Eötvenhat

November 14-én hallgatók, tanárok és érdeklődők gyűltek össze az ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtárában, ugyanis 1956 emlékére az I. Tóth Zoltán Kör, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéke, valamint az ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtár filmvetítéssel egybekötött beszélgetést szervezett. Mint ismert, az 1956-os események fontos szereplői voltak az egyetemisták, és köztük az ELTE polgárai. Az Eötvenhat című dokumentumfilm az ő tapasztalataikról, élményeikről és szerepükről szól.

 A rendezvényt Dr. Borsodi Csaba rektor-helyettes, a Történeti Intézet vezetője nyitotta meg, majd Dr. Pajkossy Gábor, az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék oktatója mint az esemény moderátora tartott felvezetést a filmben feltűnő szereplőkről és sorsukról. A felvételen megszólalnak: Borzsák István, Kelemen Elemér, Román Károly, Szabad György, Szakács Sándor, Varga János és 1985-ös archív felvételekről Hanák Péter, Sinkovits István, valamint Szabó Miklós. Mellettük szóba kerül Molnár József, Tóth Ede és I. Tóth Zoltán. Szerencsések lehetünk, hogy a filmvetítés alkalmával körünkben üdvözölhettük Kelemen Elemért és Trencsényi Imrét, akik az akkori események résztvevői voltak.

 A 65 perces film, amelyet Nagy Ernő rendezett 2005-ben, az ELTE BTK Pesti Barnabás utcai épületében tanuló és oktató emberekkel készített interjúsorozat. A riport szereplői az 1956-os forradalom eseményei mellett – olykor megdöbbentő őszinteséggel – számolnak be arról, hogy ők hogyan élték meg és miként látták Rajk László újratemetését, az SZKP XX. kongresszusán elhangzottakat, Sztálin halálát, valamint, hogy mennyire volt tudatos számukra március 15-e megünneplése. A visszaemlékezéseken keresztül jól kirajzolódik, hogy az ELTE bölcsészei már jóval 1956 ősze előtt pezsgő szellemi közeget alakítottak ki maguknak, amely az ún. „Kolhoz Kör” köré összpontosult. 1956-ban ez a – hallgatókat és oktatókat tömörítő – „ellenzéki”, rendszerkritikus közösség több megemlékezést, beszélgetést rendezett, valamint Tiszta szívvel címmel egy egy számot megélt lapot is kiadott. A filmben emellett felvillannak az októberi tüntetések, az utcai harcok, valamint a megtorlás időszaka is.

 A vetítés után kötetlen beszélgetést folytathatott a közönség Dr. Borsodi Csabával, Dr. Kelemen Elemérrel és Dr. Pajkossy Gáborral, amelynek során újabb részletekkel gazdagodtunk.

 A Kar történetének egyik meghatározó egyénisége a filmben is megidézett I. Tóth Zoltán, aki 1956-ban a Történettudományi Kar dékánjaként delegációt vezetett a Pártházba. Hanák Péterrel céljuknál, az Akadémia utcában tűzharcba keveredtek. Ekkor, október 25-én, halálos lövés érte I. Tóth Zoltánt. Az ő emlékének és a forradalom hőseinek adózva koszorúval és mécsesekkel emlékeztünk a Múzeum körúti épületben található emléktáblánál.

 Nádasdi Szandra, Urbán Boglárka

Közzétéve a(z) Beszámolók és Tanszék kategóriában, mt által 2013. december 10. 21:19-kor. Hozzászólok..

Hozzászólások zárolva.