Teadélutánok a Doktori Programunkban XXXV.

 

A májusi teadélutánon Pamlényi Ervin személyéről, munkásságáról diskuráltunk. Teadélutánjaink történetében immár második alkalommal kerül elő a neve. 2016 februárjában Horváth Mihályról írt tanulmányát vitattuk meg.

A mostani alkalommal pedig eszmecserénk kiindulópontjai Pritz Pál Pamlényi Ervin és a Századok kapcsolatáról írt, nemrég (Századok 2017/1) megjelent tanulmánya és az ÁBTL-ben őrzött dossziék voltak. A tanulmánnyal kapcsolatban az a sajátságos helyzet állt elő, hogy az nem csupán szakirodalomként, hanem bizonyos szempontból forrásként is olvasható, a Pamlényi – Pritz közötti mester-tanítvány kapcsolatból eredően.

Pamlényi Ervin neve szűk szakmai körben ismert, személye pedig elismert, ám a szélesebb közvélemény számára ismeretlenül cseng e történészi név. Ez annak a történész körökben egyáltalán nem egyedi körülménynek tudható be, hogy Pamlényi műveltségéhez, intellektusához képest nagyon szerény számú munkát írt, az ő életműve zömmel láthatatlan.

Pamlényi az ún. polgári kori történetírásban nevelkedett, mestere a korszak legjelentősebb történésze, Szekfű Gyula volt. Ám számára „nem okozott lelkiismereti konfliktust” (Pritz Pál) a Karsai Elekkel közösen írt, 1951-ben megjelent „fehér terrorról” szóló kurzusfüzet. Legjelentősebb önálló munkájának azonban a már említett Horváth Mihályról szóló tanulmánya tekinthető.

Történészi jelentőségét mindenekelőtt alapos, precíz, igényes szerkesztői munkája adja, amit többek között 1954-től a Századok szerkesztőségében, nem sokkal később felelős szerkesztőjeként is kamatoztatott. Saját szakmai karrierjét azonban nem csupán a sokrétű szerkesztői munka, hanem 1956-tól az MTA Történettudományi Intézetében végzett tudományszervezői munkája és a Magyar Nemzetben folytatott publicisztikai tevékenysége is gátolta. Saját karrierjének csúcsát minden bizonnyal a bécsi Collegium Hungaricum igazgatói posztja jelentette 1975-1979 között. Ám ennek megvolt az ára.

Pritz Pál tanulmánya, összhangban azzal, ami az ÁBTL-ben őrzött iratokból kiolvasható, mutatja, hogy Pamlényi állambiztonsági szervekkel történő együttműködését döntően a remélt, majd megkapott igazgatói szék motiválta. 1965-1968 között „Százados” fedőnévvel társadalmi kapcsolatként, 1968-1970 között „Puskás” fedőnévvel beszervezett informátorként, 1975-től pedig „Pósfai” fedőnévvel titkos munkatársként dolgozott együtt az állambiztonsági szervekkel. Pamlényi tevékenységének azonban nem ez volt a tőkesúlya, hanem sokkal inkább a szakmája. Ezért is állt elő az a helyzet, hogy 1970-ben Pamlényit kizárták a hálózatból, nem voltak megelégedve a munkájával. 1975-től pedig a már elnyert igazgatói szék miatt volt újra fontos az együttműködés.

Pritz Pál tanulmánya a szokásos ügynökvadász történetekkel szemben hitelesen tárja fel a beszervezési munkát, azt széles kontextusba helyezi. Ugyanakkor megfogalmazza azt is, hogy Pamlényi munkásságának értékelésében (is) a végső szót a múló idő mondja majd ki …

Marchut Réka és Somlai Péter Ferenc