Teadélutánok a Doktori Programunkban XII.

A november 13-i teadélutánunk témája a Dózsa-féle parasztháború történeti közgondolkodásunkban való helyének a vizsgálata volt.

Kiindulópontként Romsics Ignácnak a Rubicon c. magazin idei második számában megjelent nagy ívű áttekintése szolgált.

Dózsa Györgynek, ennek a „haramiából” lett népvezérnek azért oly nagy a súlya a magyar történeti közgondolkodásban, mert az általa vezetett felkelés nem csupán véres harcaival rendítette meg az akkori úri rendet, hanem olyan kegyetlenségeket hajtottak végre a fenn lévőkkel szemben (Csáky Miklós csanádi püspök karóba húzása stb.), amelyre addig nem volt példa.

A példátlan tettek példátlan bosszút szültek.

Évszázadokig visszatartó erő lett a bestiális megtorlás.

 Évszázadokig – mondjuk. Az esetleges kétkedők szíves figyelmébe ajánljuk Illyés Gyula Puszták népe című nevezetes szociográfiája tárgyba vágó passzusait.

A parasztháború koronként ugyancsak változó előjelű és tartalmú emlékezete nyomatékkal húzza alá azt a tényt, hogy a szakszerűség és a társadalmi hasznosság számos esetben merőben különböző dolog. Lehetett Dózsának a bemutatása akár merőben történetietlen, a múlt tényeivel feleselő, s mégis többet segíthetett a dolgok jobbításán. Így van ez például báró Eötvös József Magyarország 1514-ben című nagyregényével, Jókai Mór „verses történelmi szomorújátékával”, Márki Sándor először 1883-ban megjelent Dózsa-monográfiájával is

Az ötszáz esztendős évforduló ugyan meghozta a szakmai rendezvényeket, ám Dózsa ma visszhangtalan. A nagy tömegekhez eljutó médiaszegmensek (érzékelve a társadalmi közönyt, valamint az ideológiai-politikai szféra érdektelenségét) nem tartották fontosnak a híradást.

A társadalmi visszhangtalanság döntő magyarázata minden bizonnyal az, hogy a fennálló rend – a rendelkezésére álló számtalan hatalomtechnikai eszköz hatékony működtetésével – a társadalmat feszítő (nem ritkán bizony vérlázító) ellentéteket hatékonyan kezeli.  

A szakma különben tette a dolgát: az ilyen rendezvények pontos leltárt készítettek a parasztháborúról rendelkezésünkre álló tudásunkról, annak több vonatkozásban nem csekély korlátairól.

A Dózsa-parasztháború számos, igencsak lényeges összefüggésére – forráshiány okán – a jövőben sem derül, vélhetőleg, világosság. Ám a lényegről Illyés Gyula tárgyba vágó nevezetes versének befejező sorai megrendítő pontossággal szólnak:

…. homlokán a harag rőt koszorújával
s szinte tántorogva nehéz igazával
indul Temesvárra süllyedni jeltelen’
szörnyű mocsaradba magyar történelem!

 

          Pritz Pál