A Duna ki-kifénylő kígyója nyomában – a Pilis hegygerincein
Május 6-án a Doktori Iskola rekreációs sorozatának 13-ik túraalkalmára virradt az ország népe. A soron következő Pilisjárásunkra két esős kedvű nap által közrefogva került sor, hibátlan kiránduló időben.
Az Újpestről kifutó buszon elkényeztetően hosszú ültetés és kétoldali köd képe várta a társaságot, míg álmos tagjaival le nem kászálódott Dömösön. Következett a rajtnál szokássá lett boltlátogatás és az észbekapó talponállós röpreggeli. Kiérve a zöldbe, még megugrandó belépési küszöbként jelentkezett az első tévelygő 50 méterünk és az átoksújtott hátizsák, mely gyors egymásutánban vesztette el pántjainak és cipzárjának szakítószilárdságát (és kellett gazdáját megkeserítő kölönccé válnia, minden áthidaló igyekezet ellenére).
Daloló léptekkel és vidám diskurálásban szinte észrevétlenül hódítottuk meg a Szakó-nyeregig vezető gyönyörűen beerdősült ösvényeket, és délidőre már fönt is termettünk Dobogókő elsőrangú kilátó- és ebédlőteraszán. Az ezúttal aránylag kolbászszegény koszthoz az abroszos kiszolgálás sokunkat lenyűgözött, így még előkelőbben lakhattunk jól házisajtból, körözöttből, hagymakarikából és ress csokiparányból. Ezekhez, mint kiderült, olyan jelentős pékáru-szállítmány adódott össze, hogy azt később sem sikerült felélnie a jelen lévő bendőknek.
Feltápászkodás közben még a levendulaolaj rejtelmeiből kaptunk leckét, majd tovább-ballagtunk a hegytető nyüzsgéses helyeire, hogy ott egy szabadtéri bronzalak előtti áhítatot „mellőzzünk el” (a szó nyelvjárási jelentéstöbbletéért kéretik egyik túratársunkhoz fordulni), ivókutat csapoljunk és csatárláncos módszerrel vegyük be a magára hagyott fizetős illemhelyet.
Most aztán igazán felkerekedtünk és lendületesen vágtattunk át a Fagyos katonán, nemcsak könnyebb öltözetünkbe, de változatos beszédtémáinkba is belemelegedve. A kutatási területek összeismertetésén, módszertani és személyiségfejtő eszmecseréken, vagy akár lágy közéleti véleményalakításokon túl terítéken voltak még életmód-kíváncsiságok és kutatóhelyi tippek, családi múltak és egyéni jövők, szókincsünk ágai-bogai, vagy épp hobbik és világfolyamatok sajátos oldalnézetei. Időközben a már korábbi kirándulásokon is útba ejtett Pilisszentkereszt egyik kereszteződésének árnyas pihenőpadjain szusszantunk egy keveset.
Újra erdei szakasz következett, méghozzá változatos tereptárgyakkal (rönksorompók, patakakadályok, összehajló szömörcés, famatuzsálemek mohaborostás gyökérszálai, úttorlaszos vadrózsakötegek csalitosa, viharsújtotta turistajelzések). Emlékezetes kompozícióval a vadregényesen kanyargó Szurdok szolgált, melynek rögös-síkos martját követve a természet miniatűr vízlépcsői (ld. még: gübbenők) csobogtak mellettünk. A kedvelt túraszakaszon távoli földrész jókedvű beutazóival és a csoportképünkről gondoskodó hazai szóvivő-üdvöskével egyaránt osztoztunk.
A veresen lobogó útjelzésünk elkékülésével némi tavaszi bágyadtság kezdte környékezni a derékhadat, ezzel nemegyszer megvárakoztatva az élen léptető túradirigenst. Fácán csak egyszer fújt riadót, néhány apró gomolyfelleg pedig integetni kezdett. Jól jött és fiatalított Csobánka pergolás vendéglőudvara, azon az elemózsia, mellé a habzó ital és a helyiek pezsgése, no meg a kifogástalan reterát-viszonyok. A német kitelepítési emlékműhöz odatalálni gyerekjáték volt, nem úgy a kikeveredés a település szilárd útburkolatairól.
Ismét hegyi utainkra találva, bizony a visszatérő szintvonal-átlépések egy időre lehalkították a zsongó csapatot. (Már bezsebelt vagy még csak meglebegtetett doktori fokozatok visszaadása is felmerült.) A tér- és időtágulat tapasztalása nyomán aztán számos beszéd kezdődött beszédes számokról. Hátra volt még két csúcstámadás és a nyomukban járó „Kevély-betegség”. A nagyobbik ormon kijutott a hálás ácsorgásból, hogy közben áldásra és biztatásra is fussa egy felszálló siklóernyősnek. Következett még a végeláthatatlan ereszkedés: a térdbe futó és hajlatba szűkülő hajlítóizmok látták is előre másnapi rosszsorsukat.
De közeledett Békásmegyer, karnyújtásnyira fülemüleszó csendült, ahogy a másfél évet öregedett ismerős kecske- és birkaállomány is hallatta a hangját. Már csak be kellett toppanni a Fenyőcske kisvendéglőbe. Itt az újabb batyubál elmaradt, helyette a győzelmi nedűké, majd pedig a táncos lábaké lett a főszerep.
Minthogy több konzílium is alighanem nyújtott a túratávon, a HÉV-re felülve a tachográf által mutatott 28 km csak tájékoztató jellegű adatnak tekinthető. A hathatós balzsamozási fogásokról pedig ki-ki maga tud majd legközelebb beszámolni. Az októberi fordulóra ugyanis bár hihetetlen, de vannak még kiadó helyek, amelyek akár már most leköthetők! Hívunk hát minden újoncot és veteránt!
Eőry Áron
