Teadélutánok Doktori Programunkban XXIV.

A 2016. március 10-i teadélutánon Marczali Henrikről, a századforduló évtizedeinek nagyhatású történészéről beszélgettünk. Kiemelkedő intellektuális képességeivel, nyelvtudásával és munkabírásával már fiatalon messze kiemelkedett pályatársai közül. Forráskiadványai, történeti életrajzai és monográfiái, valamint az általa szerkesztett és részben írt Nagy Képes Világtörténet egytől egyig magas szintű mesterségbeli tudást tükröznek. A hazai történelemoktatás és a történelemtanár-képzés reformjában is elévülhetetlenek az érdemei.

Pályája kezdetén a földrajzi felfogással kombinált pozitivizmus az uralkodó történetírói felfogás, ám sorra jelentek meg az újabb történetírói iskolák, melyekkel – nyugat-európai tanulmányútjai során – a fiatal történész is megismerkedhetett. Bár nem vált egyik irányzat követőjévé sem, mindegyikből igyekezett felhasználni azt, amit hasznosnak látott.

Vajon mi az oka annak, hogy munkásságának hatalmas terjedelméhez képest a Marczaliról szóló szakirodalom igen csekély? Markáns vélemény szerint a neoliberális gondolkodás képviselői nem tudnak mit kezdeni egy olyan életművel, amelyben a liberális eszmeiség a nacionalizmus édestestvére. Ezt a véleményt nem mindenki osztotta, mert – úgymond – az elmúlt két évszázadban Marczalin kívül is voltak liberális és egyúttal nacionalista történetírók (mindkét kifejezést a 19. századi értelemben használva), akik nem részesültek ilyen mellőzöttségben. Ráadásul korántsem mindenki tekintette Marczali történetírását „nemzeti”-nek, azzal érvelvén, hogy igyekezett felülemelkedni a kurucos-labancos megosztottságon.

Marczali Henrik személyében, sorsában a magyarországi zsidóság asszimilációjának sikeréről és kudarcairól is képet kaphatunk. Számos rabbi őssel rendelkező, de magyar anyanyelvű és neveltetésű zsidóként a századfordulóra a magyar értelmiségi elit egyik jeles (ámbár különcnek tekintett) képviselőjévé vált. Marczalinak az a döntése, hogy ősei vallását élete végéig nem adta fel szintén eltérő magyarázatokat szült. Volt, aki szerint ezzel gerinces jelleméről tett tanúbizonyságot, más vélemény szerint a kikeresztelkedés visszautasítása az asszimiláció kudarcának egyértelmű jele. Harmadik felfogás szerint a zsidó valláshoz való ragaszkodása nem egyéni jellemszilárdság következménye, hanem azon zsidó identitástudat gyökere, mely harmóniát tudott magyarság és zsidóság között teremteni.

Pályájának legszomorúbb fejezete élete utolsó bő két évtizede. Nyugdíjaztatása után szakmailag mellőzve, gyakran napi megélhetési gondokkal küszködve élte éveit. Egy történész számára nincs annál tragikusabb, mint az, amikor írására gyakorlatilag nincs igény, nem olvassák.

Hegedüs Gyula