Teadélutánok a Doktori Programunkban X.

Az őszi évadot nyitó szeptember 18-i délután témája Niccolò Machiavelli: A fejedelem című munkája volt.

Az ízig-vérig sokoldalú, historikusként is jeles nagy politikai gondolkodóval kapcsolatban kiirthatatlanul rögzült az a téves megállapítás, hogy államtana cinikus. Minimum az, hogy cinizmusba hajló realizmus jellemzi. Ám a szövegek tanulmányozása tisztán megmutatja: nincs itt semmi különös cinizmus, sokkal inkább keserű, (vagy tán’ csak higgadtan mérlegelő) bölcs realizmus. Olyan realizmus, amely a mában, a tömegek korában is érvényes. Hol vagyunk a tömegek társadalmától, s ő már a tömegek társadalmáról beszél.

Roppant lényeges, hogy Machiavelli tisztában van a véletlen (az ő nyelvén: fortuna) valós történelmi mibenlétével. Ezért pontosan látja, a szerencse forgandó volta döntően azt jelenti, hogy a világ körülöttünk  – rengeteg ok folytán – folyton változik. És ehhez a folyton változó világhoz folyton alkalmazkodnunk kell. És akkor nem leszünk folyton szerencsétlenek. „Ugyaninnen származik – figyelmezteti olvasóját – a jó fogalmának változékonysága: mert ha valaki türelmesen és elővigyázatosan uralkodik, és (ha, tenném hozzá – P.P.) az idő és a dolgok úgy fordulnak, hogy kormányzása jónak bizonyul, boldogulni fog; de ha az idő és a dolgok megváltoznak, el kell pusztulnia, mert eljárása nem változik.”

Machiavelli egyben – ismétlem – az itáliai humanista történetírásnak is nagy alakja. A historiográfia azt jegyzi fel úttörő érdemének, hogy nála jelenik meg először az írásos források összevetésére és ellentmondásaik feloldására való törekvés is. Tehát olyasmi, ami ma egy egyszerű egyetemistával szemben is alapkövetelmény, miközben fejében – gyaníthatóan – a jó fogalma többnyire csak a kőkemény egyszerűség szintjén létezik, míg az 1527-ben 58 esztendősen eltávozott gondolkodó már a maga dialektikájában képes a fogalom tartalmát megragadni.

Az emberi természetről is fontosan érvényeset mondott, amikor azt fejtegeti, hogy az a társadalmi körülményeknél is nehezebben változtatható. Míg a szerencséről azt mondja az csak „felerészben ura tetteinknek …a másik felét, vagy majdnem annyit, önnön erőnk mozgat”, az emberi természet makacsságáról értekezve minden korlátozás nélkül lát kapcsolatot a szerencsétlenségek és az emberi cselekedetek között.  

A fejedelem Machiavelli legnagyobb hatású műve. Hiszen miközben sarat dobáltak rá, csendben a tanítása szerint cselekedtek. Mármint abban az értelemben, hogy mennél sikeresebben elsajátítsák a hatalomgyakorlás fortélyait. Ám ő mindennek révén olyan fejedelmet, olyan államot akar, amely a közjót szolgálja.

 

                                                        Pritz Pál