Teadélután L.

Jubileumi 50. teadélután volt a félévnyitó alkalmunk, melyen Hanák Péter: Népi levelek az első világháborúból című forrásközlő tanulmánya állt a diskurzusunk középpontjában. Mivel a félévünk tematikája a köré a kérdés körül csoportosul, hogy hogyan írjunk vagy ne írjunk történelmet, így ez alkalommal is meg kellett válaszolnunk a kérdést. Egyöntetű vélemény volt a teázók között, hogy Hanák Péter tanulmánya a pozitív példák közül való.

A monografikus történetírást bár nem kimondottan művelő szerző 1973-ban a Valóságban egy olyan szakcikket jelentetett meg, mely mindmáig hivatkozási alap a hasonló témakörben születendő tanulmányoknak, munkáknak; módszertanilag és tartalmi kérdésekben egyaránt.  Írása úttörőnek számított, mert azidáig a nép szubjektív forrásai sokkal kevésbé voltak a történészek látókörében, mint mostanság, amikor a mikrotörténetírás reneszánszáról is beszélhetünk, amikor ezek a források felértékelődnek. A néprajztudomány a népi levelekre már jóval a történettudomány előtt felfigyelt, a régésznek is nagyszerű László Gyula 1943-ban népi verses leveleket adott közre a Kolozsvárott megjelenő Termés című folyóirat őszi számában.

Hanák Péter a Hadtörténeti Levéltárban őrzött első világháborús cenzúra-hatóságok iratanyagában található több száz népi levélből adott közre húszat. Bár a teljes iratanyagot a teázók közül senki nem látta, mégis úgy gondoljuk, hogy ez a húsz levél reprezentatívnak mondható arra nézve, hogy milyen volt ezeknek a leveleknek a stílusa, nyelvezete, szerkezete és milyen általánosan ismétlődő témák vetődtek fel bennük. A közölt leveleket többnyire asszonyok írták a fronton szolgáló férjeiknek, kedveseiknek, fiaiknak, testvéreiknek.

Nem túlzás azt állítani, hogy a népi írásbeliség fejlődésére jelentős hatást gyakorolt a háború okozta szétszakítottság. Az addigi döntően népi szóbeliséget a kialakult szituációban kényszerűen váltotta fel – időlegesen – az írásbeliség. A levelek mindegyikében feltör az a fájdalom, amit a szeretett személy távolléte okozott. Ezzel karöltve jelenik meg a hűség/hűtlenség fontossága.  Emellett erőteljesen szembeszökő jellegzetes vonása ezeknek a leveleknek az a mérhetetlen nyomor, ami a társadalom paraszti és munkás rétegét sújtotta a világháború éveiben. Sok esetben megjelenik az úr és a szolga, a gazdag és a szegény ellentéte, ami a toposzon túl megélt valóság is volt. Ugyanakkor kirajzolódik a levelekből a nép vallásossága is, illetve esetenként az elvallástalanodás. A szörnyű szociális körülmények ez utóbbit erősítették.

A levelek a háború utolsó évében születtek, és ezeket olvasva az utókor sokkal jobban megérti 1918/1919 történéseit, azok mozgatórugóit. A háborúnak természetesen voltak haszonélvezői, ez főleg a társadalomnak viszonylag keskeny, felső rétegét jelentette. A tömeget viszont a kilátástalanság, elkeseredés jellemezte, megtört életek, családok százezrei várták a háború végét és valami újat, de semmiképp nem az addigiak folytatását.

A történész szakmának még bőven van tennivalója az ilyen jellegű történeti forrásokkal, azok szisztematikus feldolgozása. Az összkép minden bizonnyal nem módosulna, ám a történeti kép bizonyosan cizellálódna.

Marchut Réka