Teadélutánok a Doktori Programunkban XI.

Az október 16-i teadélutánunk témája Jean-Jacques Rousseau 1762-ben megjelent Társadalmi szerződés című munkája volt.

A 18. század derekán – főként angol gondolkodóknak köszönhetően – a szerződéselméletek már kétszáz év távlatára tekintettek vissza; ezekre építkezve Rousseau két lényeges ponton merőben újat mond.

1. Az ő társadalmi szerződése a népszuverenitás elvére épít.

2. Szakít a klasszikus természetjogi tradícióval. Meggyőződése  szerint nem az öröktől fogva adottnak és megváltoztathatatlannak vélt emberi természethez illeszkedik a társadalmi szerkezet, hanem éppen ellenkezőleg: a társadalmi szerkezet változtatja meg az ember természetes adottságait.

Rousseau természetesen a felvilágosodás egyik zsenije, ám közben Istenhívő; a plebejus demokrácia harcos híveként elveti a hatalommegosztás elméletét, s élesen támadja a liberalizmust. A tudomány eredményeit nagyra tartja, ám társadalmi diszfunkciójáról megvetően beszél. (Gondoljunk csak Hirosimára és Nagaszakira – s tisztán látjuk e tárgyban /is/ sokszor félremagyarázott, egyébként mélyen dialektikus nézeteinek valós arculatát.)

Vélhetőleg elsőgenerációs értelmiségi volta is magyarázza éles szellemi fordulatait. Ezért életművét – aki akarja – kiragadott idézetekkel könnyen interpretálhatja félre. Tehát az elfogulatlan olvasónak nagyon figyelnie kell arra, hogy a rousseau-i alkotásokat ne csupán szöveghűen, hanem a korpusz egészében lássa. Kiragadott idézetek Rousseautól bizony idegen törekvések valótlan igazolói lehetnek.

Istenhívő volt, s helyenként élesen (olykor alaptalanul) egyház- és a kereszténységellenes. Korának gyakorta deista felfogásába ez beleillett, közben Voltaire-rel Istenképe okán is szembehelyezkedett.

A plebejus demokrata Rousseau tisztában volt a demokrácia buktatóival is; keményen bírálta az angol típusú berendezkedést. Elképzelt államában a nép a hatalom letéteményese, ám felhívja a figyelmet a „vak tömeg” veszélyeire is.

Rousseau Társadalmi szerződése (mint, egyebek mellett másik nagy munkája az Emil is) heves ellenkezést váltott ki és nagy ellenállást keltett. A „genfi polgár” kénytelen Franciaországba menekülni, ahol a később kitörő forradalom és annak nyomán megvalósuló jakobinus diktatúra sok mindent a Társadalmi szerződés gondolatvilágából kölcsönzött. Az idő kerekének többszöri megfordulása után a 20. században született totalitarista berendezkedések és Rousseau monolit hatalomfelfogása között bizony (áttételesen) lehet szellemi kapcsolat.

Miközben elképzelt államával Rousseau biztosan nem a megvalósuló totalitarista rendszerek szörnyűségeit akarta megvalósítani. Ám az eredményt (rengeteg egyéb más, s természetesen sokkal nyomosabb tényezők mellett) nem csak a szándékok, hanem – mint közismert – a tényleges befolyások is formálják.

 

                                                                           Marchut Réka