Teadélutánok a Doktori Programunkban XXI.
November 12-én József Attila költészete és a róla kialakult kép volt a témánk.
A vitaindító olvasmány Mórocz Zsolt: A legenda oda… Retusálás nélkül: portrévázlat József Attiláról (Hitel 2004. szeptember) c. esszéje volt. Egyetértettünk, hogy az írás differenciálatlanul kultuszromboló, tehát sok helyen szembemegy a múlt valóságával. Így többek között a szerző József Attila megverselt marxizmusát (mi a Külvárosi éj c. költeményét vizsgáltuk) utópiának mondja és magát a költőt is élete végéig utópistának tartja. Ezáltal hamisan azonosítja a marxizmus és az utópizmust.
József Attila kanonizálását közvetlenül halála után főleg a szociáldemokraták végezték. A kommunista kisajátítás csak 1945 végén Horváth Márton és Lukács György előadásaival kezdődött, és 1948/49-re vált teljessé. A kánonba nem illő verseket elhallgatták. A rendszernek különösen kedvezett, hogy költőnkkel is lehetett lejáratni a Horthy-rendszert. József Attila azonban ezerarcú (Tverdota György).
A hiteles arcot elsősorban a költővel foglalkozó irodalomtörténészek rajzolják. Bár pályájának és költészetének tudományos feldolgozottsága szinte teljesnek mondható, a társadalom jelentős részében továbbra is a rendszerváltozás előtti berögzült toposzok élnek.
Négy különböző témájú versről diskuráltunk. A már említett Külvárosi éj (1932) c. vers József Attila és a marxizmus viszonyát mutatja. Bár urbánus szemlélet jellemzi, a teljes életmű ismeretében azonban mégsem sorolható József Attila egyértelműen az urbánusokhoz, mert gondolkodásmódjában, írásaiban a parasztság sanyarú sorsa iránti érzékenysége is hitelesen megmutatkozik.
Az Istenes versei közül a Betlehemi királyokkal (1929) foglalkoztunk. Egyetértettünk, hogy a költő vallási hovatartozásának nincs jelentősége Istenhez való viszonyában. József Attila materializmusát illetve vallásos hitét illetően azonban megoszlottak a vélemények.
Szerelmi költészetéből a Nagyon fáj (1936) c. verset vizsgáltuk. A viszonzatlan Gyömrői Edithez fűződő szerelem ihlette versben megtalálhatjuk azt a gyerekkorától sebzett József Attilát, aki a nőkhöz fűződő viszonyában azt a szerető, gondoskodó anyát kereste, akit ő soha nem kapott meg.
A Dunánál (1936) c. verse azt a lángész József Attilát hozza elénk, aki akkor pszichésen már megviselt állapotban volt, mégis a magyar költészet egyik legnagyszerűbb versét vetette papírra. Ennek kapcsán is utaltunk a Dichtung und Wahrheit (Költészet és valóság) különbözőségére, ugyanis a József Attila költészetében megtapasztalt harmónia nem tükrözi életének a harmóniáját. A versben megfogalmazódik az a béke utáni vágy, ami a társadalmi ellentéteket és a nemzetiségi különbözőségeket feloldja.
A vers utolsó két sora is ma is aktuális: „rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Marchut Réka
JÓZSEF ATTILA! Ő az a költő, akinek ismervén hányattatott gyermekkorát, elszenvedett testi-lelki traumáit, ismervén öngyilkossági kísérleteit, sokszor zavarodott elmeállapotát, anyjához fűződő ambivalens viszonyát, illetve egyes politikai nézeiet, azt gondolhatnánk, hogy tőlünk, „átlag” emberektől ő távol áll. De ez nem így van! Verseit olvasva olyan közel tud kerülni hozzánk, mint amennyire kevés költő tud. Valami elemi erővel tud lelkünk mélyére hatolni és megfogalmazni azt, ami ott van bennünk is elrejtve legbelül, de mi nem találjuk az ezek kifejezésére alkamas szavakat.
József Attila zsenialitásának egyik legjellemzőbb példája a Nagyon fáj című verse Ezt olvasva újra és újra fel lehet fedezni benne olyat, amit azelőtt még nem, és el tud gondolkodtatni ismételeten, olyan hatást tud kiváltani, hogy az embernek percekig hallgatnia kell, mielőtt újra meg tudna szólalni. A versben azt fogalmazza meg, ami mindannyiunk létének alapvető mozgatórugója, hajtóereje: az elemi, ösztönös, mélyről jövő vágyat a másik ember féltő szeretetére, szerelmére, testére, lelkére. Amikor ez nem talál viszonzásra, akkor az egész világyegyetem, annak minden eleme egy hatalmas fájdalommá tevődik össze és az életben minden ennek a fájdalmnak rendelődik alá.
Bármennyire is ezeracú költőnk ő, bármennyire ellentmondásos kép is alakult ki róla, bármilyen témájú versét vesszük is górcső alá, egyszerűen megunhatatlan, megdöbbentő, és végtelenül szeretreméltó az a lírai én, aki szól hozzánk, és az a József Attila, aki tollat ragad…