk a magyar politikusok egymás közötti kapcsolatairól, ellentéteiről. Jól láthatóan a birodalom képviselői még mindig sokszor inkább apparátcsikok, mint diplomaták, a magyar beszélgetőpartnerek pedig számos esetben – rosszul értelmezett elvhűség jegyében – inkább az árulkodásban, mint a nemzeti érdekek védelmében jeleskednek.
A kötet főszereplője természetesen Kádár János, aki hol cikornyás, megalázkodó szavak, hol lapos propagandaszólamok fedezékéből, s amikor tehette köntörfalazás nélküli keménységgel harcol azért, hogy rendszere (és ezáltal a magyar nemzeti érdek) nagyobb mozgástérhez jusson.
Akiben megvan az igény arra, hogy valós képet nyerjen a szóban forgó időszak magyar–szovjet kapcsolatairól, annak bizonyosan hasznos olvasmánya lesz ez a terjedelmes kötet. Igaz, nem hallgathatjuk el, hogy nem csupán a fordító Baráth Magdolnának jelenthetett sok vesződséget ezeknek az orosz nyelvű iratoknak a lefordítása. (Erről bevezetőjében maga is ejt szót.) Bizony az olvasótól is komoly erőfeszítést, fundált forráskritikát, rengeteg kiegészítő tudás megszerzését követeli meg az értő tanulmányozásuk.
Ám megéri.
Csonka Laura
2013. december 3-án került sor A médiatörténet és az egyháztörténet metszéspontjai című konferenciára a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Médiatudományi Kutatócsoportja szervezésében, amely a kutatócsoport negyedik konferenciáját jelentette.
Részletes program: mediatortenet_es_egyhaztortenet_meghivo
Ízelítő az előadásokból:
Bárány Zsófia tudományos segédmunkatárs (MTA BTK, Történettudományi Intézet) A magyar katolikus sajtó a reformkorban című előadásában a katolikus sajtó és sajtómozgalom – melynek kialakulása a 19. század második felére tehető – reformkori történetének előzményeit mutatta be, amikor a klerikus körből kilépve, a teológiai célzatosságot elhagyva – vagy legalábbis háttérbe szorítva – a nagyközönség felé fordulás igénye és lehetősége elsőként jelentkezett a magyar katolicizmus politikai célzatú írásos tömegtájékoztatásának történetében. 1838-ban, megelőzve az első, valóban úttörő vállalkozást, a Religio és Nevelés 1841-es megjelenését, indult a Gyarmathy János szerkesztette Magyar Szion/Sion, amely az 1820-tól megjelent Egyházi Értekezések és Tudósítások kizárólag teológiai indíttatásához képest már a nagyközönségnek szánt katolikus sajtóterméknek tekinthető. „Egyházi hír- és enciklopédiai” lapként definiálták, 1838-tól 1840-ig magyarul, majd 1840-től még két évig latinul volt olvasható. A hírlap tartalmát az egyházi hírek mellett egyre növekvő mértékben a hazai közélet határozta meg. A latin nyelvre való áttérés célja az lehetett, hogy a folyóirat a külföldi lapok vérkeringésébe szeretett volna bekapcsolódni. A lap több cikke a korszellem kihívásaira adott, többnyire konzervatív választ fogalmazott meg, támogatói a konzervatív egyházi körökből kerültek ki. Irányvonalát nem tudta sem a hazai, sem a nemzetközi (azaz szentszéki) egyházi irányvonallal és politikával összeegyeztetni, így a magyar klérus végül egy másik, felvilágosultabb, a hazai és nemzetközi politikában járatosabb magyar katolikus periodika megjelenését támogatta, és ez lett a Religio 1841-től, a Sion pedig megszűnt.
Manhercz Orsolya, egyetemi tanársegéd (ELTE BTK, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék) Az 1857-es máriacelli zarándoklat sajtója című előadását három fő téma köré rendezte: az 1857. év, a máriacelli zarándoklatok és a sajtó helyzete a Habsburg-birodalomban. Az 1857. év a levert szabadságharc után a magyar közvélemény éledésének ideje volt, és ez évben zajlott a második császári körút, amelyen Ferenc József mellett már Erzsébet is részt vett. Mariazell már évszázadok óta jelentős Mária-kegyhely volt, a Habsburg-birodalomban uralkodói és főúri zarándoklatok színhelye, ugyanakkor a Mária-kultusz miatt a magyarságnak is fontos búcsújáró helye, különösen nagy csapások és veszélyhelyzet esetén. Az 1857-es magyar zarándoklat, Scitovszky János érsek személyes vezetésével (hatásos felszólításával a zarándoklaton való részvételre) szinte politikai demonstráció lett, az ország nehéz helyzete miatt és a birodalmi önkény ellen, „Isten anyjának enyhítését kérve hazánkra”. A zarándoklat korabeli sajtóban való megjelenését az előadó több újságban vizsgálta: a Budapesti Hírlapban, a Wiener Zeitungban, az Allgemeine Zeitungban és a The Times hírlapban, összevetve azok információit a résztvevők számáról (a magyar zarándokok száma 15-20 ezer lehetett), a zarándoklat jellegéről, eseményeiről. Jellemzőnek tekinthető, hogy a bécsi kormányzat is úgy tekintett a magyar zarándokok megjelenésére és vonulására, mint vallási és politikai demonstrációra. A Budapesti Hírlap később (1884-ben) úgy emlékezett az 1857-es máriacelli zarándoklatra, hogy ott a magyarok „Istennel tüntettek az abszolutizmus ellen”.
Turbucz Dávid tudományos segédmunkatárs (MTA BTK, Történettudományi Intézet) Átpolitizált vallásosság a Horthy-korszakban. Horthy Miklós vezérkultusza című előadásában azt elemezte, miért, hogyan és milyen elemeket használtak fel a vallásból a sajtóban megjelenő vezérkultuszhoz, miszerint Horthy Miklós a magyar nemzet megmentője, az Istentől rendelt vezér, „Horthy apánk”. A Horthy-kultusz a kormányzóhoz kapcsolódó évfordulókon nyilvánult meg a legerőteljesebben. Ezekhez a napokhoz köthetően (budapesti bevonulás: november 16.; kormányzóvá választás: március 1.; június 18. és december 6.: Horthy születés- és névnapja) szinte mindig hasonló felépítésű ünnepségek zajlottak, amelyekben az egyházak is jelentős szerepet játszottak: igehirdetése és imák, pásztorlevelek, zászlószentelések, tábori misék és istentiszteletek, vallásos motívumokat felhasználó méltatások jellemezték az ünnepségeket. A vallásos motívumok között megtalálhatóak voltak az ószövetségi próféciák, a krisztusi szenvedéstörténet elemei, amelyek üzenete Horthy személyéhez kapcsolódóan az volt, hogy a kormányzót Isten küldte a magyar nép élére, illetve a jó és a rossz küzdelmében Horthyt a nemzeti megváltó szerepében láttatta. Mindezt az előadó a szakirodalomban „átpolitizált vallás”-nak nevezett modern kori jelenséggel hozta kapcsolatba.
forrás: http://www.btk.mta.hu/mediatudomanyi-es-mediatorteneti-kutatocsoport/a-kutatocsoport-rendezvenyei/471-mediatortenet-negyedik-konferencia.html
