Tea „50”

A tea: gaz, filter, íz, illat, forróság, hidegség. A Doktori Programunkban viszont mindezek mellett a „tea” fogalom: van helye és ideje, szellemi atyja és vezetője, akinek vannak meghívottai, kik a tea ízlelgetése közben történeti kérdésekről igyekeznek diskurálni, önmaguk és egymás építésére hozzászólni, véleményt formálni. 

A „teák” története 2013 őszén kezdődött, miután Pritz Pál tanár úr a Bölcsészkart érintő pénzügyi restrikciók miatt nyugdíjba vonulni kényszerült. Az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékhez való kötődése ezt követően sem lazult. A teadélután lett a formája és kerete annak, hogy a Tanár Úr tudását, tapasztalatát, történelemszemléletét továbbra is át tudja adni, de immár egy szűk körnek, hiszen a teadélután meghívásos alapon működik. A „teák” egy-egy történeti kérdésnek olyan megvitatását kínálják, ahol a közéleti diskurzustól eltérően, a „szabadság kis körében” lehet megbeszélni egy-egy témát. Minden „teáról” beszámoló készül, amelyet Tanszékünk honlapján, a MoMa oldalán (moma.elte.hu) olvashat a szélesebb érdeklődő közönség is, és ha úgy gondolja, megjegyzéseket is fűzhet hozzá.

A „tea” azonban ennél is több: közösségépítés is. Pritz Pál tanár úr fontosnak tartja, hogy a teázók ebben az elidegenedéstől szenvedő világban közösségben is tudjanak együttműködni. A társaság megadja azt az üdítő élményt is, hogy a természetszerűen meglévő véleménykülönbségek ne a széthúzást eredményezzék, hanem azokat közösen megbeszélve, a másképp gondolkodást elfogadva és tisztelve egy jól működő kollegiális közösség építésére legyen.

Tanár úrnak megfogalmazott célja saját „együgyűségünkből” való kilépés is. Félévről-félévre más-más tematikája van az alkalmaknak, és a szűken vett történeti diszciplínát kibővítve az irodalmi művek és a filmek világába is elkalauzoltunk anélkül, hogy más tudományágakat szerettünk volna művelni. Azt nem tudjuk, de más forrásokat is bevonva képezhetjük magunkat saját szakmánkban tovább.  A táguló látókört szolgálja a széles kronológiai spektrum is. Bár a teázók a 19-20. századi történelem kutatói, a teákon Zách Felicián, Mátyás király, Dózsa György, Macchiavelli, Rousseau stb. korai is megelevenedtek.

Minden teázó másként élte/éli meg a teaalkalmakat. Azt, hogy kinek mit jelent a „tea” elmondják saját maguk.

Mielőtt átadnánk a szót a teázóknak, Tanszékünk és Doktori Programunk vezetőjének köszöntője következzen:

*

Pritz Pál szenvedélyesen vetette bele magát az egyetemi oktatómunkába, amikor az Akadémia irányításában eltöltött évtizedek után teljes állásban átjött az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékére. Különösen nagy erőt fordított a következő történész generáció felkészítésére a doktori program keretében. Nemcsak saját témavezetettjei, hanem más doktoranduszok is számíthattak lelkiismeretes segítségére. A PhD-hallgatók egyre szélesedő csoportja, amely a tanácsát kérte, idővel egy sajátos klubbá formálódott, amelynek formai keretét a Pritz Pál egyetemi szobájában havonta megrendezett teadélutánok jelentik. Közösséget és hagyományt teremtett ezzel a zártkörű klubbal a Tanár Úr, s ahogy haladt előre az idő nemcsak doktorandusz hallgatók, hanem a fokozatszerzésen túljutott ifjú történészek is részt vehettek ezen. Szigorúan meghívásos alapon, ámde a teadélutánokon elhangzott beszámolók, viták tartalmát bárki megismerheti, aki elolvassa a MoMa honlapjára rendszeresen felkerülő beszámolókat.

Sok inspirációt és érdeklődő hallgatót kívánok kedves Pali a következő 50 teadélutánhoz!

Varga Zsuzsanna, egyetemi tanár

ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék vezetője

Új-és Jelenkori Magyar Történeti Doktori Program vezetője

*

A Teadélutánok legfontosabb értéke számomra az a nyitottság és figyelem, ami a Tanár Úr részéről megnyilvánul irányunkba a közös találkozóink alkalmával. Sok időbe tellett megszoknom, hogy nincs elvárva semmilyen „helyes válasz”, a Tanár Úr teljes koncentrációjával figyel, hallgat és komolyan fontolóra vesz mindent, amit mondunk. Nyitott a vitára, az újdonságokra, és emellett emberként is kíváncsi ránk, igyekszik közösséget formálni.  Egyfajta biztonságos közeg és biztos pont ez számomra, aminek jó a részese lenni, és hálás vagyok, hogy a Tanár Úr befogadott ebbe a körbe. 

Baczoni Dorottya

*

Van a világ térképén egy tűszúrásnyi pont: Budapest. És van rajta egy ajtó, fehérre mázolt, ahova, ha bekopogott az ember, egy éve, három éve, mindig, mióta világ a világ, arra a mondatra lépett be, hogy: “Milyen teát kér Andrea? No jöjjön, mondja azt a históriát.” És a végtelenné nyílt, gravitációját vesztett világ helyrezökken hirtelen, Móricz Erdélyével, Machiavellivel, Brahammel, Hideg Napokkal, Bethlen Istvánnal, Budai Várral, Lukács Györggyel. Biztos pont a világ térképén. Legyen még sokáig az.

Bern Andrea Alina

*

Emlékkönyvembe a Teadélutánokról

Önképzőkör? De mennyire! Mindig az, sosem zárt ajtós klubesemény ernyedése. Valódi tréningdélután. Melyen a szellem rágóizmait történeti munkák és források sokféle ízével kóstoltatja a házigazda. Mert a Tea elsősorban és mindenekelőtt Pritz Tanár úr.

Mégsem egy szaktörténész mesterkurzusa, egy lerögzített ablaknyílás látásmódjának begyakorlása ez. Ellenkezőleg. Maga a kitárulkozás. Nyitott égbolt-egyezmény ajánlata mindünknek. Történelmi bonyolultságok és nagyfelbontású totalitás rekonstrukciójára adott szabadjegy. Szakági szűkítések nélkül, rokonszakmák felé nyitottan.

Így nyomozott kérdésünk minden esetben ugyanaz: hogyan festett a valóság hajdanán? Kanonikus főtörekvésünk: az árnyalatokban való értő gyönyörködésen túl végtére a fő vonások megvastagítása. Gyakori receptünk szerint 1) mindig vizsgálva a történelem mélyén ható erőket, 2) próbálva nem megfeledkezni az élet ősöreg alapösszefüggéseiről, az emberi működés időtlen – önös-gyarló – mintázatairól, 3) a történelmi-kulturális levegőbe, adottságtudatok és korszellemek egykorú összjátékába beleillesztve a szemügyre vett jelenséget.

Vegykonyhánk „száraz maradéka” a múlt letisztult modelljeihez szolgál tápanyagul. Mert a többség közös nevezője, hogy a történelmi igazság a mesterség biztos módszereivel igenis megkereshető; van kilátás reális történelemszemléletre. Ám lépten-nyomon belátjuk, hogy a történésztudatra ráfér az alázat és az önkiigazítás. Ahogy a módszertani és teoretikus kérdésekben való eligazodás is. Továbbá felelősségvállalás a történeti tudat tisztán tartásában, az egész nemzeti közösségért.

Tanár úr elnököl tehát az üléseken, de nem a konklúziók fölött. Saját jogú formátumát senki sem vádolhatja elvei erélytelenségével. Mégis: odakínálja és megversenyezteti azokat a penzumszövegekből nyerhető inspirációkkal. Nem triviális, de való: megnyugtató vele egyet nem érteni. Biztató kíváncsisággal fordul a más felfogások felé. Ellenvéleményből a szuverént szereti, lehetőleg a manifesztet, mintsem a lenyeltet. Így válhat a generációs kartávolság szakadása befoltozhatóvá. Ami egyedüli magántulajdona: a történész elődök láncolatára rálátás és a félszázad előtti kortanúság.

A Tea mégsem csak Pritz Tanár úr. Hanem maga, az étlapra felvett olvasmányokban (és filmek kockáin) ülepedő Történelem. És annak tudati tükröződése a résztvevőkben. Apropó, legteljesebben külsős helyzetem hitelesítse az utolsó ismérvet: a kör személyi inkluzivitását.

Mindez együtt semmi más, mint az universitas eszméje a gyakorlatban.

Eőry Áron

*

Citius, altius, fortius!

Így szól az olimpiai mozgalom jelmondata, amelyet bátran tekinthetünk a Pritz Pál által létrehozott teadélutánok mottójának is, hiszen az alkalmak egyik fő célja, hogy alaposabban és folyamatosan mélyüljön el szakmai tudásunk és bátran lássuk meg az összefüggéseket a különböző események és gondolatok láncolata mögött. Tanár Úr hozzáállása is erre sarkall bennünket: a lényegi gondolkodásra és a történészi alaposságra ösztönöz mindannyiunkat, úgy, hogy az idő (és a félévek) múlásával valóban törekedjünk arra, hogy igazi történészekké váljunk… Ezt a törekvést segítik a félévente változó, egymástól független tematikák, amelyek egy-egy tanulmányon, filmalkotáson, könyvrészleten keresztül bontják ki a nemzetközi és magyar történelem csomópontjait, vagy vetnek fel olyan eszmetörténeti kérdéseket, amelyek napjainkig hatással vannak gondolkodásunkra. Ez az a fórum, ahol olyan témák kerülhetnek a meghívott résztvevők elé, amelyekkel ők maguk keveset foglalkoztak, vagy – dacára doktori végzettségüknek – szellemi útkeresésük során az adott területet szinte alig érintették. A vitára és saját vélemény alkotására is ösztönző teadélutánok szellemi felfrissülést csempésznek azok hétköznapjaiba is, akik  ̶̶  történészi végzettségük ellenére  ̶  jelenleg nem tudományos területen dolgoznak. Ez segíti őket abban, hogy benne maradjanak a tudományos gondolkodás vérkeringésében. Az elmúlt évek alkalmaiból nehéz lenne kiemelni egy konkrét időszakot, van, amelyik témával könnyebben birkóztunk meg, van, amelyikkel kevésbé, ám például a filmalkotások behozása a források közé a jóleső újdonság erejével hatott. Ami pedig a találkozások jellegét érinti: nem egyszerűen jól hangzó cím a teadélután, hanem valódi tea kerül az asztalra.

Grósz András

*

50 csésze tea

(Csütörtök délután 5 órától Pritz Pál tanár úr szobájában)

Iratok, naplók, memoárok.

Cikkek, esszék, monográfiák.

Versek, regények, filmek.

 

Történészek, példaképek, mesterek, kollégák.

Eszmék, iskolák, izmusok, szekértáborok.

Kérdések, állítások, ellenérvek, viták.

 Tea, baconos Tuc, Pilóta keksz, ásványvíz.

Gondolatok – magvasak és felszínesek.

Vélemények – megalapozottak és elhamarkodottak.

Tényezők – mázsásak és pehelysúlyúak.

 

Az írástudók felelőssége.

A történelem könyörtelen természete.

 

Magyarország, Európa és a nagyvilág.

Múlt, jelen és jövő.

Hegedüs Gyula

*

Teázás. Munkanap végén beszélgetés egy kis egyetemi szobában, a szó legjobb értelmében vett vegyes társaságban, változatos témákban. Persze történelemről, de hát lényegében minden történelem. És mi a célja a szabad, de közel sem tét nélküli vitáknak? Nem a publikációs vagy a hivatkozási lista bővítése, nem egy új pályázat előkészítése vagy hasonló dolgok, amelyek ma (még?) számítanak. Csak a beszélgetés „önmagában”, a másik nézőpontjának megismerése, érvelés, normális vita – fontos kérdésekről. Ami nélkül nincs igazi tudomány, ami által tényleg jobb tudóssá és értelmiségivé válhatunk. Persze mindez ma nagyon idejétmúltnak, régimódinak tűnik, és nemcsak általában, a közéletben, hanem sajnos egyre inkább a szakmánkban is. De pont ezért jó ez az esti beszélgetés, ez adja az értékét. Sajnos egy jó ideje már nem voltam teázáson, de most, a mai helyzetben igencsak hiányzik ez a röpke kiszakadás a napi problémákból.

Ignácz Károly

*

Abban a különleges ajándékban van részem, hogy az első teától kezdve az 50-dikig mindre kaptam meghívást és 2-3 alkalom kivételével mindegyiken részt is tudtam venni. A „teára” elsősorban ajándékként tudok gondolni, amiért nagyon hálás vagyok a Tanár Úrnak. Ez nem egy olyan ajándék, amit megkapok, feltehetek a polcra és néha leporolok, hanem olyan, ami folyamatosan formál, gyümölcsözik, akkor is, ha ezt nem feltétlenül veszem észre. A referátum témákat soha nem én választottam, hanem mindig kaptam, és milyen jó, hogy ez így volt. Mindegyikben meg tudtam azt találni, amivel egy kicsivel mindig több lehetek, ami épít. Mindegyik kedvencem lett, de különösen is meg szeretném köszönni a Kós Károllyal való szellemi-lelki kapcsolat megtalálását, amit a Varju nemzetség indított el bennem. A „tea” számomra bizonyos értelemben a korábbi „Pritz-szemináriumok” folytatása, ahol szabadon lehet véleményt nyilvánítani, ahol az őszinteség érték, ahol lehet vitázni személyeskedés nélkül, ahol „szentnek vélt tehenek” omolnak össze. Azt hiszem, nem tudom a maga teljességében megfogalmazni, hogy mi mindent kapok a teákon, de jóleső érzés a hétköznapokban meglátni magamon azokat a reakciókat, hatásokat, hozzáállásokat, amiket a tea ízlelése közbe szívhatok magamba.

A teáknak a félelemmentes, végtelen szabad légköre következtében azonban nemcsak a Tanár úrtól tanulunk, hanem egymástól is. Ezért köszönöm azokat az embereket is, akikkel együtt teázhattam/teázhatok. Köszönöm a közösség lehetőségét. Természetesen, mint minden közösségben, itt is vannak súrlódások, de milyen jó, hogy ez a közeg lehetőséget ad arra is, hogy ezeket kezelni tudjuk. Mutassuk meg, hogy kezelni tudjuk.

Köszönöm, Tanár Úr, az ajándékot. Már rég megtanítottál arra, hogy a hálát leginkább azzal tudjuk kifejezni, hogy továbbadjuk azt, amit kaptunk. Szeretnék a közvetítője lenni azoknak az ajándékoknak, amiket Tőled kaptam. Az Általad kialakított szabad légkörben kérni is szabad, ezért kérek szépen még több „teát”. Bízom benne, hogy sokat fogunk még együtt ízlelgetni.

Marchut Réka

*

Kedves Tanár Úr!

Szívből gratulálok az ötvenedik teadélutánhoz! Bár magam csak néhány alkalmon voltam jelen, mégis kedves emlékek számomra. Szerettem a teázás helyszínéül szolgáló tanári szobába járni (erre még graduális hallgató koromban is sokszor volt alkalmam), ahol térképek mellett Németh László vetette ránk vigyázó szemeit a falról. Sokat tanultam akkor is, és doktoranduszként is. Akkor már önként, nem hivatalos „posztgraduális képzésen” vehettem részt egy-egy jó tea mellett. Szellemi horizontom tágulásához nem kis mértékben járultak hozzá ezek az alkalmak. S ki tudja? Talán pár évtized múlva már a tudománytörténet egyik alfejezeteként fogjuk emlegetni a Pritz-féle teázásokat. Vagy – s a mai scientofób közegben erre is van némi esély – arról fogunk beszélni, hogy a 2010-es években még létezett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a szabadságnak olyan kis köre, amiről Bibó is írt.

Akárhogy is: köszönöm a teázásokat és még legalább kétszer ennyi alkalmat kívánok Nektek, Önöknek… Magunknak!

Pál Zoltán

*

2013-ban az egyetem hivatalos berkeiből kiszorulva hirdette meg Pritz tanár úr az ún. teadélutánokat. Az indulásnál jelen lehettem az elsők között, akik részesülhettek eme teából. A cél egyértelmű, az egyre inkább eltömegesedő, illetve az ezzel járó színvonalcsökkenést ellensúlyozandó, egyre nagyobb szükség van műhelyekre, ahol pótolni lehet a tananyagbeli hiányosságokat, másrészt új szempontok bevonásával, strukturált beszélgetés keretében egymást formálva formálódni, s a szakma berkein egyre beljebb kerülni. A cél nemes s támogatandó, a szomorú, hogy minderre nem a tanórák keretében, hanem egyre inkább azon túl van csak lehetőség. Az, hogy a kitűzött cél menyire valósul/valósult meg – ha volt egyáltalán cél, a kellemes együttléten túlmenően – már nem tudom megítélni, mivel az én útjaim is másfele vittek. De jó volt újra hallani, hogy így öt év távlatából is még mindig működik a kör, s nem fogyott ki a teagaz.

Sárándi Tamás

*

Mit is jelentettek nekem a csütörtöki teadélutánok az utóbbi években? Minőséget, sokszínűséget,  gondolatébresztő vitákat és nem utolsósorban közeget, közösséget. Gyakorló történelemtanárként szerencsés vagyok, hogy részese lehetek ennek az “intézménynek”  – jobb kifejezést nem sikerült találnom -, ahol a mindennapi rohanásból kiszakadva az egyetemi és doktori tanulmányok után is elmélyülten foglalkozhatok/foglalkozhatunk szakmai kérdésekkel.

Somlai Péter Ferenc

*

Nem emlékszem pontosan, hogy Pritz Pál mikor invitált meg először „teázni”. 5-6 éve lehetett. Arra viszont emlékszem, hogy sokat kellett készülnöm az alkalomra. Először talán Babits Mihályról beszéltem, később Illyés Gyula, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Jókai Mór, József Attila is szóba kerültek. 2018 tavaszán Kósa Ferenc Tízezer nap című filmjét kaptam teázási-feltétel feladatnak. Ez, a filmes szemeszter volt számomra a legkedvesebb.

Csak úgy – mezei hallgatóként – nem járhattam teázni, csupán aktív részvevőként, rövid előadásra, de hozzászólásra is felkérve a történész teázók megszólalásaihoz/megszólalásaikor. Pritz tanár úr úgy ítélte meg, hogy nem lebzselhetek, csak dolgozhatok.

Nagy élvezettel vettem rész a teázásokon, megtisztelő volt megismerni a „tanítványokat” és megismerni az alapos felkészültségre, korszakismeretre, érdeklődésre alapuló vitakultúrát. Sokat tanultam! Nemcsak Pritz Páltól, de a teán résztvevő történész kollégáktól is. Köszönöm, hogy befogadtak – jól esett.

Stauder Mária

*

Szerencsés az a történész, akinek megadatik, hogy meghívják egy olyan fórumra, ahol rendszeresen alkalma adódik történeti problémákat megvitatni, azokról nyílt, őszinte diskurzust folytatni.

Nos, Pritz tanár úr „teái” ezen ritka alkalmak körébe tartoztak. A Tanár úrnak a történeti problémákhoz való viszonya, e kérdéseknek a bennünk való lecsapódására való kíváncsi és érdeklődő hozzáállása éppúgy elengedhetetlen volt ehhez, mint az a szakmai igényesség, amivel a szóbanforgó egy-másfél órás beszélgetéseket vezette. Éé van még egy összetevő, amely igazán különlegessé varázsolta számomra az alkalmakat: Pritz tanár úr kollegiális, sőt baráti hozzáállása, amely olyan bizalmi légkört eredményezett, amelyben tudtam: akkor is, azután is számíthatunk az őszinte, ám szeretetteljes szakmai véleményére.

A Tanár úr aktív moderálása mellett a barátokkal-kollégákkal folytatott, nemegyszer éles viták szellemi izgalma idővel elhomályosul, s csak emlékfoszlányok maradnak utána. Azt hiszem, a teák legmaradandóbb értéke számomra mára az maradt, hogy biztosan tudom, a Tanár úr véleményére, segítségére mindig számíthatok. Hálás vagyok érte.

Szécsényi András

*

Az 50 „teának” már tekintélyes formáló ereje van, de szeretnénk a megkezdett úton tovább haladni, ezért kérjük a Tanár Urat, hogy a teát még sokáig ízlelhessük együtt, és mindehhez kívánunk jó egészséget, fogyhatatlan lelkierőt, kitartást és mindehhez kérjük a Tanszékünk további támogatását is. Köszönjük az 50 teát és szerényen kérjük a folytatást!

Teázók