Széll Kálmán életműve
December 7-én 16 órakor a Szekfű Gyula Könyvtárban kerül sor a Törvény, jog, igazság című kötet bemutatóján. Az ELTE-s szerzők részvételével kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül.
Részletek a csatolt meghívóban: Szell-Kalman
Teadélutánok a Doktori Programunkban XXI.
November 12-én József Attila költészete és a róla kialakult kép volt a témánk.
A vitaindító olvasmány Mórocz Zsolt: A legenda oda… Retusálás nélkül: portrévázlat József Attiláról (Hitel 2004. szeptember) c. esszéje volt. Egyetértettünk, hogy az írás differenciálatlanul kultuszromboló, tehát sok helyen szembemegy a múlt valóságával. Így többek között a szerző József Attila megverselt marxizmusát (mi a Külvárosi éj c. költeményét vizsgáltuk) utópiának mondja és magát a költőt is élete végéig utópistának tartja. Ezáltal hamisan azonosítja a marxizmus és az utópizmust.
József Attila kanonizálását közvetlenül halála után főleg a szociáldemokraták végezték. A kommunista kisajátítás csak 1945 végén Horváth Márton és Lukács György előadásaival kezdődött, és 1948/49-re vált teljessé. A kánonba nem illő verseket elhallgatták. A rendszernek különösen kedvezett, hogy költőnkkel is lehetett lejáratni a Horthy-rendszert. József Attila azonban ezerarcú (Tverdota György).
A hiteles arcot elsősorban a költővel foglalkozó irodalomtörténészek rajzolják. Bár pályájának és költészetének tudományos feldolgozottsága szinte teljesnek mondható, a társadalom jelentős részében továbbra is a rendszerváltozás előtti berögzült toposzok élnek.
Négy különböző témájú versről diskuráltunk. A már említett Külvárosi éj (1932) c. vers József Attila és a marxizmus viszonyát mutatja. Bár urbánus szemlélet jellemzi, a teljes életmű ismeretében azonban mégsem sorolható József Attila egyértelműen az urbánusokhoz, mert gondolkodásmódjában, írásaiban a parasztság sanyarú sorsa iránti érzékenysége is hitelesen megmutatkozik.
Az Istenes versei közül a Betlehemi királyokkal (1929) foglalkoztunk. Egyetértettünk, hogy a költő vallási hovatartozásának nincs jelentősége Istenhez való viszonyában. József Attila materializmusát illetve vallásos hitét illetően azonban megoszlottak a vélemények.
Szerelmi költészetéből a Nagyon fáj (1936) c. verset vizsgáltuk. A viszonzatlan Gyömrői Edithez fűződő szerelem ihlette versben megtalálhatjuk azt a gyerekkorától sebzett József Attilát, aki a nőkhöz fűződő viszonyában azt a szerető, gondoskodó anyát kereste, akit ő soha nem kapott meg.
A Dunánál (1936) c. verse azt a lángész József Attilát hozza elénk, aki akkor pszichésen már megviselt állapotban volt, mégis a magyar költészet egyik legnagyszerűbb versét vetette papírra. Ennek kapcsán is utaltunk a Dichtung und Wahrheit (Költészet és valóság) különbözőségére, ugyanis a József Attila költészetében megtapasztalt harmónia nem tükrözi életének a harmóniáját. A versben megfogalmazódik az a béke utáni vágy, ami a társadalmi ellentéteket és a nemzetiségi különbözőségeket feloldja.
A vers utolsó két sora is ma is aktuális: „rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.”
Marchut Réka
Teadélutánok a Doktori Programunkban XX.
Az október 15-i téma Babits Mihály költészete és közéleti szerepvállalása volt.
Babits és az elefántcsonttorony: nem véletlenül hangzik ez sokunk számára ismerősen. A valóságtól elzárkózó, csak a művészetért élő torz Babits-kép már a költő életében megjelent, egyes baloldali kritikusai kezdték azt építeni. Majd az állampárti időszak kultúrpolitikája teljesítette ki, és a nagy „költőhármastól” – Petőfi, Ady, József Attila – eltávolított, dekadens Babits-képzet máig hat.
A mai oktatásból remélhetőleg ez a leegyszerűsített elefántcsonttorony kép már többé-kevésbé kikopott, ugyanakkor mostani tananyagok Babits-életrajzaiban is vannak furcsaságok. Az új kísérleti tankönyv (Irodalom 11.) például egyszerűen átugorja 1918–1919-et a költő életében: a háborúellenes versek után a következő esemény az 1921-es házassága.
Mindezzel szemben nyugodtan kijelenthetjük: Babits politikus, közéleti ember (is) volt. Álláspontját különböző módokon (politikai esszékben, nyilatkozatokban vagy versekben) kifejtette minden jelentős közéleti esemény kapcsán – és ilyen szempontból életében, a századfordulótól 1941-es haláláig sok „eseménytelen” év nem volt… Tette ezt annak ellenére, hogy szerepvállalásáért nemcsak egyszerű kritikát, hanem többször nemtelen támadást, továbbá erkölcsi és anyagi hátrányt is el kellett szenvednie – mindez testi és lelki értelemben is megviselte. Így volt ez már az I. világháború idején, amikor pacifista versei miatt jól szervezett sajtóhadjárat indult Babits – a „kényelmes odújából becsmérlő”, „nem szobatiszta dadogó” költő – ellen, feljelentésekkel (nemzetgyalázás, istenkáromlás), iskolai és bírósági ügyekkel fűszerezve. (Mindez jól nyomon követhető a Róna Judit szerkesztésében folyamatosan megjelenő, Nap nap után című új Babits-kronológia megfelelő köteteiben.) Nevének meghurcolása ellenére a háború előrehaladtával Babits egyre keményebben fogalmaz, így jutunk el a Játszottam a kezével című versétől a Húsvét előtt-ön át a Fortissimo „üvöltéséig”.
Majd következik 1918–1919, a politikusi tettek időszaka Babits életében. Felhívásokat és röpiratokat ír, az őszirózsás forradalom napján Petőfit „játszik”: királyellenes és köztársaságpárti verseket szaval a tömegnek, 1919 tavaszán a vidéket járja a tanítás reformja mellett agitálva, áprilistól tanít az egyetemen, májusban az Írók Szakszervezetének alelnöke lesz – csak pár példa e rövid, de sűrű időszakból. És a kiábrándulás (Szíttál-e lassú mérgeket?) ellenére az ellenforradalom alatt sem tagadja meg korábbi elveit, nem fogadja el régi-új bírálóit (Magyar költő kilencszáztizenkilencben; Csonka Magyarország).
Ahogy a Horthy-korban sem vonul vissza a közélettől – lehet-e apolitikus a Nyugat szerkesztője, a Baumgarten Alapítvány kurátora, oly’ fontos pozíciók birtokosa? Babits akkor is közéleti szerepelő maradt – a napi harcok feletti, nagy műveltségű politizálás volt az övé.
Ignácz Károly
Barangolás a Pilisben
Doktori Iskolánk kiránduló csapata idei őszi túráját október 10-én azzal a céllal tette meg, hogy a nevezetes Kinizsi százas első, Békásmegyertől Kesztölcig tartó harmadát megtegye. Az igazi kinizsisek az egészet egy huzamban, 24 óra alatt teljesítik. Tudván, hogy ez számunkra már-már teljesíthetetlen lenne, azt a jóval szerényebb – ám köreinkben tán valamelyest mégis méltánylandó – célt tűztük magunk elé, hogy három alkalomra bontva járjuk meg az utat.
Most a Batthyány tértől HÉV-pótló busszal Békásmegyerre mentünk. Onnan vágott neki a 11 fős csapat a Nagy- és Kis-Kevélynek, majd ereszkedett le Csobánkára. A borongós, de eső nélküli idő kedvezett társaságunk hangulatának. Örömmel tapasztaltuk, hogy csapatunk idén megfiatalodott: nemcsak végzett doktorok, abszolvált doktorhallgatók, hanem aktív doktorandák és doktoranduszok is részt vettek a gyalogláson. A már megszokott rend szerint déltájt úgy étkeztünk együtt, hogy saját elemózsiájából – előzetesen megbeszéltek szerint – mindenki beleadott valami finomságot a „közösbe”. Fenséges húspogácsa (mics), gyümölcs (banán!), házi sütemények, pogácsák, keksz, enyhítette (késő estére is maradva) fáradalmainkat. Csobánka, majd Pilisszentiván mellett, sajnos, el kellett búcsúznunk csapatunk egy-egy tagjától. Ők más elfoglaltságuk miatt váltak el tőlünk. A résztvevők kitartó erejét és a bőséges élelmiszer- és italkészletet mutatta, hogy egyszer sem kellett megállnunk vizet vételezni. Az anekdotákkal, szakmai diskurzusokkal teli úton szebbnél szebb vidéket jártunk be. Idegeinket az őszi táj csendessége pihentette. Végig jó ütemben haladtunk, így a tervezetthez képest több mint egy órát nyerve (ám természetesen már a sötétségben fejlámpával) ereszkedtünk le Kesztölcre, ahol a településen élő Csapó Csaba Tanár Úr és kedves családja vendégszeretetét élvezhettük. Otthonuk felé haladva mutatta meg nekünk a község nevezetességeit, köztük a hatékony szervezésével felújított, házából látható Szent Vendel szobrot. Felesége nagy vendégszeretettel (no meg jó pálinkával, seritallal, maga sütötte kiváló almás pitével) fogadott bennünket. Vidám beszélgetés után Tanár Úr fuvarozott ki bennünket a leányvári vonatállomásra. Onnan éjjel értünk be fáradtan, de jóleső élményekkel Budapestre.
Következő kirándulásunkon április 30-án tesszük meg a Kinizsi százas második szakaszát. Ezt abban a reményben tesszük, hogy másoknak is csillapíthatatlan kedvet csináltunk.
Grósz András
.
Teadélutánok a Doktori Programunkban XIX.
Az őszi évadot nyitó szeptember 17-i délután témája Ady Endre költészete volt. „És ez a hatalmas férfi, ki Herkules, Adonis és Apolló együtt, fölcsap mártírságra vágyó prófétának. Világosság és igazi altruizmus.” – szólt 1902. szeptember 17-én egy hírlapi méltatás Fadrusz János avatásra előkészített Wesselényi-szoboralakjának névadójáról. A várható zilahi premierpublikum társadalmi összetétele okán a cikket jegyző Ady Endre mégis vonakodott megjelenni a helyszínen, mert mint fogalmazott: „kevés a hitem, kevés a vágyam s rettenetesen tisztán látok.”
A referens a XX. század elején jelentkező újtartalmú értelmiségi identitásminta körüljárása keretében közelített Ady művészetfelfogásához. Magyarországon az alkotói autonómiának a szépirodalom terén a Nyugat-körben megragadható összeállását az önjogú újító törekvések, egyben a külső hatások recepciójára is nyitott nemzedéktudat hivatkozásai jellemezték – és a folyamatban Ady úttörő jelentősége elvitathatatlan.
Márpedig az őáltala alapjaiban – és számtalan dimenzióban – megújított költői önkifejezés világsűrítő strófáival a magyar társadalom meglehetősen féloldalas modernizációs folyamatára is reflektált. Hol közvetlen élességgel, hol szubtilis kulturális sugallatokkal. A mindinkább meg-megtántorodó status quo mögött átmenetiséget és törést ismert fel, és ezt ki is nyilatkoztatta. Ezáltal kulcsokat adott – ő is – a jövő kinyitásához, hangja ígéret volt és iránymutatás. Mint az idézett publicisztika után a jelenünkhöz újabb egy évvel közeledve írta: „A földi végzés ellenségekké tette a magyar embert és az új ideákat.” Ady, társszellemekkel karöltve, égetően mentalitásformáló volt: nagy erőkkel kezdte meg ráéreztetni a (még egyenrangúsodásra váró) társadalmi zöm olvasni tudóit, hogy pusztán „földi végzés” az, melyből az evilági igazságtalanságok táplálkoznak. Azaz utóbbiak nem természeti meghatározottságok, csak történelmi képletek, társadalmi képződmények. Amelyek akár változhatnak is. Ha az idők teljessége elérkezik.
A véleménycserélő megtárgyalás ezután – rokon prediszpozíciók mentén – Ady szerepfelhívásai közül kivált a többé-kevésbé politikai átitatásúakat ragadta volna ki – úgymint közéleti orákulum, forradalmi beidegző, „mélymagyar” minőség, igazolódó profétizmus, esetleg eszmei világítótorony. Az elsiethető konszenzus közeledő nyugvópontja előtt mégis idejekorán érkezett egy tudatébresztgető „mentőkötél” az irodalomtudomány részéről. Ez óvott a módszertani kisajátításoktól, az egyéni konfigurációkon belüli hatáshierarchiák bevizsgálására intett, valamint a társadalom- és (részeként) művelődéstörténeti relevanciájú korszakismérvek, bevett toposzok mint közös vonások beszámítására hívta fel a figyelmet a történelmi cselekvők jelentőségrangsorainál.
A teázók ellenvélemény nélkül, hallgatólagosan nyugtázták és fogadták továbbá, hogy Ady ezúttal épp csak kortyokban kóstolt érett költészetéből továbbra is képtelenek lesznek „kiszeretni”, ám a találó intertextusok kincsesbányáját jelentő szövegkorpuszt csak mértékkel merik majd magukhoz vont bőrkötéses szakkérdésként kezelni.
Eöry Áron
Teadélutánok XIV-XVIII. Zárásként és beharangozónak
Negyedik évadját zárjuk le a Teadélutánok programnak. A tematika – ugye – most sem volt szűknek mondható. A megbeszélt öt téma közül négy kimondottan 20. századi volt, s az első, a rendi vagy feudális nacionalizmus is azért került terítékre, mert a mai nemzeti/nacionalista tudat megismeréséhez igencsak hozzátartozik. Hiszen azok a kérdések, amelyek kapcsán Berzeviczy Gergely és Kazinczy Ferenc egymásnak feszült, ma is mélyen megosztják a társadalmat. Akkor a Habsburg-birodalomhoz való viszony, ma az Európai Unióhoz való hozzáállásunk tartalma vált ki heves vitákat. A tét ma sem kisebb, mint akkor volt.
Révai József. Alig akad, aki ma már ismerné, pedig – megbeszéltük – igencsak fontos cselekvője volt ő (is) a históriáknak. Elsüppedt világa (többek közt) a szociáldemokraták iránti mélységes utálatot is hordozta. Ha ezt is kibírtuk, miért ne léphetnénk egyszer tovább a mai fenekedéseken is?
Bleyer Jakab és Jászi Oszkár élete már réges-régen lezárult, ám az a kérdés, hogy szabad-e a hazára „árulkodni”, ma is elevenen lüktet. Természetesen szabad, így azok, akik elsősorban emberként, européerként nézik a világot. Égbe kiáltó bűn, így azok, akik magyarságukból tekintenek ki a világra.
Hory András élete és munkássága azért került elénk, mert varsói követi évei apropóján lengyel megkeresésre és lengyelül jelenik meg hamarosan visszaemlékezései ezen szakasza. A kiadvány joggal válthat ki majd érdeklődést, mert abban Hory számos jelentése is helyet kap majd. Tehát az olvasó saját maga teheti mérlegre a visszaemlékezések súlyát, jelentőségét.
A most induló őszi évadban a szépirodalom és a történelem kapcsolatát négy zseniális poétánk néhány verse tükrében elemezzük. Az indoklás vélhetőleg teljesen felesleges. Hiszen egy-egy ilyen költeményben bizony mélyebben lüktet a história mint nemegy – különben tisztességgel megírt – értekezésben.
Szóval bőven van mit tanulni tőlük.
Szeptember 17-én Ady Endre, október 15-én Babits Mihály, november 12-én József Attila, december 10-én Illyés Gyula világát idézzük. Azért, hogy többek legyünk általuk.
A teákról most is rendre beszámolunk, s reméljük, hogy azokhoz szintén gondosan megformált magvas hozzászólások születnek.
Pritz Pál
Múzeumok Éjszakája a Trefort-kertben
Az idei Múzeumok Éjszakája alkalmából a bölcsészhallgatók és a műegyetemisták egy olyan kampuszhelyszín kapcsán fogtak össze, amely egykor valóban a műszaki képzésnek adott helyet, ma már viszont teljes egészében a bölcsészek használják. A hamarosan Történelmi Emlékhely címet elnyerő Trefort-kert ugyanis 2015. június 20-tól egy ingyenes, történet alapú, interaktív városfelfedező mobilalkalmazás, a Mistory segítségével járható be.
Az egyetemi hallgatók 200 évvel ezelőtt a Trefort-kert helyén botanikus kertet, a kert felszámolása után pedig vándorcirkuszt találhattak volna, ahol a nyers húsokat evő „vadember” volt a legnagyobb attrakció. A 19. század végén a természettudományos és a műszaki képzésnek otthont adó épületek felhúzását kezdték meg a telken. Maga Eötvös Loránd is dolgozott, sőt saját lakosztályt, könyvtárat és csillagvizsgálót létesített itt. A bölcsészek be-, majd kiköltöztetését követőn az ELTE BTK 2002-ben vehette újra
birtokába a Trefort-kert épületeit.
A Múzeumok Éjszakáján (16:00 és 20:00 között) a látogatók többek között a Kar történetét és a Trefort-kert épületeit, szobrait – köztük a 2014-ben felavatott Névsor a fugákban elnevezésű, a megemlékezés nem szokványos formáját választó rézcsíkot – ismerhetik meg egyrészt az óránként induló 45 perces egyetemtörténeti séták keretében, amelyeket jelenlegi történészhallgatók vezetnek majd. Másrészt a BME hallgatói által létrehozott – a Microsoft Imagine Cup globális döntőjébe (Seattle) bejutott – Mistory mobilalkalmazás nyújt lehetőséget arra, hogy a kampusz kertjét egy külön erre az alkalomra készített történeten keresztül ismerjék meg az érdeklődők. Az ingyenesen letölthető mobilalkalmazás keretében – fiktív történeten keresztül – a játékosoknak egy szabadkőműves összeesküvést kell leleplezniük különböző rejtvények, feladatok megoldásával, miközben a kertet bejárva valós történeti ismereteket kapnak mind a szabadkőművesekről, mind pedig a Kar történetéről. A történet végén természetesen fény derül az összeesküvés minden egyes részletére.
Részletes információk:
Teadélutánok a Doktori Programunkban XVIII.
A június 11-i teadélutánunkon Hory András szemüvegén keresztül néztük meg Budapest – Berlin – Varsó viszonyát az 1930-as évek második felében.
Hory András a két világháború közötti magyar külügyi szolgálat jeles diplomatája volt. Bukarestben 1921-ben ő szervezi meg a követséget. Majd követként Belgrádban (1924-1927) és Rómában (1927-1933) szolgált. 1934-től a külügyminiszter állandó helyettese. A Dísz téren eltöltött, rövidnek bizonyult idő sem neki, sem főnökének nem okozott örömet. A „ballplatz”-i szellemiséget ápoló Kánya Kálmán és a kurucos, függetlenségi vonalat képviselő Hory András között a szokásos szakadék húzodott. A Gömbös-Kánya ellentétből hasznot remélő Hory már a következő esztendőben a korabeli magyar külpolitika számára „halott posztként” aposztrofált varsói követségen találta magát. Varsói megbízásának majd a második világégés kirobbanása vet véget.
A teadélutánon Hory varsói éveiről készült emlékiratait és követi jelentéseiből a témába vágó legfontosabbakat beszéltük meg. Hory emlékiratainak döntő része Pritz Pálnak köszönhetően, a Gondolat Kiadó jóvoltából 1987-től sokak olvasmánya lett, a lengyel időszak teljes anyagának lengyel megjelentetése pedig folyamatban van. Műfajilag a teljes szöveg – bár Hory az 1939. szeptemberi eseményeket „Naplójegyzetek” megnevezéssel illeti – valójában memoár. Követi jelentései és a szöveg egybevetése perdöntően bizonyítja ezt. A műfaj elmosása természetesen nem csupán Hory műve, és messze nem csupán a korabeli emlékirat- és naplóirodalomban találunk rá példákat.
Az emlékiratból világosan kitűnik Hory – származásából is adódó – lengyelek iránti mély rokonszenve és erőteljes németellenessége. Ez utóbbit kurucos neveltetéséből adódóan messze nem csupán a hitleri Németország táplálta. Saját jelentőségét a magyar–lengyel kapcsolatok eredményeiben Hory (a visszaemlékezéseknél megszokottan) túlnagyítja, ugyanakkor követi megbízásának végét – helyesen – a körülmények kedvezőtlen alakulásának tulajdonítja. Így Horthy Miklós 1938. februári lengyelországi látogatását, a magyar külpolitikai gondolkodásban ekkor már messze nem ismeretlen horizontális tengely tervét, majd az 1939 márciusában megvalósuló közös magyar-lengyel határt is a saját önfényezésére használja fel.
Varsóból hazatérve követi megbízatást már nem kap. Bár az 1940. évi Turnu Severin-i tárgyalások magyar delegációvezetőjeként fontos feladatot lát el, azt sem tudja újabb követi megbízatásban kamatoztatni, nyugdíjazzák. Emlékiratait az ötvenes évek derekától 1961-ig veti papírra Balatonakarattyán.
A visszaemlékezései iránti mostani lengyel figyelem is jelzi, hogy méltán érdemes kézbe venni Hory András memoárját.
Marchut Réka
Újra doktori konferencia
Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék szeretettel vár minden érdeklődőt doktori programjának idei konferenciájára, amelyet ezúttal “Modern Magyarország” címmel rendezünk.
A konferencia plakátja: plakat
Részletes program: programfuzet
Magyar sors, magyar fátum Ady Endre és Jászi Oszkár élete tükrében – az előadás teljes szövege
Az Értékek Akadémiája előadás-sorozat májusi előadója Pritz Pál, az ELTE BTK egyetemi magántanára, az MTA doktora.
Magyar sors, magyar fátum Ady Endre és Jászi Oszkár élete tükrében című előadására 2015. május 13-án 18 órától a KAB székházában kerül (Ion Ghica utca 12. szám).
E szavaknak s e neveknek – tudjuk – mázsás a súlyuk. Adyt és Jászit – az egyet akarás jegyében – a szó legjobb értelmében vett férfibarátság fűzte egybe. Mindkettőjük vezéregyéniség volt a javából. Amikor szóltak – úgy gondolták –, az igaz magyarság beszél belőlük. Követőik lelkes tábora övezte őket, miközben hatalmas ellenszenvek, indulatos elutasítások tarajlottak köröttük. Hiszen nagyon sokan kifejezetten jól érezték magukat a 20. századelő birodalmi méretű Magyarországán. És akik látták a hibákat, sőt bűnöket, azok is inkább „csak” megfontoltan reformáltak, akartak reformálni. Nem értették e két férfiú mérhetetlen, mindent felforgatni akarását.
Azután Ady Endre már a harmincas évektől a magyar Pantheonban van. Jászi Oszkárt ellenben a legutóbbi rendszerváltás utáni Magyarország is idegenkedő hallgatással övezi.
Az előadás a miértre keresi a választ.
Az előadás teljes szövege: itt
