Teadélutánok a Doktori Programunkban XVII.

Május 14-i alkalmunk némileg rendhagyó volt, hiszen külső helyszínen, a budaörsi Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjteményben került rá sor. A magyarországi németség egyik legnagyobb alakja, Bleyer Jakab munkásságán keresztül vizsgáltuk a kérdést, hogy szabad-e a hazára „árulkodni”?

A véleménykülönbségek ellenére a résztvevők nagyjából egyetértettek abban, hogy a hazai németek hungarus-tudata tárgyalt korszakunkban már nemcsak korszerűtlen volt, hanem képviselete szinte lehetetlen vállalkozást jelentett a magyar és birodalmi német nacionalizmusok egymásnak feszülésének időszakában. Ez a kialakuló állapot csapdahelyzetet rejtett a magyarországi németség számára. A hazai politikai elithez már a dualizmus és az ellenforradalmi mozgalmak idején beilleszkedett germanista professzor, Bleyer Jakab a hazai németek nyelvi és kulturális jogainak kiharcolásakor a magyar állam iránti hűség és a birodalmi politika által is propagált német népközösség elvének összehangolására törekedett. Ez azonban az adott szituációban és a trianoni Magyarországon szinte megvalósíthatatlan volt. Ebben a helyzetben Gratz Gusztáv letisztultabban, a Trianon okán megsértett magyar nemzettudathoz megértőbben viszonyulva képviselte a hazai németek érdekeit, mint Bleyer, aki egyre inkább a német népközösség felé köteleződött el. Ennek ellenére a népközösség elve, mint a magyarországi németség kulturális és nyelvi jogainak érvényesítését és erősítését megalapozó eszme volt jelen Bleyer gondolkodásában és nem, mint a magyar államhűség helyébe kizárólagosan lépő elem. A hazára árulkodó emigráns Jászi jogosan tette szóvá az ország belpolitikai állapotait, ám azzal a magyarellenes kisantantnak használt, az itthonról – titokban – árulkodó Bleyer jogos kisebbségpolitikai panaszai a weimari, majd a nemzetiszocialista Németországnak használt. A kegyetlen természetű történelemben nincs könyörület.

Témánk szempontjából fontos megkülönböztetnünk a birodalmi és magyarországi némettudatot, hiszen hazánkban ez a magyarsággal való együttélésre épült. A határon túli magyarság és a hazai németség helyzetének összehasonlítása alapjaiban hibás, hiszen ez összemossa a kényszer- és önkéntes kisebbségi állapotot. A megbeszélés résztvevői ezzel kapcsolatban egyetértenek Teleki Pál kisebbségeket kategorizáló elméletével.

A historiográfiát és a feladott tanulmányokat tekintve úgy látjuk, hogy Tilkovszky Loránt általában reális, szakszerű képet ad a magyarországi németség két világháború közötti sorsáról és Bleyer szerepéről.

Grósz András