Jelenleg a 2015. május havi archívumot böngészi.
Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék szeretettel vár minden érdeklődőt doktori programjának idei konferenciájára, amelyet ezúttal “Modern Magyarország” címmel rendezünk.
A konferencia plakátja: plakat
Részletes program: programfuzet
Az Értékek Akadémiája előadás-sorozat májusi előadója Pritz Pál, az ELTE BTK egyetemi magántanára, az MTA doktora.
Magyar sors, magyar fátum Ady Endre és Jászi Oszkár élete tükrében című előadására 2015. május 13-án 18 órától a KAB székházában kerül (Ion Ghica utca 12. szám).
E szavaknak s e neveknek – tudjuk – mázsás a súlyuk. Adyt és Jászit – az egyet akarás jegyében – a szó legjobb értelmében vett férfibarátság fűzte egybe. Mindkettőjük vezéregyéniség volt a javából. Amikor szóltak – úgy gondolták –, az igaz magyarság beszél belőlük. Követőik lelkes tábora övezte őket, miközben hatalmas ellenszenvek, indulatos elutasítások tarajlottak köröttük. Hiszen nagyon sokan kifejezetten jól érezték magukat a 20. századelő birodalmi méretű Magyarországán. És akik látták a hibákat, sőt bűnöket, azok is inkább „csak” megfontoltan reformáltak, akartak reformálni. Nem értették e két férfiú mérhetetlen, mindent felforgatni akarását.
Azután Ady Endre már a harmincas évektől a magyar Pantheonban van. Jászi Oszkárt ellenben a legutóbbi rendszerváltás utáni Magyarország is idegenkedő hallgatással övezi.
Az előadás a miértre keresi a választ.
Az előadás teljes szövege: itt
Május 14-i alkalmunk némileg rendhagyó volt, hiszen külső helyszínen, a budaörsi Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjteményben került rá sor. A magyarországi németség egyik legnagyobb alakja, Bleyer Jakab munkásságán keresztül vizsgáltuk a kérdést, hogy szabad-e a hazára „árulkodni”?
A véleménykülönbségek ellenére a résztvevők nagyjából egyetértettek abban, hogy a hazai németek hungarus-tudata tárgyalt korszakunkban már nemcsak korszerűtlen volt, hanem képviselete szinte lehetetlen vállalkozást jelentett a magyar és birodalmi német nacionalizmusok egymásnak feszülésének időszakában. Ez a kialakuló állapot csapdahelyzetet rejtett a magyarországi németség számára. A hazai politikai elithez már a dualizmus és az ellenforradalmi mozgalmak idején beilleszkedett germanista professzor, Bleyer Jakab a hazai németek nyelvi és kulturális jogainak kiharcolásakor a magyar állam iránti hűség és a birodalmi politika által is propagált német népközösség elvének összehangolására törekedett. Ez azonban az adott szituációban és a trianoni Magyarországon szinte megvalósíthatatlan volt. Ebben a helyzetben Gratz Gusztáv letisztultabban, a Trianon okán megsértett magyar nemzettudathoz megértőbben viszonyulva képviselte a hazai németek érdekeit, mint Bleyer, aki egyre inkább a német népközösség felé köteleződött el. Ennek ellenére a népközösség elve, mint a magyarországi németség kulturális és nyelvi jogainak érvényesítését és erősítését megalapozó eszme volt jelen Bleyer gondolkodásában és nem, mint a magyar államhűség helyébe kizárólagosan lépő elem. A hazára árulkodó emigráns Jászi jogosan tette szóvá az ország belpolitikai állapotait, ám azzal a magyarellenes kisantantnak használt, az itthonról – titokban – árulkodó Bleyer jogos kisebbségpolitikai panaszai a weimari, majd a nemzetiszocialista Németországnak használt. A kegyetlen természetű történelemben nincs könyörület.
Témánk szempontjából fontos megkülönböztetnünk a birodalmi és magyarországi némettudatot, hiszen hazánkban ez a magyarsággal való együttélésre épült. A határon túli magyarság és a hazai németség helyzetének összehasonlítása alapjaiban hibás, hiszen ez összemossa a kényszer- és önkéntes kisebbségi állapotot. A megbeszélés résztvevői ezzel kapcsolatban egyetértenek Teleki Pál kisebbségeket kategorizáló elméletével.
A historiográfiát és a feladott tanulmányokat tekintve úgy látjuk, hogy Tilkovszky Loránt általában reális, szakszerű képet ad a magyarországi németség két világháború közötti sorsáról és Bleyer szerepéről.
Grósz András
Lelkes kirándulócsapatunk 2015. április 25-én találkozott a reggeli órákban a HÉV Margit-hídi megállójában, és kb. negyed kilencre ért Pomázra. Már itt is kissé meleg volt az idő, ami természetesen csak fokozódott a nap folyamán, de ez nem szegte senkinek sem a kedvét a nagy túra előtt. Mindannyian jó tempóban haladtunk, még azok is, akik hivatalos kötelezettségük miatt egy idő után kénytelenek voltak elbúcsúzni tőlünk.
Nagyjából fél kilenckor indult a buszunk Csobánkára, és 9 óra felé már megrohamozhattuk a Pilist. Világunk „szív csakráját” ugyan mi sem találtuk meg, de a Z jelzés menti útvonal, a szép idő, és a pompás kilátás bőven kárpótolt mindenért. Szentkút után a Szántói-nyeregről varázslatos panoráma tárult elénk, amit a csatolt fotókon is láthatnak az érdeklődök. Zeidler Tanár Úr ezúttal is fantasztikus képeket készített, majdnem 100 fotót sikerült ellőnie, de mások is sokat tettek a vizuális élmény megörökítéséért.
A Szántói-nyereg után a Magas-hegy irányába folytattuk utunkat, melyet csak időnként zavart meg néhány tiszteletreméltó teljesítményt produkáló kerékpáros. Mielőtt végső rohamra indultunk volna a Pilis legmagasabb pontjának bevételére, megebédeltünk egy tisztáson. Az energia bevitel után már semmi sem akadályozhatott meg minket a Pilis tető megszállásában. A hegy ezen, legmagasabb pontján – hála a tavaly novemberben felavatott Boldog Özséb kilátótoronynak – lélegzetelállító kilátásban gyönyörködhettünk, nemcsak az egész Pilist, hanem a környező hegyeket, pl. a Börzsönyt, Dobogókőt is láthattuk, sőt még a Megyeri híd két nagy pillérjét, és Óbudát is. A csúcs után már lefelé vezetett az utunk, a Pilis-nyereg után a P és S jelzésen haladva bementünk Pilisszentlélekre, rövid pihenőt töltöttünk a pálos kolostorrom mellett, majd a Felső Ecset hegyet követően rátértünk a Miklós deák útra.
A múltkori túrához hasonlóan a halványan felfestett turista jelzések most is próbára tettek minket, de tapasztalt és leleményes csapatunk ezúttal is túljutott a nehézségeken. Jó társaságban az idő gyorsan száll, és ezt most is sikerült igazolni: mire észbe kaptunk, már esteledni kezdett, szürkületkor érkeztünk csak meg a végállomásra, Pilismarót községbe. Hagyománytiszteletből most is sörrel pihentünk meg, illetve újításként a merészek fagylaltot is fogyasztottak a folyékony kenyér mellé. Bár némi félreértésnek – és integetésünkre a busz megálló után még csak lassítani sem hajlandó busz sofőrnek – köszönhetően a tervezettnél egy órával többet voltunk kénytelenek Pilismaróton tölteni, a helyi kocsma segítségével ezen a traumán hamar sikerült túllendülni.
A 30 kilométer (+ÁFA) megtétele után mindenki úgy érezte, hogy szombaton nagy lépést tett az egészséges életmód felé. A következő, jubileumi (ti. tizedik) doktori kirándulásra 2015. október 10-én fog sor kerülni, remélhetőleg ezúttal új társakkal is bővülni fog lelkes és kitartó csapatunk.
Pál Zoltán
