Jelenleg a 2014. június havi archívumot böngészi.

„Közelképek a XIX–XX. századi magyar történelemből”

Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék doktori programja idén is június elején rendezte meg hagyományos PhD-konferenciáját, ahol a doktorandusz hallgatók beszámolhattak legfrissebb kutatási eredményeikről.

A konferencia első napján, június 3-án Dr. Dezső Tamás dékán nevében, Dr. Brenner Koloman, stratégiai dékán-helyettes köszöntötte a megjelenteket. Ezután következett Dr. Varga Zsuzsanna, a doktori program vezetőjének megnyitó beszéde, majd megkezdte ülését az első, „Politika és társadalom a reformkorban” c. szekció, melyben Dr. Erdődy Gábor, az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék vezetője elnökölt. Az első előadó, Kapitány Adrienn az 1820-as évek térképészeti munkálatairól, és a vármegyei közigazgatás kapcsolatáról beszélt, őt követte Melkovics Tamás, aki az 1848-ban kivégzett politikus, Zichy Ödön gróf életét és politikai pályafutását ismertette. A szekció utolsó előadója, Bárány Zsófia Lonovics József püspök vatikáni diplomáciai küldetésének hazai sajtóvisszhangjával kapcsolatos kutatásait ismertette. A délelőtti program zárásaként számos kérdés, megjegyzés érkezett az előadókhoz.

A második szekció „Mindennapi élet, kultúra a XIX. században” címmel került megrendezésre, melyen Dr. Pajkossy Gábor elnökölt. Sarkadi Zsuzsanna Széchenyi István gróf nagycenki uradalmáról, Megyeri Helga az 1885-os Országos Általános Kiállítás műcsarnokáról, Simon Bernadett pedig a Milleniumi Újságról tartott előadást. A kérdéseket követően a tanszék doktori hallgatója, Nagy József levetítette az általa is rendezett Kereszthegy c. dokumentumfilmet, mely a székely határőrök II. világháborús küzdelmeit dolgozta fel. A vetítés számos érdeklődőt vonzott. A film megtekintése után érdekes beszélgetés zajlott Nagy Józseffel, aki többek között a film készítésének néhány kulisszatitkába is beavatta a hallgatóságot.

Másnap, június 4-én a Modern Magyarország online folyóirat második számának bemutatásával folytatódott a konferencia. A felkért hozzászólók, Dr. Fónagy Zoltán és Dr. Pritz Pál méltatták az internetes kiadványt, és javaslataikkal a jövőbeni munkához is hasznos tanácsokat adtak. Ezt követte a Dr. Zeidler Miklós vezette III. szekció, mely „Állami erőszak, hadtörténet a XX. században” címet kapta. Csonka Laura az 1920-as népbiztos-perről, Sárándi Tamás információ gazdag előadásában az 1940-es észak-erdélyi templomrombolásokról, míg Nagy József három székely honvéd világháborús visszaemlékezéséről beszélt. Az előadások mindegyike túllépett a történettudomány határain, és más tudományágak (pl. jogtörténet, szociológia, emlékezet-kutatás stb.) eredményeit is felhasználta.

Délután került megrendezésre az utolsó, IV. szekció, mely „Hatalom és társadalom viszonya a XX. században” címet kapta, ezen ismét Dr. Erdődy Gábor elnökölt. Újdonság, hogy ezúttal egy–egy doktorandusz a témavezetőjével együtt tarthatott közös előadást. Fekete Bálint és Dr. Sipos Balázs az 1945 előtti filmhíradóról és közönségéről, míg Dr. Varga Zsuzsanna és Pál Zoltán a Kádár-kori tudománypolitikáról beszélt, két intézmény példáján keresztül. A szekcióban kapott helyet Lukács Miklós, az Állami Egyházügyi Hivatal Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tevékenységét ismertető referátuma is. A vita után Dr. Anssi Halmesvirta professzor, az Jyväskylä-i Egyetem oktatója tartott angol nyelvű előadást Bibó Istvánnal kapcsolatos kutatásairól. A konferencia lezárását követően kötetlen beszélgetés következett az Építész Pincében.

Mind a tizennégy előadó színvonalas, érdekes előadást tartott. Az összes téma komoly alapkutatásokra épült, a szekciók utáni kérdések pedig számos szempontra hívták fel a doktoranduszok figyelmét. Összegzésképpen megállapítható, hogy a viták során mindegyik előadó értékes segítséget kapott ahhoz, hogy kutatását továbbfejleszthesse a készülő disszertációjához.

.

Hozzászólok..

Teadélutánok a Doktori Programunkban IX.

A tavaszi évadot záró június 12-i délután témája Szabó István, 1999-ben bemutatott Napfény íze c. filmje volt. Ez a múlt század utolsó évtizedének egyik legkiemelkedőbb filmje. Hosszú, évszázados történelmi periódus bemutatásában egyedülálló.

Szabó már a hatvanas években rendezett munkáiban az identitásválságban szenvedő kisember orientációs igényét domborítja ki, sajátosan finom egyedi eszközökkel és rendezői megoldásokkal ábrázolja. Az önazonosság-, és a helykeresés a világban, valamint az alkalmazkodás feszítő ellentéte ezt a művet is átszövi.

A dualizmus időszakától a rendszerváltásig látjuk a hazai zsidóság történetét. Az elbeszélés, sajnos, túlságosan leegyszerűsítő, számos pontjában történelmietlen. A fővárosba mindössze egy italrecepttel (A Napfény ízével) megérkező vidéki zsidó kisfiú karrierjében a rendező az Osztrák-Magyar Monarchia liberális légkörének asszimilációs tendenciáit hangsúlyozza. Szabó mondanivalója elmeséléséhez a zsidóság különböző képviselőinek ideáltipikus alakjait használja fel, és az egymást váltó korszakok mindegyikében a nézők sematikus zsidó életutakat láthatnak. A dualista korszak ábrázolása a legjobb; a Sonnenschein családfő két fia merőben eltérő pályán mozog. Egyikük főbíró lesz, legfőbb példaképe az agg uralkodó és természetesen végletesen lojális a rendszerhez. A másik fiú orvosként a rendszer antidemokratikus jellegének és szociális igazságtalanságainak kérlelhetetlen kritikusaként a „lázadó zsidó értelmiségit” szimbolizálja.

A háborús vereséget és a Monarchia szétesését a család is megsínylette. A Tanácsköztársaság és a Horthy-rendszer bemutatására csak felszínesen kerül sor, a filmben pedig utalás sem történik Trianonra. A berendezkedő Horthy-rendszert Szabó kizárólag antiszemita jellemzőivel tárja elénk. A családnevet időközben Sorsra magyarosító  Ádám az olimpiai aranya ellenére sem úszhatja meg családja gettósítását és fiával a munkaszolgálatra hurcolását. Megaláztatása és kivégzése, valamint a holokauszt ábrázolása az egész film drámai csúcspontja és fő viszonyítási pontja. A kataklizmát túlélt fiú, Iván bosszúért szomjazik, szenvedélyes antifasizmusa révén nagyon hamar az ÁVH és az államvédelem kihallgató tisztjei között találjuk.

A filmnek ez az 1945 utáni szakasza a legproblematikusabb: a Rákosi diktatúrát egyfajta zsidó szenvedéstörténetként bemutató rendezői szándék durva túlzás. Az is elképzelhetetlen, hogy az egykori államvédelmis otthagyva a „hivatalt”, 1956-ban tankra kapaszkodó őszinte morális meggyőződésű forradalmárrá válik. A zárójelenetben a családi recept is elveszik (véletlenül a többi lommal együtt kidobják), a nevét újra Sonnenscheinre változtató Ádám, pedig – minden bizonnyal – a magyarországi zsidó asszimiláció hiábavalóságát szimbolizálja és az önfeladás következményeit hangsúlyozza.   

                                                                   Bödők Gergely

2 hozzászólás