Teadélutánok a Doktori Programunkban LIII.

Májusi összejövetelünknek Gyurgyák János Szűcs Jenő Európa-képe című, 2018-as előadása adta beszélgetésünk kiindulópontját. Mivel szövege sokkal inkább magáról, aktuálpolitikai helyzetértékeléséről beszél, ezért a hangsúlyt Szűcs Jenő változatlanul időszerű dolgozatára tettük. Annak ellenére, hogy 2013 szeptemberében a Vázlat Európa három történeti régiójáról című írás elemzésével indult a Teadélután sorozat. A Szűcs által felvetett központi problémakör olyan, a nemzeti identitásunk szempontjából húsbavágó kérdéseket feszeget, mint hogy hogyan és kihez képest határozzuk meg magunkat, Nyugathoz vagy Kelethez tartozunk-e, miben áll a térségünk jellegzetessége, vagy egyáltalán hogyan nevezzük térségünket és ezáltal hogyan határozzuk meg magunkat. Mindezen kérdések megválaszolásához Szűcs az itthoniak közül főleg Hajnal Istvánhoz és Bibó Istvánhoz nyúl vissza. A szöveg a szamizdatos, kultikus Bibó-emlékkönyvhöz kötődik, bár a Történelmi Szemlében is olvasható lett.

Historikus elemzés, mégsem választható el saját korának történelmi kontextusától és az ebből adódó politikai értelmezéstől: a bipoláris világrendtől, a 80-as évek Magyarországának jellegzetességeitől, a Molnár Erik neve fémjelezte nemzetvitától.

Lényege, hogy az akkor hivatalos kétrégiós felfogással szemben Európa háromosztatú képét vázolja fel: a német Zwischen-Europa felfogás, a lengyel Oskar Halecki hasonló felfogása nyomán a közép-kelet-(vagy kelet-közép-)európai régiót önálló egységként kezeli. A nyugati és keleti fejlődés bemutatása által körülrajzolja azt a hibrid, deformált és köztes rendszert, ami a kettő keverékéből bontakozott ki. Szűcs inkább a nyugati alapokra építkezik. Az írás mégis erősen ügyel a „szükségszerűségek” nagy súlyára, vagyis hogy Közép-Kelet Európa a gazdaságföldrajzi zártságból adódó következményeket mennyire tudja meghaladni, tud-e azokon érdemben változtatni. Szűcs munkája alapján annak, hogy a Nyugaton a dinamizmus által lehetővé váló struktúraváltások és társadalmi változások nem ugyanúgy és nem ugyanannyira szerves módon tudott meggyökerezni régiónkban, egyik legfontosabb, a politikai rendszerre legmélyebben kiható következménye a civil társadalom erejének elenyésző mivolta.

„Vázlat” volta ellenére minden politikus kötelező olvasmánya lehetne. Mert e kérdések átgondolása nélkül nem érdemes közügyekkel foglalkozni: kit másolunk és miért, a mintakövetés örök kényszere és kívánalma, a Nyugat-Európához fűződő mindig is ambivalens kapcsolat, annak megfogalmazása, hogy kik vagyunk mi, mennyiben és hogyan tudunk változtatni helyzetünkön. Szűcs alapvetően történeti elemzése mindehhez egy szakszerű, alapos és sok szempontból sokkoló alapanyagot szolgáltat. Részben ez magyarázza, hogy az írás miért kapott ekkora visszhangot a 80-as években és miért nem tűnik meghaladottnak napjainkban sem.

Baczoni Dorottya