Jelenleg a 2013. december havi archívumot böngészi.

Teadélutánok a Doktori Programunkban IV.

Az őszi évadot záró december 19-i délután témája a magyar–szovjet viszony volt Nyikita Szergejevics Hruscsov időszakában. Ehhez jó alapot nyújtott az előző esztendőben Baráth Magdolna által publikált (általa fordított, jegyzetelt, terjedelmes bevezetővel ellátott), alapvetően szovjet diplomáciai jelentésekre építkező forráskiadvány.

A cím és a tartalom között összhangot mutató munka alapvető üzenete: 1956 vízválasztója döntően megváltoztatta Budapest és Moszkva viszonyát is. A budapesti misszió már nem a magyar politika formálásának fontos tényezője, mert általában kimondottan tilos volt belefolynia a fogadó ország belügyeibe. Ugyanakkor természetesen a hruscsovi és a későbbi időkben sem szűnik meg a Szovjetunió hegemón szerepe, „csak” azt már más módon érvényesíti.

Mindebből következően a közölt források többnyire nem a magyar–szovjet viszony formálásának kulisszatitkaiba engednek betekintést, inkább a hazai belpolitikára vonatkozóan nyújtanak – különböző értékű – értesüléseket. Ezek az iratok ugyanis – amint az már lenni szokott – a jelentést készítőkről, a beszélgetésben résztvevőkről is tanúskodnak. Képet kaphatunk a magyar politikusok egymás közötti kapcsolatairól, ellentéteiről. Jól láthatóan a birodalom képviselői még mindig sokszor inkább apparátcsikok, mint diplomaták, a magyar beszélgetőpartnerek pedig számos esetben – rosszul értelmezett elvhűség jegyében – inkább az árulkodásban, mint a nemzeti érdekek védelmében jeleskednek.

A kötet főszereplője természetesen Kádár János, aki hol cikornyás, megalázkodó szavak, hol lapos propagandaszólamok fedezékéből, s amikor tehette köntörfalazás nélküli keménységgel harcol azért, hogy rendszere (és ezáltal a magyar nemzeti érdek) nagyobb mozgástérhez jusson.

Akiben megvan az igény arra, hogy valós képet nyerjen a szóban forgó időszak magyar–szovjet kapcsolatairól, annak bizonyosan hasznos olvasmánya lesz ez a terjedelmes kötet. Igaz, nem hallgathatjuk el, hogy nem csupán a fordító Baráth Magdolnának jelenthetett sok vesződséget ezeknek az orosz nyelvű iratoknak a lefordítása. (Erről bevezetőjében maga is ejt szót.) Bizony az olvasótól is komoly erőfeszítést, fundált forráskritikát, rengeteg kiegészítő tudás megszerzését követeli meg az értő tanulmányozásuk.

Ám megéri.  

 Csonka Laura

3 hozzászólás

A médiatörténet és egyháztörténet metszéspontjairól

2013. december 3-án került sor A médiatörténet és az egyháztörténet metszéspontjai című konferenciára a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Médiatudományi Kutatócsoportja szervezésében, amely a kutatócsoport negyedik konferenciáját jelentette.

Részletes program: mediatortenet_es_egyhaztortenet_meghivo

Ízelítő az előadásokból:

Bárány Zsófia tudományos segédmunkatárs (MTA BTK, Történettudományi Intézet) A magyar katolikus sajtó a reformkorban című előadásában a katolikus sajtó és sajtómozgalom – melynek kialakulása a 19. század második felére tehető – reformkori történetének előzményeit mutatta be, amikor a klerikus körből kilépve, a teológiai célzatosságot elhagyva – vagy legalábbis háttérbe szorítva – a nagyközönség felé fordulás igénye és lehetősége elsőként jelentkezett a magyar katolicizmus politikai célzatú írásos tömegtájékoztatásának történetében. 1838-ban, megelőzve az első, valóban úttörő vállalkozást, a Religio és Nevelés 1841-es megjelenését, indult a Gyarmathy János szerkesztette Magyar Szion/Sion, amely az 1820-tól megjelent Egyházi Értekezések és Tudósítások kizárólag teológiai indíttatásához képest már a nagyközönségnek szánt katolikus sajtóterméknek tekinthető. „Egyházi hír- és enciklopédiai” lapként definiálták, 1838-tól 1840-ig magyarul, majd 1840-től még két évig latinul volt olvasható. A hírlap tartalmát az egyházi hírek mellett egyre növekvő mértékben a hazai közélet határozta meg. A latin nyelvre való áttérés célja az lehetett, hogy a folyóirat a külföldi lapok vérkeringésébe szeretett volna bekapcsolódni. A lap több cikke a korszellem kihívásaira adott, többnyire konzervatív választ fogalmazott meg, támogatói a konzervatív egyházi körökből kerültek ki. Irányvonalát nem tudta sem a hazai, sem a nemzetközi (azaz szentszéki) egyházi irányvonallal és politikával összeegyeztetni, így a magyar klérus végül egy másik, felvilágosultabb, a hazai és nemzetközi politikában járatosabb magyar katolikus periodika megjelenését támogatta, és ez lett a Religio 1841-től, a Sion pedig megszűnt.

Manhercz Orsolya, egyetemi tanársegéd (ELTE BTK, Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék) Az 1857-es máriacelli zarándoklat sajtója című előadását három fő téma köré rendezte: az 1857. év, a máriacelli zarándoklatok és a sajtó helyzete a Habsburg-birodalomban. Az 1857. év a levert szabadságharc után a magyar közvélemény éledésének ideje volt, és ez évben zajlott a második császári körút, amelyen Ferenc József mellett már Erzsébet is részt vett. Mariazell már évszázadok óta jelentős Mária-kegyhely volt, a Habsburg-birodalomban uralkodói és főúri zarándoklatok színhelye, ugyanakkor a Mária-kultusz miatt a magyarságnak is fontos búcsújáró helye, különösen nagy csapások és veszélyhelyzet esetén. Az 1857-es magyar zarándoklat, Scitovszky János érsek személyes vezetésével (hatásos felszólításával a zarándoklaton való részvételre) szinte politikai demonstráció lett, az ország nehéz helyzete miatt és a birodalmi önkény ellen, „Isten anyjának enyhítését kérve hazánkra”. A zarándoklat korabeli sajtóban való megjelenését az előadó több újságban vizsgálta: a Budapesti Hírlapban, a Wiener Zeitungban, az Allgemeine Zeitungban és a The Times hírlapban, összevetve azok információit a résztvevők számáról (a magyar zarándokok száma 15-20 ezer lehetett), a zarándoklat jellegéről, eseményeiről. Jellemzőnek tekinthető, hogy a bécsi kormányzat is úgy tekintett a magyar zarándokok megjelenésére és vonulására, mint vallási és politikai demonstrációra. A Budapesti Hírlap később (1884-ben) úgy emlékezett az 1857-es máriacelli zarándoklatra, hogy ott a magyarok „Istennel tüntettek az abszolutizmus ellen”.

Turbucz Dávid tudományos segédmunkatárs (MTA BTK, Történettudományi Intézet) Átpolitizált vallásosság a Horthy-korszakban. Horthy Miklós vezérkultusza című előadásában azt elemezte, miért, hogyan és milyen elemeket használtak fel a vallásból a sajtóban megjelenő vezérkultuszhoz, miszerint Horthy Miklós a magyar nemzet megmentője, az Istentől rendelt vezér, „Horthy apánk”. A Horthy-kultusz a kormányzóhoz kapcsolódó évfordulókon nyilvánult meg a legerőteljesebben. Ezekhez a napokhoz köthetően (budapesti bevonulás: november 16.; kormányzóvá választás: március 1.; június 18. és december 6.: Horthy születés- és névnapja) szinte mindig hasonló felépítésű ünnepségek zajlottak, amelyekben az egyházak is jelentős szerepet játszottak: igehirdetése és imák, pásztorlevelek, zászlószentelések, tábori misék és istentiszteletek, vallásos motívumokat felhasználó méltatások jellemezték az ünnepségeket. A vallásos motívumok között megtalálhatóak voltak az ószövetségi próféciák, a krisztusi szenvedéstörténet elemei, amelyek üzenete Horthy személyéhez kapcsolódóan az volt, hogy a kormányzót Isten küldte a magyar nép élére, illetve a jó és a rossz küzdelmében Horthyt a nemzeti megváltó szerepében láttatta. Mindezt az előadó a szakirodalomban „átpolitizált vallás”-nak nevezett modern kori jelenséggel hozta kapcsolatba.

forrás: http://www.btk.mta.hu/mediatudomanyi-es-mediatorteneti-kutatocsoport/a-kutatocsoport-rendezvenyei/471-mediatortenet-negyedik-konferencia.html

Hozzászólok..

Nők a humántudományokban

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara és a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) beszélgetés-sorozata.
ELTE BTK, Kari Tanácsterem, 2013. december 9. 16.00
Első vendég: Pető Andrea, a Közép-Európai Egyetem (CEU) Társadalmi Nemek Tanszékének habilitált docense.
Beszélgetőtársak: Menyhért Anna és Sipos Balázs
Nyitó előadás: Groó Dóra, a NATE elnöke

 A Kari Tanácsteremben tartott rendezvényre igen sokan voltak kíváncsiak, ha – a témához kapcsolódva – a nemek arányát vizsgáljuk, nagy többségében nők.

Groó Dóra nyitó előadása alapján megismerhettük a NATE szervezetét, szekcióit, céljait illetve nemzetközi kapcsolati rendszerét. A további tájékozódást megkönnyítendő kaptunk egy honlapcímet is: http://www.cost.eu/about_cost/governance/genderste, ahol a részleteket is megtaláljuk.

Ezután kezdődött a beszélgetés, amelyet Sipos Balázs, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti tanszékének adjunktusa konferált fel. A beszélgetésben rajta kívül részt vett a meghívott vendég, Pető Andrea, valamint Menyhért Anna, az ELTE BTK tudományos munkatársa.

Először Sipos Balázs kérdezte Pető Andreát történészi munkásságáról, illetve a gender-kutatás kezdeteiről. A beszélgetésnek ebben a szakaszában nemcsak azt tudhattuk meg, hogy Pető Andrea milyen kutatásokat végzett (legutóbbi munkája a nyilas nők szerepének feltárása, amely egyben akadémiai disszertációja is), hanem azt is megtudhattuk, hogy hogyan tanulta el a konfliktuskezelés csendes módszerét Hanák Pétertől, akivel 1991 és 1997 között dolgozott együtt a Közép-Európai Egyetemen (CEU).

A későbbiekben gender-témán belül előkerültek a magyarországi gender-oktatás nehézségei, hiszen jelenleg csak a CEU-n folyik MA-képzés ezen a vonalon, de Menyhárt Anna és Sipos Balázs éppen most dolgoznak azon, hogy az ELTE-n is beinduljon egy MA-program ebben a témában.

A beszélgetésből nem maradt ki a férfias nő kérdésköre sem, Pető Andrea ezzel kapcsolatban fiúnak nevelt lányként határozta meg önmagát, utalva arra, hogy milyen nevelést kapott, hogyan is indult el a tudományos életbe.

Különösen érdekesek voltak azok a példák, amelyeket Pető Andrea a pedagógusi szereppel, illetve a pedagógiai módszerekkel, kísérletekkel kapcsolatban említett: például az amerikai tudományos világot meghatározó stílus, az academic writing erőltetése helyett tartott feminista krimiíró szemináriumot, amelyből aztán egy kisebb projekt is létrejött.

Azt ugyan nem tudtuk meg, hogy Pető Andrea milyen álnéven ír krimit, azt viszont igen, hogy műve valós eseményeken, dialógusokon is alapul.

A közönség nemhogy a beszélgetés végéig kitartott, még számában is gyarapodott. Reméljük, hogy ez a sorozat következő rendezvényén is így lesz.

Hozzászólok..

Varga Zsuzsanna könyvbemutatója

ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtár, 2013. december 3. 16.00

 A könyvbemutatóra megtelt a könyvtár olvasóterme, sokan már csak állóhelyet találtak maguknak.  A könyvbemutatót Izsák Lajos professzor úr indította, visszaemlékezve arra, mikor és hogyan is „csábította át” Varga Zsuzsannát Debrecenből az ELTE-re.

Az agrárlobbi tündöklése és bukása az államszocializmus időszakában (Gondolat Kiadó, Budapest, 2013) című művet a kötet lektora, Schlett András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának docense mutatta be igen frappánsan, jól megrajzolva a magyar mezőgazdaság történetének hullámait és völgyeit egészen a rendszerváltásig. A húsz perces vázlatból megtudhattuk, hogy Varga Zsuzsanna kötete az agrárlobbi kialakulásán túl, annak működését, sikereit és kudarcait is bemutatja.

Külön érdekessége volt a délutánnak, hogy a kötetben szereplő lobbisták közül többen is megjelentek az eseményen, így Dimény Imre, egykori mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és Szabó István, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának egykori elnöke, akik hozzá is szóltak a munkához. Kiderült, hogy Varga Zsuzsanna már kutatásai elején felvette a kapcsolatot az agrárszféra egykori meghatározó egyéniségeivel, a kötetben is számos hivatkozás utal a velük készült interjúkra.

A bemutató végén a szerző reagált az addig elhangzottakra, megköszönte a kötet létrejöttében közreműködők segítségét, egyben biztatta a hallgatókat, hogy forduljanak az idősebb generáció felé, és az oral history módszereivel (is) tárják fel Magyarország második világháború utáni történetét.

Az eseményt finom borokkal körített, kötetlen beszélgetés zárta.

Hozzászólok..

Eötvenhat

November 14-én hallgatók, tanárok és érdeklődők gyűltek össze az ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtárában, ugyanis 1956 emlékére az I. Tóth Zoltán Kör, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéke, valamint az ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtár filmvetítéssel egybekötött beszélgetést szervezett. Mint ismert, az 1956-os események fontos szereplői voltak az egyetemisták, és köztük az ELTE polgárai. Az Eötvenhat című dokumentumfilm az ő tapasztalataikról, élményeikről és szerepükről szól.

 A rendezvényt Dr. Borsodi Csaba rektor-helyettes, a Történeti Intézet vezetője nyitotta meg, majd Dr. Pajkossy Gábor, az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék oktatója mint az esemény moderátora tartott felvezetést a filmben feltűnő szereplőkről és sorsukról. A felvételen megszólalnak: Borzsák István, Kelemen Elemér, Román Károly, Szabad György, Szakács Sándor, Varga János és 1985-ös archív felvételekről Hanák Péter, Sinkovits István, valamint Szabó Miklós. Mellettük szóba kerül Molnár József, Tóth Ede és I. Tóth Zoltán. Szerencsések lehetünk, hogy a filmvetítés alkalmával körünkben üdvözölhettük Kelemen Elemért és Trencsényi Imrét, akik az akkori események résztvevői voltak.

 A 65 perces film, amelyet Nagy Ernő rendezett 2005-ben, az ELTE BTK Pesti Barnabás utcai épületében tanuló és oktató emberekkel készített interjúsorozat. A riport szereplői az 1956-os forradalom eseményei mellett – olykor megdöbbentő őszinteséggel – számolnak be arról, hogy ők hogyan élték meg és miként látták Rajk László újratemetését, az SZKP XX. kongresszusán elhangzottakat, Sztálin halálát, valamint, hogy mennyire volt tudatos számukra március 15-e megünneplése. A visszaemlékezéseken keresztül jól kirajzolódik, hogy az ELTE bölcsészei már jóval 1956 ősze előtt pezsgő szellemi közeget alakítottak ki maguknak, amely az ún. „Kolhoz Kör” köré összpontosult. 1956-ban ez a – hallgatókat és oktatókat tömörítő – „ellenzéki”, rendszerkritikus közösség több megemlékezést, beszélgetést rendezett, valamint Tiszta szívvel címmel egy egy számot megélt lapot is kiadott. A filmben emellett felvillannak az októberi tüntetések, az utcai harcok, valamint a megtorlás időszaka is.

 A vetítés után kötetlen beszélgetést folytathatott a közönség Dr. Borsodi Csabával, Dr. Kelemen Elemérrel és Dr. Pajkossy Gáborral, amelynek során újabb részletekkel gazdagodtunk.

 A Kar történetének egyik meghatározó egyénisége a filmben is megidézett I. Tóth Zoltán, aki 1956-ban a Történettudományi Kar dékánjaként delegációt vezetett a Pártházba. Hanák Péterrel céljuknál, az Akadémia utcában tűzharcba keveredtek. Ekkor, október 25-én, halálos lövés érte I. Tóth Zoltánt. Az ő emlékének és a forradalom hőseinek adózva koszorúval és mécsesekkel emlékeztünk a Múzeum körúti épületben található emléktáblánál.

 Nádasdi Szandra, Urbán Boglárka

Hozzászólok..

Minderheiten/Fragen?

December 11-12-én német nyelvű szakmai konferencia kerül megrendezésre egyetemünkön.

Részletek: Minderheiten/Fragen

Hozzászólok..

Teadélutánok a Doktori Programunkban III.

November 21-én Romsics Ignác Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel című monográfiáját elemeztük.

A történetírás történetét minden valamire való historikusnak ismernie kell(ene), hiszen mindannyian a megismerés végtelen folyamatának vagyunk egy-egy parányi eleme. Munkánk értéke pedig nem a recenzensek véleményétől, a könyvbemutatókon elhangzottaktól, hanem egyedül annak tartalmától függ.

A historiográfiát nálunk (is) kevesen művelik. Mert míg messze több, sokoldalúbb és sokrétűbb előtanulmányt igényel, mint amivel egy-egy résztéma megírása révén sikert lehet aratni, addig az ilyen áttekintéseknek igazából csekély a becsületük.

Lemérhető ez Romsics Ignác magisztrális munkájának fogadtatásán is. Ő köztudottan a 20. századi politika- és eszmetörténetünk nagy elismertségre jutott művelője, aki e mellett foglalkozik bő évtizede historiográfiával. És ott is főleg az elmúlt két évszázad termésével.

Tekintélyes terjedelműre duzzadt monográfiájának megírására Romsics Ignácot – amint az művében maga is megvallja – leginkább a széles körben tapasztalható tájékozatlanság sarkallta. Mindebből következően számára a mennél sokoldalúbb, informatívabb ismeretközlés volt az alapkövetelmény. Annak pedig hatalmas tudása, biztos rendszerező képessége, minden homályt elűző értekező prózája kamatoztatásával maradéktalanul eleget tesz.

Leír. Úgy, hogy mindig a lényeget látja, s számtalanszor – nagyon helyesen – nem ő, hanem a bemutatott előd beszél. Nála nincs semmiféle belterjesség. Mélyen tisztában van azzal, hogy a társadalom történeti tudatának formálásában messze nem a historikusé a prímszerep. A mű társadalmi hatása és szaktudományos értéke között számos esetben szakadék tátong. Ezért van az – nagyon helyesen –, hogy mondjuk a Hóman Bálint és Szekfű Gyula alkotta Magyar Történet bemutatásához hasonló terjedelemben ismerheti meg az olvasó a nyilassá vált Málnási Ödön Őszinte történetét vagy a kommunista Mód Aladár számtalan kiadást megélt, egyre nagyobb példányszámban öntött Négyszáz évét.

Romsics Ignác természetesen nem riad meg attól, hogy leírásait éles formulázott értékközléssel tegye meg. Az olvasó – például –, megtudja, hogy a két háború közötti magyar történetírásnak Domanovszky Sándor, Hóman Bálint és Szekfű Gyula volt az élén, s mögöttük a második vonalban helyezkedik el a „közvetlen német hátterű” Eckhart Ferenc. Aztán aki veszi a fáradságot, hogy mindent tüzetesen elolvasson, ami ebben a munkában Eckhartról szétszórtan megtalálható, az akár innen is okadatolva láthatja Romsics Ignác azon megállapítását, hogy a mi történetírásunk – természetesen nem az ötvenes években – nemzetközi mércével mérve is jól teljesített. (És vélhetőleg ma is teljesít.)

Szóval nem csupán tudást, erőt is ad a szerző azoknak, akik engedik magukat az ő Cliója bűvöletébe jutni.

 Pritz Pál

13 hozzászólás