Teadélutánok XIX-XXII. Zárásként és beharangozónak

Immár ötödik évadját zárjuk le a Teadélutánok programnak. A tematika – ugye – bizonyos fokig szokatlannak volt mondható. Most nem a 20. századból történt kilépés okán. Hiszen mind a négy költőóriás – még ha Ady Endre és Babits Mihály a 19. századnak volt a szülöttje – a huszadiknak lett befolyásolója. Azért elemeztük életüket, néhány kiválasztott költeményüket, mert – ismételjük korábbi szavainkat – egy-egy ilyen költeményben bizony mélyebben lüktet a história, mint nem egy – különben tisztességgel megírt – értekezésben.

Szóval bőven volt, van és lesz mit tanulni tőlük. Vélhetőleg a beszámolók, s a néhány hozzászólás egyaránt mutatja.

A most induló tavaszi évadban a történész és az ő története a téma. Az indok – vélhetően – evidens. Szóval a cél az, hogy körbe járjuk: az egyéni életút (és természetesen annak a kiválasztottak esetében egyáltalán nem esetleges fordulatai, nem esetleges törései) mennyiben befolyásolta az ő történészi munkásságukat? Tehát azzal a felfogással szemben, hogy a történész elolvassa a szakirodalmat, kutatja, feltárja a témájához kapcsolódó forrásokat és mindennek nyomán létrehoz egy cikket, könyvet stb. látnunk kell, hogy ennél sokkal mélyebbre kell ásnunk.

Melyek voltak a kor uralkodó eszméi, amelyben a vizsgált történész alkotott; hogyan viszonyult hozzájuk; milyen családból, környezetből, iskolázottságból indulva dolgozott a történészünk; miként jelenik meg mindez a munkásságában; gyakorolt-e, s ha igen milyen hatást mindez a szakmára, a társadalom történelmi tudatára, mi maradt meg munkásságából az idő rostáján, mit tanulhatunk mindebből?

A jó öreg időrendben Horváth Mihály, Marczali Henrik, Szekfű Gyula, Mályusz Elemér  és Kosáry Domokos példáján.

Tesszük mindezt most is azért, hogy többek legyünk általuk.

A teákról továbbra is beszámolunk, s reméljük, hogy azokhoz, ha nem is sokkal több, ám szintén gondosan megformált magvas hozzászólások születnek.

 Pritz Pál