Teadélutánok a Doktori Programunkban LIV

A nem csupán a félévet, hanem az egész programot záró júniusi összejövetelünkön a hatvanas évek Molnár Erik nevéhez kapcsolt ún. nemzeti vitájáról beszélgettünk. Kiindulópontként Romsics Ignác tavalyi előadása szolgált, amely a 168 óra című közéleti hetilap által szervezett  „A jelen történésze – Szűcs Jenő 90” című konferencián hangzott el.

Molnár Erik az 1960-as évek elején megjelent írásai az államszocialista korszak leghevesebb és legtovább gyűrűző történetpolitikai vitáját váltották ki. Évtizedek távlatából visszatekintve különösen szembeötlő, hogy a magyar történelem alapkérdéseinek megítélése milyen szorosan követte az adott kor aktuális politikai-társadalmi fordulatait.

A  Habsburg-ellenes függetlenségi hagyományra építő ún. nemzeti kommunista szemlélet Révai József kifejezésével élve „politikai szükségletből” jött létre a népfrontpolitika támogatására, hogy aztán az ország szovjetizálásának idején is a „jelen harcait” szolgálja. 1956 után ezzel szállt szembe Molnár Erik, visszanyúlva Szabó Ervin és a polgári radikálisok osztályharcos felfogásáig. A vita gyújtópontjában a nacionalizmus, illetve a nemzetfogalom megítélése állt. A diskurzust, amelyben a Történettudományi Intézet kutatóinak többsége Molnár Erik mögött sorakozott föl, míg az ELTE oktatói vele szemben foglaltak állást, többnyire kiegyensúlyozott erőviszonyok jellemezték az 1960-as-70-es évek fordulójáig. Ekkor a politikai vezetés az időközben elhunyt Molnár Erik nézeteit vitatók mögé állt. A szomszédos országokban élő magyar kisebbségek illetve a nyugati magyarság iránti fokozódó érdeklődés az addig propagált osztályharcos történelemszemlélet helyett szükségessé tette a nemzetnek, mint tartósan létező kulturális és politikai realitásnak az elfogadását. Az 1956 előtti nemzeti kommunista kánon (részleges) rehabilitálásának emellett a túl liberálisnak tartott Kádárral szembeni szovjet fellépés, és ennek kapcsán a keményvonalas pártellenzék megerősödése is kedvezett. Az 1980-as évek egyre szabadabb légkörében azonban egyik felfogás sem vált kizárólagossá.

Felmerül a kérdés, hogy a diskurzus, amely részben a sajtóban zajlott, és amelybe szaktörténészek mellett irodalomtörténészek és egyéb rokontudományok képviselői is bekapcsolódtak, mennyiben tudott hatni a szűken vett tudományos életen túl, illetve mennyiben tekinthető lezártnak. A jelenleg forgalomban lévő gimnáziumi történelemtankönyvek gyors és egyáltalán nem mélyreható vizsgálata alapján mondhatjuk, hogy mindkét irányzat elképzelései, eredményei jelen vannak a szövegekben. Sőt, a tankönyvszerzők időnként utalnak is arra, hogy egyes történelmi folyamatokat bizonyos korokban különbözőképpen ítélt meg a tudomány, illetve ma is léteznek eltérő vélemények.

Somlai Péter Ferenc