Teadélutánok a Doktori Programunkban XII.

A november 13-i teadélutánunk témája a Dózsa-féle parasztháború történeti közgondolkodásunkban való helyének a vizsgálata volt.

Kiindulópontként Romsics Ignácnak a Rubicon c. magazin idei második számában megjelent nagy ívű áttekintése szolgált.

Dózsa Györgynek, ennek a „haramiából” lett népvezérnek azért oly nagy a súlya a magyar történeti közgondolkodásban, mert az általa vezetett felkelés nem csupán véres harcaival rendítette meg az akkori úri rendet, hanem olyan kegyetlenségeket hajtottak végre a fenn lévőkkel szemben (Csáky Miklós csanádi püspök karóba húzása stb.), amelyre addig nem volt példa.

A példátlan tettek példátlan bosszút szültek.

Évszázadokig visszatartó erő lett a bestiális megtorlás.

 Évszázadokig – mondjuk. Az esetleges kétkedők szíves figyelmébe ajánljuk Illyés Gyula Puszták népe című nevezetes szociográfiája tárgyba vágó passzusait.

A parasztháború koronként ugyancsak változó előjelű és tartalmú emlékezete nyomatékkal húzza alá azt a tényt, hogy a szakszerűség és a társadalmi hasznosság számos esetben merőben különböző dolog. Lehetett Dózsának a bemutatása akár merőben történetietlen, a múlt tényeivel feleselő, s mégis többet segíthetett a dolgok jobbításán. Így van ez például báró Eötvös József Magyarország 1514-ben című nagyregényével, Jókai Mór „verses történelmi szomorújátékával”, Márki Sándor először 1883-ban megjelent Dózsa-monográfiájával is

Az ötszáz esztendős évforduló ugyan meghozta a szakmai rendezvényeket, ám Dózsa ma visszhangtalan. A nagy tömegekhez eljutó médiaszegmensek (érzékelve a társadalmi közönyt, valamint az ideológiai-politikai szféra érdektelenségét) nem tartották fontosnak a híradást.

A társadalmi visszhangtalanság döntő magyarázata minden bizonnyal az, hogy a fennálló rend – a rendelkezésére álló számtalan hatalomtechnikai eszköz hatékony működtetésével – a társadalmat feszítő (nem ritkán bizony vérlázító) ellentéteket hatékonyan kezeli.  

A szakma különben tette a dolgát: az ilyen rendezvények pontos leltárt készítettek a parasztháborúról rendelkezésünkre álló tudásunkról, annak több vonatkozásban nem csekély korlátairól.

A Dózsa-parasztháború számos, igencsak lényeges összefüggésére – forráshiány okán – a jövőben sem derül, vélhetőleg, világosság. Ám a lényegről Illyés Gyula tárgyba vágó nevezetes versének befejező sorai megrendítő pontossággal szólnak:

…. homlokán a harag rőt koszorújával
s szinte tántorogva nehéz igazával
indul Temesvárra süllyedni jeltelen’
szörnyű mocsaradba magyar történelem!

          Pritz Pál

„Kedves Rokonok!” – Anssi Halmesvirta kötetének bemutatója

Tanszékünk rendezvényei 2014. november–december

november 13.
„A császári-királyi huszárság törzstiszti kara a francia forradalmi és a napóleoni háborúk korában” – Réfi Attila könyvének bemutatója

november 19.     
Eötvenhat 2. – Beszélgetés 1956 eseményeiről akkori és mostani eltésekkel. Meghívott vendégek: Kelemen Elemér, Trencsényi Imre, Vadász Sándor

november 20.     
„Az 1843–44-es országgyűlés kerületi üléseinek naplója” című (K101113/2012 sz.) OTKA kutatás beszámolója – Dobszay Tamás, Szilágyi Adrienn

november 25.       
„Kedves Rokonok!” – Anssi Halmesvirta kötetének bemutatója

december 2.      
„A várva várt Nyugat. Kelet-Európa története 1944-től napjainkig” – Stefano Bottoni könyvének bemutatója

„Az 1843–44-es országgyűlés kerületi üléseinek naplója” című OTKA kutatás beszámolója

Dobszay Tamás: „a kerületi ülésben mondottak históriai, pártatlan, lehetségig hű, de mégis rövid felfogása”. Az 1843-as diéta forrásai és hitelességük.
Szilágyi Adrienn: “…fejtegetésben oly gazdagok, eredményekben oly szegények…”  Békés vármegyei követek szereplése az 1843-44. évi országgyűlésen

Helyszín: ELTE BTK, Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtára, 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. I. em. 115.
Időpont: 2014. november 20. (csütörtök) 16.30

Doktori kirándulás a Zsámbéki-medencében

Doktori Programunk kiránduló csapata október 11-én szombaton a Zsámbéki-medencében és a Budai hegységben tett meg 28 km-t.  Túravezetőnk ezúttal is Pajkossy Tanár úr volt.

Tizenkét lelkes kiránduló indult útnak a szép őszi, napsütéses reggelen. Zsámbékon – miután ki tudtunk szakadni a buszmegálló közelében lévő élelmiszerbolt vonzásából – megtekintettük a római katolikus templomot, majd a sárga jelzésen elindulva feljutottunk a premontrei kolostorromhoz, ahol Pajkossy Tanár úr röviden összefoglalta a település és a kolostorrom múltját. A bazilikát és a hozzá tartozó kolostort a 13. században építették alapvetően román stílusban, ám késő gótikus elemekkel. A kolostor a 15. században leégett, és Mátyás király idejében a pálosok építették újjá. Buda török kézre kerülése után azonban a pálosok elmenekültek és a kolostor valamint a kastély török erődítménnyé vált. Az 1763. évi földrengés tette végleg rommá a templomot és a kolostort is. A 19. század végén Möller István építészmérnök restaurálta a műemléket korszerű elveknek megfelelően.

Utunkat a sárga jelzésen folytattuk tovább, ám a hiányos és rosszul felfestett jelzések miatt többször kellett keresnünk a megfelelő utat, de láthatóan ez nem szegte a társaság kedvét. A Nyakas-hegy – Töki-szakadék – Nyakas tető érintésével jutottunk egy jelzetlen úton Perbálra, ahol azonban tudtuk, hogy hosszasan nem pihenhetünk, mert még az út több mint fele előttünk áll, és a többszöri eltévelygések miatt az idővel is rosszul álltunk.

A Perbálról való kikeveredés is fejtörést okozott, végül sikerült megtalálni a jó utat, immár a Gerecséből a Budai-hegység felé. Miután elhagytuk a települést, egy tisztáson megpihentünk és közösen „megebédeltünk”. Nem volt kérdés, hogy a tempót fokozni kell, de Pritz Tanár úr lendülete ebben nagy segítségünkre volt. A Nagyerdő – Fehér út – Kutyahegy – Nagyszénás útvonalat kellemes pihenőkkel fűszerezve sikerült igen rövid idő alatt megtennünk. Ebben segített, hogy a jelzések sokkal inkább követhetőek voltak, mint a Perbál előtti szakaszon, valamint ezt az útvonalat fordított irányban már két éve megtettük.

Nagy örömünkre a Nagyszénásra világosban jutottunk fel, és így meg tudtuk csodálni a tájat, és rövid pihenő után, még szintén sötétedés előtt célba értünk Nagykovácsiba, ahol jó tradíciónkat folytatva sörözőben zártuk a beszélgetést.

Jóleső fáradsággal, újabb közös élménnyel gazdagodva az esti órákban értünk haza.

Következő kirándulásunk 2015. április 25-én, szombaton lesz.

Örömmel várunk minden csatlakozót.

A Doktori Programunk kirándulócsapata

[Diavetítés]

Teadélutánok a Doktori Programunkban XI.

Az október 16-i teadélutánunk témája Jean-Jacques Rousseau 1762-ben megjelent Társadalmi szerződés című munkája volt.

A 18. század derekán – főként angol gondolkodóknak köszönhetően – a szerződéselméletek már kétszáz év távlatára tekintettek vissza; ezekre építkezve Rousseau két lényeges ponton merőben újat mond.

1. Az ő társadalmi szerződése a népszuverenitás elvére épít.

2. Szakít a klasszikus természetjogi tradícióval. Meggyőződése  szerint nem az öröktől fogva adottnak és megváltoztathatatlannak vélt emberi természethez illeszkedik a társadalmi szerkezet, hanem éppen ellenkezőleg: a társadalmi szerkezet változtatja meg az ember természetes adottságait.

Rousseau természetesen a felvilágosodás egyik zsenije, ám közben Istenhívő; a plebejus demokrácia harcos híveként elveti a hatalommegosztás elméletét, s élesen támadja a liberalizmust. A tudomány eredményeit nagyra tartja, ám társadalmi diszfunkciójáról megvetően beszél. (Gondoljunk csak Hirosimára és Nagaszakira – s tisztán látjuk e tárgyban /is/ sokszor félremagyarázott, egyébként mélyen dialektikus nézeteinek valós arculatát.)

Vélhetőleg elsőgenerációs értelmiségi volta is magyarázza éles szellemi fordulatait. Ezért életművét – aki akarja – kiragadott idézetekkel könnyen interpretálhatja félre. Tehát az elfogulatlan olvasónak nagyon figyelnie kell arra, hogy a rousseau-i alkotásokat ne csupán szöveghűen, hanem a korpusz egészében lássa. Kiragadott idézetek Rousseautól bizony idegen törekvések valótlan igazolói lehetnek.

Istenhívő volt, s helyenként élesen (olykor alaptalanul) egyház- és a kereszténységellenes. Korának gyakorta deista felfogásába ez beleillett, közben Voltaire-rel Istenképe okán is szembehelyezkedett.

A plebejus demokrata Rousseau tisztában volt a demokrácia buktatóival is; keményen bírálta az angol típusú berendezkedést. Elképzelt államában a nép a hatalom letéteményese, ám felhívja a figyelmet a „vak tömeg” veszélyeire is.

Rousseau Társadalmi szerződése (mint, egyebek mellett másik nagy munkája az Emil is) heves ellenkezést váltott ki és nagy ellenállást keltett. A „genfi polgár” kénytelen Franciaországba menekülni, ahol a később kitörő forradalom és annak nyomán megvalósuló jakobinus diktatúra sok mindent a Társadalmi szerződés gondolatvilágából kölcsönzött. Az idő kerekének többszöri megfordulása után a 20. században született totalitarista berendezkedések és Rousseau monolit hatalomfelfogása között bizony (áttételesen) lehet szellemi kapcsolat.

Miközben elképzelt államával Rousseau biztosan nem a megvalósuló totalitarista rendszerek szörnyűségeit akarta megvalósítani. Ám az eredményt (rengeteg egyéb más, s természetesen sokkal nyomosabb tényezők mellett) nem csak a szándékok, hanem – mint közismert – a tényleges befolyások is formálják.

                                                                           Marchut Réka

Teadélutánok a Doktori Programunkban X.

Az őszi évadot nyitó szeptember 18-i délután témája Niccolò Machiavelli: A fejedelem című munkája volt.

Az ízig-vérig sokoldalú, historikusként is jeles nagy politikai gondolkodóval kapcsolatban kiirthatatlanul rögzült az a téves megállapítás, hogy államtana cinikus. Minimum az, hogy cinizmusba hajló realizmus jellemzi. Ám a szövegek tanulmányozása tisztán megmutatja: nincs itt semmi különös cinizmus, sokkal inkább keserű, (vagy tán’ csak higgadtan mérlegelő) bölcs realizmus. Olyan realizmus, amely a mában, a tömegek korában is érvényes. Hol vagyunk a tömegek társadalmától, s ő már a tömegek társadalmáról beszél.

Roppant lényeges, hogy Machiavelli tisztában van a véletlen (az ő nyelvén: fortuna) valós történelmi mibenlétével. Ezért pontosan látja, a szerencse forgandó volta döntően azt jelenti, hogy a világ körülöttünk  – rengeteg ok folytán – folyton változik. És ehhez a folyton változó világhoz folyton alkalmazkodnunk kell. És akkor nem leszünk folyton szerencsétlenek. „Ugyaninnen származik – figyelmezteti olvasóját – a jó fogalmának változékonysága: mert ha valaki türelmesen és elővigyázatosan uralkodik, és (ha, tenném hozzá – P.P.) az idő és a dolgok úgy fordulnak, hogy kormányzása jónak bizonyul, boldogulni fog; de ha az idő és a dolgok megváltoznak, el kell pusztulnia, mert eljárása nem változik.”

Machiavelli egyben – ismétlem – az itáliai humanista történetírásnak is nagy alakja. A historiográfia azt jegyzi fel úttörő érdemének, hogy nála jelenik meg először az írásos források összevetésére és ellentmondásaik feloldására való törekvés is. Tehát olyasmi, ami ma egy egyszerű egyetemistával szemben is alapkövetelmény, miközben fejében – gyaníthatóan – a jó fogalma többnyire csak a kőkemény egyszerűség szintjén létezik, míg az 1527-ben 58 esztendősen eltávozott gondolkodó már a maga dialektikájában képes a fogalom tartalmát megragadni.

Az emberi természetről is fontosan érvényeset mondott, amikor azt fejtegeti, hogy az a társadalmi körülményeknél is nehezebben változtatható. Míg a szerencséről azt mondja az csak „felerészben ura tetteinknek …a másik felét, vagy majdnem annyit, önnön erőnk mozgat”, az emberi természet makacsságáról értekezve minden korlátozás nélkül lát kapcsolatot a szerencsétlenségek és az emberi cselekedetek között.  

A fejedelem Machiavelli legnagyobb hatású műve. Hiszen miközben sarat dobáltak rá, csendben a tanítása szerint cselekedtek. Mármint abban az értelemben, hogy mennél sikeresebben elsajátítsák a hatalomgyakorlás fortélyait. Ám ő mindennek révén olyan fejedelmet, olyan államot akar, amely a közjót szolgálja.

                                                        Pritz Pál

Műhelybeszélgetés az OTDK-ra készülő és szakdolgozati témát kereső hallgatók számára

Újra fotópályázat!

A tavalyi fotópályázathoz hasonlóan az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék idén is meghirdeti egyfordulós, két témára épülő fotópályázatát!

„Generációk” családtagok, különböző korosztályok, korszakok, tárgyak együttes megjelenése, találkozása

„Régi és új” régi – akár saját, akár mindenki által ismert – képek, alkotások újragondolása, új keretek közé helyezése

 
Az alkotások beküldési határideje: 2014. december 31. (szerda)
A beküldés elektronikusan történik a fotopalyazat@mailbox.hu címre! (A pályázattal kapcsolatban további információ szintén ezen az elérhetőségen kérhető.)
Pályázók köre: az ELTE BTK hallgatói és oktatói 
A beérkező munkákat ezúttal is zsűri fogja elbírálni, illetve a tanszék Facebook oldalán (www.facebook.com/elte.btk.ujmtt) folyamatosan tesszük közzé azokat!
A zsűrizés és a közönség szavazását követően az ELTE BTK Főépületében, a pályázatot kiíró Tanszék folyosóján fotókiállítás nyílik 2015 tavaszán.A pályázat

benyújtásának feltételei, formai követelményei:
Egy pályázó max. 4 db (kategóriánként 2–2) jpeg formátumú, min. 5 megapixel felbontású pályaművel indulhat. Kérjük a pályázókat, hogy minden beküldött fotóhoz rövid leírást mellékeljenek, ahol röviden vázolják a beküldött pályamunka részleteit. Egy induló több kategóriában is nevezhet.

A pályázó felelősséget vállal azért, hogy pályázati anyaga nem sérti harmadik személy személyiségi vagy egyéb jogait. A pályamunkák alkotói hozzájárulnak ahhoz, hogy a pályázaton indult munkák felkerüljenek a tanszék honlapjára, Facebook oldalára, illetve a kiállítás keretén belül kiállíthatjuk a pályamunkákat. Következésképp a fotók benyújtásával a pályázó egyben hozzájárul művének felhasználásához.

A tavalyi pályázattal ellentétben a pályázat kategóriáihoz igazodva a képeket lehet manipulálni, azaz megengedett a képelemek kiretusálása, hozzáadása; a képek egyes részleteinek különálló, markáns színkorrekciója; digitális effektek vagy szűrők alkalmazása az utómunka során; montázsok készítése.

A szabadságharc tábornokai