In memoriam Csíky Balázs

Február 24-e van. Kissé szeles, de szép napos idő van. A Napot csak időnként takarja el egy-egy bárányfelhő. A Nagy-Kopaszra felfelé kapaszkodva a tavaszi zsongás első jelei már érzékelhetők. Csivitelnek a madarak: fütyül a rigó, nyitnikéket dalol a széncinege, a harkály élénk kopácsolással keres élelmet magának. A földből már kibújtak az első élénkzöld színű fűcsomók, a gyöngyvirág levelei is áttörték már a föld sötétségét. Ez az újjászületés, ez a remény. A tél dermesztő halálát kezdi megtörni a tavasz életet hozó ereje.

Öt nappal ezelőtt, február 19-én, Nagyböjt második péntekén du. két óra körül testvéreddel, Gáborral és Pritz Pál tanár úrral együtt ágyad mellett beszélgettünk és néztük, ahogy alszol. Akkor nem tudtuk, nem is sejtettük, hogy Te már közénk nem fogsz felébredni. Este jött a dermesztő hír, hogy nem sokkal miután eljöttünk, meghaltál.

Bár tudtuk, és Te is tudtad betegségedet, de hited és lelki erőd hatalmassága mégis azt a reményt éltette bennünk, hogy várjuk a csodát.

Úgy, ahogy azt mi vártuk, nem következett be, és emberileg értelmetlenül állunk a szörnyű betegség és a halálod előtt. „Miért?” – tesszük fel a kérdést. Azért mert mi mindig, mindent azonnal meg akarunk érteni. De kellő alázattal és Istenbe vetett hittel ezt kellene mondanunk: „Uram, kicsik vagyunk ahhoz, hogy megértsük a Te nekünk készített tervedet, de hisszük, hogy a Te végtelen szereteteddel, amellyel Balázs fiadat is átölelted, a legjobbat tetted vele.”

Azért jöttem most fel kedves falud, a Klotildliget fölötti Nagy-Kopaszra, hogy helyre tudjam tenni a Te elvesztésedet. Botor módon, hívő emberként is belesétáltam abba a csapdába, hogy ezt majd én fogom helyre tenni. Aztán ahogy már elindultam felfelé, éreztem, hogy ezt nem én fogom helyrebillenteni, hanem egyedül az Úrjézus Krisztus.

Világossá vált előttem, hogy nem fogok egy szokványos nekrológot írni, nem fogok búcsúszavakat mondani, nem fogok a szokásos módon Rólad egyes szám harmadik személyben beszélni, mert tudom, hogy Te most is itt vagy. És ennek a bizonyságnak az alapja az a hit, hogy mi mindannyian Krisztus titokzatos testének a tagjai vagyunk.

Ezen sorok Olvasójának azonban, aki lehet, hogy Téged nem is ismert, mégiscsak elmondanám röviden, hogy ki voltál Te, mit csináltál földi életedben. Ugye megengeded?

És teszem mindezt úgy, hogy tudjuk, hogy Te sokkal több voltál annál, amit én most le fogok írni.

Kedves Olvasó! Csíky Balázs 1978-ban született Budapesten, szülei második gyermekeként. Középiskolai évei alatt elkerült otthonról, mert a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban végezte tanulmányait. A bencés diák-lét élete végéig meghatározó volt számára. Többek között azért is, mert történelemtanára, Sándorné Treuer Mária nagy hatással volt rá, és történelem iránti érdeklődését és így további pályáját jelentősen befolyásolta.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történelem és levéltár szakon 2003-ban, politológián pedig 2004-ben szerzett egyetemi diplomát. Tehetsége már egyetemi évei alatt megmutatkozott. 2001-ben Trianon kérdésköre Kosztolányi Dezső életművében c. dolgozatával OTDK 3. helyezést ért el, majd első egyháztörténeti dolgozatának témája a Szent József Hospitium Egyesület volt. Munkájának forrásbázisa a klotildligeti templom padlásáról került elő és értő kezekbe került. 2003-ban a Szent Imre körről írt tanulmányával OTDK első helyezést ért el és tudományos munkájának elismeréséül elnyerte a Pro Scientia aranyérmét.

Nem volt kérdés számára, hogy a tudományos életben szeretné kibontakoztatni tehetségét. Így 2003–2006 között az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Doktori Programjában folytatta doktori tanulmányait Gergely Jenő témavezetésével. Az Egyetem hirdetőfalán olvasta Adriányi Gábor professzor úr felhívását Nyisztor Zoltán életrajzának megírására. Az Adriányi tanár úrral való együttműködés gyümölcse a 2005-ben megjelent Nyisztor Zoltán életrajz, és az Adriányi –Nyisztor levelezés kiadása volt.

Balázs a kutatásához a Sasakawa Young Leaders Felowship Found ösztöndíját is elnyerte, és ennek köszönhetően 2009-ben a Vatikáni Titkos Levéltárban folytathatott kutatást.  Ekkor témavezetője, Gergely Jenő, fájdalmasan korán távozott az élők sorából, így Balázs támasza ezt követően Balogh Margit lett.

Doktori disszertációját Serédi Jusztinián hercegprímási tevékenységéről írta. Természetesen ez sem volt véletlen, hisz’ Serédi bencés szerzetes volt. A disszertáció megvédésére 2010 őszén került sor summa cum laude minősítéssel.

Csíky Balázs a tudományos életben folyamatosan jelen volt. Konferencia előadásaival, megjelent tanulmányaival a hazai történettudományt gazdagította. Tudományos munkája elismeréséül 2015-ben 3 évre szóló Bolyai-ösztöndíjat kapott és az MTA-PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoport munkatársa lett. A betegség és a bekövetkezett halála ezt a tudományos pályát is megtörte.

A 2015. október 3-án Tihanyban megrendezésre kerülő 500 éves a Magyar Bencés Kongregáció c. konferencia volt az utolsó, amelyiken Balázst még a nagyközönség hallhatta.  Ekkor ő már az egyre gyengülő szervezetével, romló egészségi állapotával küszködött, de mint régi bencés diák úgy érezte, ott a helye. Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát és Serédi Jusztinián hercegprímás életén keresztül az Egyházon belüli liberális/konzervatív törésvonalat elemezte.

Csíky Balázs kiváló fiatal egyháztörténész volt. Ahogy ő nyilatkozott 2012-ben a Keresztény Élet c. folyóiratnak, munkáiban a világi felfogást érvényesítette szem előtt tartva azt, hogy az Egyház Jézus titokzatos teste. Az egyháztörténeti témák világi nézőpontú tárgyalását missziós feladatának tekintette.

Ugyanígy fontos feladatának tartotta az egyháztörténeti kutatások eredményeinek az iskolai tananyagban való megjelenítését is, ezért a Gianone András által szerkesztett, 2010-ben megjelent, Egyházak a XX. században c. tanítási segédlet Horthy-korszakról szóló részét ő írta.

Fájlalta, hogy az egyháztörténet nem egyenrangú a történettudomány más területeivel, a kutatás eredményei kevésbé épülnek be a köztörténetbe.

A szakmai életpályán kívül természetesen volt gazdag magánélete is. Balázs szeretett kirándulni. Közös kirándulásainkat soha nem fogom feledni. Fiatal történészünk az Aikido-ban is tehetségesnek bizonyult, ha betegsége nem jön közbe, ő már 1 danos mester lenne.

 

Kedves Balázs! Halálos betegségedet hatalmas lelki erővel és hittel élted meg. Emlékszel, mikor egyik alkalommal bent voltam Nálad a kórházban, mondtam, hogy bár Te vagy a beteg, mégis Te tudsz nekem adni, mert a testi gyengeségedben is lelki erőt kapok Tőled. Te akkor is mosolyogtál, Veled akkor is tervezgettünk: könyved kiadását, az augusztusi Hungarológiai Kongresszuson való részvételed, az újabb közös kirándulásunkat. Könyved minden bizonnyal meg fog jelenni, de a többi tervünkre az Isten nem adta a pecsétét úgy, ahogy azt mi gondoltuk.

De kaptunk hitet, amellyel megnyerhetjük az örök életet.

Az elmúlt hetekben küldött egyik sms-edet megosztom most mindenkivel: „Az okosnak szíve tudás után kutat, a balgák szája bolondságot állít.” (Péld. 15,14.)

Kutassuk a tudást és legyünk alázatosak. A végtelen Tudás maga az Isten.

Isten áldjon, Balázs!

Marchut Réka