Megjelent az első szám!

Örömmel értesítünk minden kedves érdeklődőt, hogy a mai napon megjelent folyóiratunk első száma, melyben a szakmai jellegű tanulmányok, recenziók és könyvismertetések mellett korábbi események beszámolói, illetve interjúk is (Pritz Pál, Majoros István, Veliky János) olvashatóak. 

A folyóirat a következő linken elérhető/letölthető: Modern Magyarország 2012. 1

A következő szám hamarosan megjelenik!
A harmadik számhoz leadandó írásműveket 2014. január 20-ig várjuk! (Részletek a Szerzőinknek menüpont alatt!)

Közzétéve a(z) Folyóirat kategóriában, mt által 2012. szeptember 18. 16:23-kor. 1 hozzászólás

Egy hozzászólás

  1. A Pritz Pállal készített interjú (Modern Magyarország, I. évf. 1. szám) olyan részleteket tár fel a 60-as évek budapesti történelem szakáról, amit ma már nem, vagy alig lehet sikerrel elmagyarázni egy fiatal diáknak. Reformerek és vaskalaposok versengenek a hallgatók tudati-ideológiai nevelésében, és ahogy olvassuk, a reformerek gyöznek. Andics Erzsébet, Mód Aladár, Dolmányos István, Szabad György, H. Balázs Éva, Urbán Aladár és mások szerepelnek a beszámolóban, többségük már nincs az élök sorában. Árnyaltabb a kép, mint azt az utókorban kialakulóban lévö fekete-fehér hollywoodi image sejttetni véli. Megtudjuk, hogy Pamlényi Ervin Szekfű tanítvány volt, és hogy a tudományos szocializmus szak nem kizárólag értelmetlenségekböl állt, az akkori lehetöségek közt azon keresztül lehetett politikatudományt tanulni. Az akkor központi jelentöségü “Molnár Erik-vita” is életre kel egy pillantra. A modern európai kritikai igényeket kielégítö Ránki, Pamlényi, Tilkovszky, Juhász-féle “Wilhelmstrasse és Magyarország” forráskötet 1968-as megjelenésének említése is az akkori magyar történetírás magas szakmai színvonalát húzza alá. Pritz Pál a magyar revizionizmust szilárdan a Hitler hatalomra jutása utáni Európa hatalmi küzdelmeinek kontextusába helyezi, ami ugyancsak frissítö józansárga vall. Több más szempontból is, az interjú olyan témákat érint és olyan módon, ami igen hasznos egy mai történelem szakos hallgató számára. Jómagam a 80-as évek elsö felében ültem ugyanazokban az iskolapadokban és a diákjaim hitetlenkedve hallgattják, amikor az akkori egyetemi történelemtanításról említek nekik részleteket. Vajon mit gondolnak egy 60-as évekböl származó beszámolóról? Csak javasolni tudom, hogy minél többen olvassák el. L.M.