Teadélutánok a Doktori Programunkban XXXIV.

Az áprilisi teadélutánon az 1947. október 23-án felakasztott Donáth György utolsó szó jogán elmondott, öt órás beszédét tárgyaltuk meg.

A Testvéri Magyar Közösség baráti köre elleni kapcsolódó büntetőeljárás koncepciós kirakatperek sorát nyitotta meg. A módszeres politikai eltérítésért a teljhatalmi helyzete felé menetelő hazai szovjetkommunista stratégia felelt. A vádlottak politikai szimpátiáinak és nexusainak sajtóhadjáratos kipellengérezése jelentős találati aránnyal lett képes vezető személyiségeinek befeketítésével „továbbszalámizni” a Független Kisgazdapártot.

Elemzett szövegünk magával ragadó erejű kordokumentum. Két világ határáról mindkettőt megszólaltatva tudósít. Horthy Miklós Magyarországának elhamvadt rendje és a „demokrácia” vezérszava körül forgolódó reményrezsim egyaránt beszél benne. Utóbbiban a politikai kulcsfogalmak átíródó jelentése és merőben új hangulati értéke közepette már egy rohamosan lejáró szavatosságú politikai beszédmód Donáthé.

Visszapillantva életpályájára, az igazgatás- és gazdaságtudomány gyakorlott szakembere és képzett statisztikus néz vissza ránk. Akinek reformista gondolkodásmódja a politikában Gömbös Gyula kormányától számította az ígéretes politikai jövőidőt, és abban a tépettszívű magyar nemzettudat kifizetődő revansizmusát.

A háborúba tartó ország törvényhozásának serény kormányképviselőjeként feltűnő – első helyen „a legmagyarabb néprétegként” tételezett parasztságra tekintő – aktív szociális érzéke. Ám felfogását súlyosan beárnyékolja, hogy mindazt már egy önkényes fajbiológia alapján megrövidített társadalmon igyekezett alkalmazni. Jogelvonási technikákkal a társadalmi élet java részéről ki kívánta zárni azokat, kikhez „nekünk vérségileg és eszmeileg az égvilágon semmi közünk sincs” – hangzott nála a „zsidókérdés” politikai megoldása. Emellett osztozott politizáló nemzedéke regionális hatályú szupremáciatudatában. A „birodalmi gondolat jegyében” egyfelől „a szentistváni ország istenadta kereteinek” visszaszerzése írt felül nála minden további mérlegelést, másrészt a számbeli és kulturális fölényre jogosult magyarság részéről evidensnek és hiánytalannak ítélt a történelmi időben minden igénykielégítést nemzetiségeink felé.

Számos önszemfényvesztésével a Szekfű Gyula által megénekelt „kismagyar úthoz”, egyben „a harmincasok nemzedékéhez” adott iskolapéldát. Láthatóan bár saját szakterületén elsőrangúan eligazodott, a nemzetpolitika terrénumában jókora rövidlátás és – messze nem egyedülálló – külpolitikai korlátoltság jellemezte.

Donáth György végigküzdötte a népbírósági színjátékot, politikai hitvallása mellett és társai mentése érdekében tartott védőbeszéde emlékezetes szónoki és morális teljesítmény – kiállásáért igazságtalan halállal fizetett. Emberi nagysága megmutatkozott, ám nemzeti, történelmi hőssé nem nemesült.

Eőry Áron