Varga Zsuzsanna könyvbemutatója

ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtár, 2013. december 3. 16.00

 A könyvbemutatóra megtelt a könyvtár olvasóterme, sokan már csak állóhelyet találtak maguknak.  A könyvbemutatót Izsák Lajos professzor úr indította, visszaemlékezve arra, mikor és hogyan is „csábította át” Varga Zsuzsannát Debrecenből az ELTE-re.

Az agrárlobbi tündöklése és bukása az államszocializmus időszakában (Gondolat Kiadó, Budapest, 2013) című művet a kötet lektora, Schlett András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának docense mutatta be igen frappánsan, jól megrajzolva a magyar mezőgazdaság történetének hullámait és völgyeit egészen a rendszerváltásig. A húsz perces vázlatból megtudhattuk, hogy Varga Zsuzsanna kötete az agrárlobbi kialakulásán túl, annak működését, sikereit és kudarcait is bemutatja.

Külön érdekessége volt a délutánnak, hogy a kötetben szereplő lobbisták közül többen is megjelentek az eseményen, így Dimény Imre, egykori mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának egykori elnöke, akik hozzá is szóltak a munkához. Kiderült, hogy Varga Zsuzsanna már kutatásai elején felvette a kapcsolatot az agrárszféra egykori meghatározó egyéniségeivel, a kötetben is számos hivatkozás utal a velük készült interjúkra.

A bemutató végén a szerző reagált az addig elhangzottakra, megköszönte a kötet létrejöttében közreműködők segítségét, egyben biztatta a hallgatókat, hogy forduljanak az idősebb generáció felé, és az oral history módszereivel (is) tárják fel Magyarország második világháború utáni történetét.

Az eseményt finom borokkal körített, kötetlen beszélgetés zárta.

[Diavetítés]

12►

Eötvenhat

November 14-én hallgatók, tanárok és érdeklődők gyűltek össze az ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtárában, ugyanis 1956 emlékére az I. Tóth Zoltán Kör, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéke, valamint az ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtár filmvetítéssel egybekötött beszélgetést szervezett. Mint ismert, az 1956-os események fontos szereplői voltak az egyetemisták, és köztük az ELTE polgárai. Az Eötvenhat című dokumentumfilm az ő tapasztalataikról, élményeikről és szerepükről szól.

 A rendezvényt Dr. Borsodi Csaba rektor-helyettes, a Történeti Intézet vezetője nyitotta meg, majd Dr. Pajkossy Gábor, az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék oktatója mint az esemény moderátora tartott felvezetést a filmben feltűnő szereplőkről és sorsukról. A felvételen megszólalnak: Borzsák István, Kelemen Elemér, Román Károly, Szabad György, Szakács Sándor, Varga János és 1985-ös archív felvételekről Hanák Péter, Sinkovits István, valamint Szabó Miklós. Mellettük szóba kerül Molnár József, Tóth Ede és I. Tóth Zoltán. Szerencsések lehetünk, hogy a filmvetítés alkalmával körünkben üdvözölhettük Kelemen Elemért és Trencsényi Imrét, akik az akkori események résztvevői voltak.

 A 65 perces film, amelyet Nagy Ernő rendezett 2005-ben, az ELTE BTK Pesti Barnabás utcai épületében tanuló és oktató emberekkel készített interjúsorozat. A riport szereplői az 1956-os forradalom eseményei mellett – olykor megdöbbentő őszinteséggel – számolnak be arról, hogy ők hogyan élték meg és miként látták Rajk László újratemetését, az SZKP XX. kongresszusán elhangzottakat, Sztálin halálát, valamint, hogy mennyire volt tudatos számukra március 15-e megünneplése. A visszaemlékezéseken keresztül jól kirajzolódik, hogy az ELTE bölcsészei már jóval 1956 ősze előtt pezsgő szellemi közeget alakítottak ki maguknak, amely az ún. „Kolhoz Kör” köré összpontosult. 1956-ban ez a – hallgatókat és oktatókat tömörítő – „ellenzéki”, rendszerkritikus közösség több megemlékezést, beszélgetést rendezett, valamint Tiszta szívvel címmel egy egy számot megélt lapot is kiadott. A filmben emellett felvillannak az októberi tüntetések, az utcai harcok, valamint a megtorlás időszaka is.

 A vetítés után kötetlen beszélgetést folytathatott a közönség Dr. Borsodi Csabával, Dr. Kelemen Elemérrel és Dr. Pajkossy Gáborral, amelynek során újabb részletekkel gazdagodtunk.

 A Kar történetének egyik meghatározó egyénisége a filmben is megidézett I. Tóth Zoltán, aki 1956-ban a Történettudományi Kar dékánjaként delegációt vezetett a Pártházba. Hanák Péterrel céljuknál, az Akadémia utcában tűzharcba keveredtek. Ekkor, október 25-én, halálos lövés érte I. Tóth Zoltánt. Az ő emlékének és a forradalom hőseinek adózva koszorúval és mécsesekkel emlékeztünk a Múzeum körúti épületben található emléktáblánál.

 Nádasdi Szandra, Urbán Boglárka

[Diavetítés]

Minderheiten/Fragen?

December 11-12-én német nyelvű szakmai konferencia kerül megrendezésre egyetemünkön.

Részletek: Minderheiten/Fragen

Teadélutánok a Doktori Programunkban III.

November 21-én Romsics Ignác Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel című monográfiáját elemeztük.

A történetírás történetét minden valamire való historikusnak ismernie kell(ene), hiszen mindannyian a megismerés végtelen folyamatának vagyunk egy-egy parányi eleme. Munkánk értéke pedig nem a recenzensek véleményétől, a könyvbemutatókon elhangzottaktól, hanem egyedül annak tartalmától függ.

A historiográfiát nálunk (is) kevesen művelik. Mert míg messze több, sokoldalúbb és sokrétűbb előtanulmányt igényel, mint amivel egy-egy résztéma megírása révén sikert lehet aratni, addig az ilyen áttekintéseknek igazából csekély a becsületük.

Lemérhető ez Romsics Ignác magisztrális munkájának fogadtatásán is. Ő köztudottan a 20. századi politika- és eszmetörténetünk nagy elismertségre jutott művelője, aki e mellett foglalkozik bő évtizede historiográfiával. És ott is főleg az elmúlt két évszázad termésével.

Tekintélyes terjedelműre duzzadt monográfiájának megírására Romsics Ignácot – amint az művében maga is megvallja – leginkább a széles körben tapasztalható tájékozatlanság sarkallta. Mindebből következően számára a mennél sokoldalúbb, informatívabb ismeretközlés volt az alapkövetelmény. Annak pedig hatalmas tudása, biztos rendszerező képessége, minden homályt elűző értekező prózája kamatoztatásával maradéktalanul eleget tesz.

Leír. Úgy, hogy mindig a lényeget látja, s számtalanszor – nagyon helyesen – nem ő, hanem a bemutatott előd beszél. Nála nincs semmiféle belterjesség. Mélyen tisztában van azzal, hogy a társadalom történeti tudatának formálásában messze nem a historikusé a prímszerep. A mű társadalmi hatása és szaktudományos értéke között számos esetben szakadék tátong. Ezért van az – nagyon helyesen –, hogy mondjuk a Hóman Bálint és Szekfű Gyula alkotta Magyar Történet bemutatásához hasonló terjedelemben ismerheti meg az olvasó a nyilassá vált Málnási Ödön Őszinte történetét vagy a kommunista Mód Aladár számtalan kiadást megélt, egyre nagyobb példányszámban öntött Négyszáz évét.

Romsics Ignác természetesen nem riad meg attól, hogy leírásait éles formulázott értékközléssel tegye meg. Az olvasó – például –, megtudja, hogy a két háború közötti magyar történetírásnak Domanovszky Sándor, Hóman Bálint és Szekfű Gyula volt az élén, s mögöttük a második vonalban helyezkedik el a „közvetlen német hátterű” Eckhart Ferenc. Aztán aki veszi a fáradságot, hogy mindent tüzetesen elolvasson, ami ebben a munkában Eckhartról szétszórtan megtalálható, az akár innen is okadatolva láthatja Romsics Ignác azon megállapítását, hogy a mi történetírásunk – természetesen nem az ötvenes években – nemzetközi mércével mérve is jól teljesített. (És vélhetőleg ma is teljesít.)

Szóval nem csupán tudást, erőt is ad a szerző azoknak, akik engedik magukat az ő Cliója bűvöletébe jutni.

 Pritz Pál

Teadélutánok a Doktori Programunkban II.

Az október 17-i összejövetelen a Huszadik század c. folyóirat hazai zsidóságról 1917-ben lefolytatott nevezetes vitáját elemeztük.

A lap szerkesztősége helyesen összegezte a lefolytatott a vitát. E szerint annak anyagát „senki sem mellőzheti, aki komolyan foglalkozni kíván” e „sok érzelmi szállal összebogozott” témával. Következőleg a történeti látásmód követelménye arra figyelmeztet, hogy a holokauszt irgalmatlan nagy ténye nem lehet a kérdés alakulásának elsődleges nézőpontja.

Jászi Oszkár három kérdésével (van-e hazánkban zsidókérdés, igenlő esetben melyek az okai, s milyen megoldás kínálkozik) „a magyar tudomány, irodalom és közélet” mintegy 150 kitűnőségét kereste meg, akik közül hatvanan válaszoltak. Az anyag igen értékes volta sem takarhatja el annak a tényét, hogy a megkérdezettek közel kétharmada nem válaszolt, s a válaszolók együttese messze nem reprezentatív.

Jászi Oszkár „nem egy intim kérést és figyelmeztetést kapott, hogy az ankétet, mint ’időszerűtlent’, mint ’veszedelmest’ mellőzze.” „Az összes exponált politikusok, akiket megkérdeztünk – úgy a történelmiek, mint a polgáriak, mint a szocialisták – nem válaszoltak” – panaszolja tovább a szerkesztőség vitazáró összegzésében. Mert az antiszemitizmus tarajos hullámai – közvéleményünk széles köreibe szinte kiirthatatlanul beívódott nézettel ellentétben – nem a Tanácsköztársaság viselt dolgai okán csaptak a magasba. Azokat a világháborúba sodródott ország szenvedései jóval előtte felkorbácsolták.

Az érdemben válaszoló 50 személy közül 37 állapította meg a zsidókérdés létezését, a többiek tagadták azt. Ez utóbbiak között volt Szabolcsi Lajos, a neológok központja lapjának, az Egyenlőségnek a szerkesztője is. Ő a vita kezdeményezését is kárhoztatta. „Csak azoknak kérdés ez – állította –, akik nem tudnak belenyugodni abba, hogy mi, magyar zsidók, épp úgy hazánknak valljuk ezt a földet, mint a más hitű magyarok.” Emelkedetten írt hitsorsosainak a magyar hazához való hűségéről, s velük szemben a nemzetiségek elszakadási törekvéseit tartotta létező problémának. Amikor azonban a zsidókérdést tagadva azt írta, hogy „antiszemita-kérdés igenis van”, akkor maga is elismerte a probléma társadalmat feszítő erejét.

Szabolcsi Lajos fontos személyén keresztül is dokumentálható, hogy 1918/19 forradalmai előtt a magyarországi zsidóság túlnyomó többsége nem Jászi Oszkár kis pártja mögött állt, hanem a Tisza István-i Magyarországgal kereste az együttműködést. Messze nem alaptalanul, hiszen attól, annak liberalizmusától nem kevés támogatást kapott.

Aki e „sok érzelmi szállal összebogozott” témáról sokoldalú, tehát valóban valós képet akar nyerni, annak nélkülözhetetlen olvasmányt ajánlunk.

                                                                    Pritz Pál

Eötvös újraolvasó

2013. november 15-én (péntek) az ELTE BTK műhelykonferenciát szervez Eötvös József születésének 200. évfordulója alkalmából a Dékáni Kistanácsteremben!

Részletek és program: Eötvös

Prof. Dr. Pritz Pál előadása

A Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság szervezésében 2013. november 20-án (szerda), 17.00 órakor kerül megrendezésre Prof. Dr. Pritz Pál Háború és Béke: A megszálló magyar csapatok a Szovjetunióban című előadása a Villányi úti Konferenciaközpontban.

Meghívó: JÁSZI-megh.PritzP.

Tanszéki fotópályázat

Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék egyfordulós, két témára épülő fotópályázatot hirdet.

Részletek:Fotópályázat

Sokféle modernitás, sokféle modern nő Magyarországon

A sokféle modernitásról és a modern nő század eleji magyarországi típusairól rendezett egész napos konferenciát az ELTE BTK Új- és Jelenkori Történeti Tanszéke és a Magyar Történelmi Társulat Nőtörténeti és társadalmi nemek szakosztálya. A tanácskozás apropóját az adta, hogy 1913-ban Budapesten rendezte VII. kongresszusát a Nők Választójogi Világszövetsége.

A sikeres rendezvényt (amelyen körülbelül 150-160 hallgató vett részt) Erdődy Gábor, tanszékvezető egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektor-helyettes nyitotta meg. Elsősorban a női választójog kérdéséről beszélt. Kiemelte: ennek támogatói között a 20. század első felében sokféle pártállású, világnézetű politikust megtalálunk, liberálist, konzervatívot, keresztényszocialistát, kisgazdát és szociáldemokratát is. Az 1913-as kongresszus megnyitóján például részt vett és felszólalt a vallás- és közoktatásügyi miniszter is. Hangsúlyozta továbbá, hogy a női választójog a demokratizálás általános folyamatában értelmezendő, és ebben komoly jelentősége van az 1918. évi I. néptörvénynek, amely először biztosította a nőknek ezt a jogot.

A bevezető előadást Pető Andrea (Közép-európai Egyetem) tartotta a nőtörténetírásról és annak magyarországi helyzetéről, lehetőségeiről. Szólt például az igazság-paradigma, a nemzeti értelmezési keret és a nőtörténetírás, illetve a társadalmi nemek története viszonyáról – abból a szempontból is vizsgálva ezek kölcsönhatását, hogy a nőtörténet és a gender milyen módon érhetne el kedvezőbb pozíciót a történetíráson belül.

A következő két előadó, Nagy Beáta (Budapesti Corvinus Egyetem) és Bódy Zsombor (Pázmány Péter Katolikus Egyetem) a modern nő társadalomtörténetét a munkavégzés, illetve a fogyasztási szokások változása, a család mint fogyasztási egység, fogyasztási közösség szempontjából elemezte. Acsády Judit (MTA TK Szociológiai Intézet) a nemek konzervatív és feminista konstrukcióit vizsgálta század eleji szövegek alapján, Sárai Szabó Katalin (Ráday Gyűjtemény) pedig a konzervatív és vallási nőszervezetek és aktivisták változó viszonyát a női választójoghoz. Utóbbi előadó részletesen tárgyalta a normakövető emancipáció jelenségét, valamint a konzervatív nők különféle, egymástól eltérő viszonyát a modernizációhoz, a nemi szerepek változásaihoz.

A délutáni szekcióban Madarász Anita (ELTE) az angol női választójogi mozgalom irányzatainak 1914 előtti történetéről tartott előadást, míg Szécsényi Mihály magáról az 1913-as kongresszusról, részletesen is tárgyalva az angol szüfrazsettek és a magyar szociáldemokraták viszonyát az eseményhez, illetve hatását a kongresszus munkájára. Lugosi András (Budapest Főváros Levéltára) és Menyhért Anna (ELTE) a modern nők irodalmi reprezentációjáról beszélt regényeket és újságcikkeket, kritikákat elemezve. A záró előadást Sipos Balázs (ELTE) tartotta, aki a modern nők és a női politizálás helyzetét tekintette át a Horthy-kor Magyarországán.

[Diavetítés]

123►

Deák és a nők

Deák Ferenc születésének 210. évfordulója tiszteletére Zalaegerszegen, 2013. október 16-án (szerda) nagyszabású tudományos konferencia kerül megrendezésre.

Részletek: Deák és a nők. Konferencia meghívó