Jelenleg a 2015. február havi archívumot böngészi.

Teadélutánok X-XIII. Zárásként és beharangozónak

Harmadik évadját zárjuk le a Teadélutánok programnak. A tematika – ugye – meglehetősen nagy ívű, tán’ túlságosan is sokat markoló volt. Beszéltünk bár szeptemberben Niccolò  Machiavelli A fejedelem című alapművéről, októberben Jean-Jacques Rousseau Társadalmi szerződéséről, novemberben a haramiából népvezérré magasodott Dózsa György igencsak forgandó megítéléséről történeti közgondolkodásunkban, decemberben Berzeviczy és Kazinczy, a 19. század eleje magyar világának alapkérdései körül forgó vitájáról, – soha nem estünk abba a hibába, hogy magunkat a megtárgyalt témák szakértőinek gondoljuk.

„Csupán” egyet akartunk. Azt, hogy a 20. századi história – tehát azon téma, amely szakértőjének vélhetőleg nem alaptalanul gondoljuk magunkat – világában még biztosabban mozogjunk. Hiszen aligha kétséges, hogy Machiavelli akár Rousseau számos gondolata ma is megszívlelendő. Az pedig, hogy az Európai Unió jövője, benne a mi nemzetünk sorsa egyértelműen messze nem elrendezett, az olyan evidencia, amely kapcsán azok a fogalmak, amelyekben Berzeviczy Gergely és Kazinczy Ferenc egymásnak feszültek, bizony még messze nem kihűlt vasak. A kereken ötszáz esztendeje bestiálisan elpusztított Dózsa György emlékének elhalványodása is bőven adott okot az eltöprengésre egy olyan országban, ahol a bruttó nemzeti össztermék korábbi korokhoz képest elképesztően magas, ép ésszel nincs magyarázat: nem kevés gyermeket (kormányok bár jönnek és mennek) miért kínoz naponta az éhezés, miért van az, hogy minden esztendőben azzal a rezzenéstelen tudattal megyünk neki a télnek, hogy honfitársaink közül nem egy-két tucatnak a szemét bizonyosan a fagyhalál zárja le örökre.

A most induló tavaszi évad témái sem lesznek mind 20. századiak. Február 12-én Kosáry Domokos: Napóleon és Magyarország c. magvas tanulmánya kapcsán a rendi avagy feudális nacionalizmus témáját boncolgatjuk.

Március 12-én  Révai Józsefnek a magyar reformkorról, az 1848/1849-es forradalom és szabadságharcról való nézeteit a leendő kommunista rendszer eszmei megalapozása aspektusából vesszük szemügyre.

Április 9-én, majd május 14-én arról vitatkozunk, hogy szabad-e a hazára árulkodni? Köztudottan erre a témára is akad matéria. Először a polgári radikálisokat tárgyaljuk  – különös tekintettel Jászi Oszkárra. Majd a hazai németeket – különös tekintettel Bleyer Jakabra.

 Június 11-én pedig – Hory András varsói követjelentései tükrében – a harmincas évek második felében a magyar diplomácia egyik feloldhatatlan dilemmáját (ti. hogyan lehetne Berlinnel és Varsóval  egyaránt jóban lenni) vesszük nagyító alá.

A teákról most is rendre beszámolunk, s reméljük, hogy azokhoz szintén gondosan megformált magvas hozzászólások születnek.

                                                                            Pritz Pál

Hozzászólok..