Teadélutánok a Doktori Programunkban V.
E félévben a Film és történelem kapcsolatát boncolgatjuk. Hiszen a film társadalmi hatása, annak a gondolkodást befolyásoló szerepe messze felülmúlja a történészek történeti munkáit. Alapkérdésünk: a vizsgált film mennyiben rombolja/javítja a széles nézőközönség történelmi tudatát?
Február 13-án Jean Renoir 1937-ben bemutatott, A nagy ábránd (Le grande illusion) című filmje volt a diskurzus tárgya. A film az első világháborúban játszódik, és a németországi tiszti hadifogolytáborok világa tárul elénk. Különböző nemzetiségű és társadalmi osztályú tisztek élik mindennapjaikat a táborokban. A főszereplők eltérő társadalmi osztályokból származó francia tisztek (az előkelő származású de Boeldieu százados: Pierre Fresnay, a munkásemberből lett pilóta Marechal hadnagy: Jean Gabin és a bécsi zsidó bankárcsaládból származó, Franciaországban élő Rosenthal: Marcel Dalio). A foglyokat őrző német táborparancsnok az arisztokrata származású von Rauffenstein (Erich von Stroheim). A háborús eseményeket újságok, plakátok formájában követik és szereznek róla tudomást; a háborúnak a szörnyűségei így csak közvetett módon jelennek meg a filmben.
Az alkotás zsenialitása a történet egyszerűségében rejlik. A tisztek szökni próbálnak, ám azok rendre kudarcba torkollnak, és mind szigorúbban ellenőrzött hadifogolytáborokba kerülnek. A végén de Boeldieu áldozatvállalásával Marechalnak és Rosenthalnak sikerül megszöknie. Szerelem szövődik Marechal és egy német asszony (Dita Parlo) között. Marechal azzal a szándékával tér vissza tiszttársával Franciaországba, hogy a háború után a hölgyet feleségül veheti.
A nagy ábránd a rendező vágya, hogy ne legyen több háború, az államok ne nyúljanak fegyverhez. A cím a társadalmi osztályok kibékülésének vágyát is kifejezi. De Boeldieu ábrándja: a francia nemzethez való tartozása ledönti azokat a falakat, amelyek az arisztokrácia, a munkásosztály és a zsidó bankárréteg között állnak. Vele szemben von Rauffenstein tábornok a társadalmi rangját helyezi előtérbe, ezért tesz a filmben többször is kivételt Boeldieu-vel. Bár Renoir mindenben törekedett az egyensúlyra, láthatóan érzékelteti a franciák demokratikusabb voltát a kortárs németekéhez képest. Boeldieu halálával kifejezésre juttatja azt is, hogy az arisztokrácia az első világháborút követően lelépett a történelem színpadáról.
A forrongó Európa közepette Franciaországban a filmet kitörő siker fogadta. Ebben szerepet játszott az is, hogy akkor még a népfrontkormány volt hatalmon, és Renoir ennek egyik ideológiai támogatója volt. Jobboldalról érték támadások a rendezőt, és plágiummal is vádolták, ez azonban alaptalannak bizonyult és nem törte meg a sikert. Németországban a filmet betiltották. Az 1937-es velencei filmfesztiválon a német és az olasz tiltakozás miatt a Mussolini-kupát nem nyerte meg, de a legjobb művészi alkotás díját neki ítélték. 1937/38-ban az Egyesült Államokban is díjakat nyert, és 1958-ban a brüsszeli filmfesztiválon a 12 legjobb film közé sorolták.
Renoir alkotása igazi művészfilm/kultuszfilm. Képes az első világháború valóságát átlényegíteni. Ahogy Renoir 1958-ban mondta: „A nagy ábránd az emberi kapcsolatok története. Meg vagyok győződve róla, hogy ez a kérdés manapság is ugyanilyen fontos, és ha nem oldjuk meg ezt, akkor búcsút mondhatunk a mi szép világunknak.”
Ma is ez a tét.
Marchut Réka
