Teadélutánok a Doktori Programunkban XXXVIII.

Októberi teadélutánunkon Johann Peter Eckermann Beszélgetések Goethével című művéről diskuráltunk. A mű válogatott szemelvényei az Auróra sorozat nyitó köteteként jelentek meg 1956-ban. A szerkesztő és bevezető tanulmányt szerző Túróczi-Trostler József, a fordító Lányi Viktor és a szöveget jegyzetekkel ellátó Mádl Antal egyaránt hazai germanisztika kiemelkedő képviselői voltak.

A szegény sorból származó, művészi ambíciókat dédelgető Eckermann egy 1822-es tanulmányával keltette fel az általa istenített költőfejedelem figyelmét. Az idősödő Goethét ekkoriban a Faust befejezése mellett szellemi hagyatéka, műveinek sajtó alá rendezése foglalkoztatta. A 31 éves, ambiciózus fiatalembert már első személyes találkozásukkor szervezői és szerkesztői feladatokkal bízta meg, és ezzel egy életre magához, illetve Weimarhoz kötötte.

Bár az utókor Eckermannt Goethe titkáraként tartotta számon – ezt hirdette évtizedekig a weimari Eckermann-ház emléktáblája is – kettejük viszonya bizonyos szempontból több is, kevesebb is volt ennél. Goethe támogatta az általa „geprüfter Haus- und –Seelenfreundnak”, azaz „kipróbált, bizonyított házi- és lelki jóbarátnak” nevezett fiatalember doktori tanulmányait, kiadót és házitanítói állást is szerzett neki, végrendeletében pedig őt bízta meg szellemi hagyatékának gondozásával. Szilárdan megalapozott egzisztenicát ugyanakkor nem nyújtott bizalmasának: Eckermann weimari éveit is – hasonlóan a korábbiakhoz – mindvégig meghatározta a pénztelenség. Ez alapvetően 1836 után sem változott, amikor hosszú előkészületek után megjelent a „Gespräche mit Goethe in den letzten Jahren seines Lebens” című műve, ami máig ismertté tette nevét. A szöveg nem tekinthető Goethe szó szerint lejegyzett gondolatainak, a „Beszélgetések” mégis a Goethe-kutatás egyik legfontosabb forrása.

A műben idézett megállapításokat, kommentárokat, számos esetben a későbbi  korok embere is érvényesnek találhatta/találhatja. A „nyelv tökéletlenségéről és elégedetlenségéről” folytatott beszélgetés például megelőlegezi a modern nyelvkrízis problematikáját. A 20. századot kutató történész számára különösen érdekes lehet a francia forradalom, azzal kapcsolatban pedig a tömegek szerepének megítélése, illetve az egységes Németország majdani megvalósulásáról szóló fejtegetés:

„Nem félek attól, szólt Goethe, hogy Németország nem lesz egységes; jó műutjaink és majdani vasútjaink meg fogják tenni a magukét. (…) Frankfurt, Bréma, Hamburg, Lübeck nagy és fényes városok, hatásuk Németország jólétére felmérhetetlen. De vajon megmaradnának-e ilyeneknek, ha elvesztenék szuverenitásukat, ha valami nagy német birodalomba volnának bekebelezve, mint afféle vidéki városok? Van okom, hogy kételkedjem ebben.”

Somlai Péter