Jelenleg a 2016. június havi archívumot böngészi.

Teadélutánok a Doktori Programunkban XXVII.

A június 9-i, évadzáró teadélutánunkon Kosáry Domokos életútját vizsgáltuk. Róla sorozatunkban már második alkalommal esett szó. A XIV. délután megállapításaihoz is visszanyúlva szőttük tovább életútja fonalát.

Akkor született, amikor mestere, Szekfű Gyula éppen egy életre megégeti magát A száműzött Rákóczi című munkájával. Bő húsz esztendő múltán Kosáry Görgey Artúrról írott értekezésével szintén a romantikusan hamis történelemszemlélettel fordult keményen szembe.

Pályája sokáig töretlenül ível felfelé. Franciaországi és angliai ösztöndíjak révén pallérozza tudását. Megismerkedhetett az Annales-iskola kiváló tanáraival. Vérévé vált az összehasonlító történelemszemlélet. A történetírást integratív társadalomtudományként kezeli, nála is természetes a földrajzi tényezők történelmi szerepének mérlegelése.

28 esztendősen már a Teleki Pál Tudományos Intézet igazgatóhelyettese. Az 1945 utáni Magyarországon is van helye, ám az 1949-től monopolhelyzetbe kerülő, nacionalista klisékkel is operáló vulgármarxizmus exponensei derékba törik pályáját. Míg Mályusz Elemér már 1954-ben kap állást az MTA Történettudományi Intézetébe, ő oda csak 1968-ban kerülhetett be. A nehéz évtizedekben is megőrzi szellemi-lelki kiegyensúlyozottságát. Bibliográfiai gyűjtésével maradandót teremtett. Börtönéveiben is alkot. A csak 1997-ben napvilágot látott olvasónaplója (A chilloni fogoly) ma is lenyűgözi az értő olvasót.

Amikor 1969-ben a készülő, tízkötetesre tervezett marxista történettudományi szintézis 19-20. századi köteteinek koncepcióvitáját rendezték meg, bátran élt a lehetőséggel, hogy a szekfűi életmű maradandó értékei mellett érveljen. Bár a XVIII. századi művelődési viszonyainkról szóló nagydoktori értekezésének megvédését sokáig sikerrel gáncsolták, azt 1977-ben végül megvédhette, s mindinkább  megkapja a szakmában az őt megillető helyet. 1982-től az MTA tagja. 1990-ben pedig e testület tagjaiban van annyi judícium, hogy tudják: ha azt akarják, hogy a rendszerváltás viharai ne tegyenek súlyos károkat az intézményben, akkor őt kell elnöknek megválasztani. És ő ezt a történelmi feladatot teljesíti. Nem enged tagrevíziót, csapatmunka élén megvédi a sokat támadott akadémiai kutatóhálózatot, s ha formálisan csak címként, ám funkciójában megmarad a nagydoktori is.

A jelenhez való közelség miatt is a részleteiben is pontos Kosáry-kép még nem rajzolódott meg. Ám az világos, hogy rendszereken átívelő pályáján szakmáját mindvégig magas fokon művelte. Szépen, szabatosan írt, ezért műveit széles olvasóközönség élvezheti. Tisztában volt a történetírás társadalmi feladatával. Hasznos lenne, ha ezt a ma (egyébként hangadó) történészei sem tévesztenék szem elől.

Marchut Réka

3 hozzászólás

Újabb számmal jelentkezik a MOMA

“A Modern Magyarország online folyóirat legutóbbi száma különleges ünnepi tanulmánygyűjtemény volt, melyben Doktori Programunk oktatóját, a legendás hírűvé váló szellemi eszmecserék, Teadélutánok szervezőjét és vezetőjét, Pritz Pál egyetemi magántanárt köszöntöttük 70. születésnapja alkalmából.

A mostani szám egyrészt továbbviszi ezt az ünnepi hangulatot, hiszen mindhárom történész interjúalanyunk kerek születésnaphoz érkezett. Ring Éva professzor asszony tavaly, Pajkossy Gábor kollégánk pedig idén tölti be 65. életévét. Ehhez a nagy generációhoz tartozik Tanszékünk vezetője, Erdődy Gábor is, aki ugyancsak idén lesz 65 éves. Mindhármukat sok szeretettel köszöntjük, s jó egészségben, alkotóerőben eltöltött hosszú éveket kívánunk nekik!

Tanszékünk régi barátja, Anssi Halmesvirta professzor (Jyväskylä-i Egyetem) szintén idén ünnepli 60. születésnapját. Köszöntjük őt is e jeles évfordulón a további sikeres együttműködés reményében.

Az idei folyóiratszám egyúttal visszakanyarodik a korábbi „normál üzemmódhoz”, azaz a megszokott rovatok szerinti struktúrához. A figyelmes olvasó persze észreveheti, hogy egy új rovattal tovább bővült a kínálat. Régi tervünk vált valóra azzal, hogy végre érkezett a szerkesztőségbe egy izgalmas, publikálásra váró dokumentum. A Forrásközlés rovatban egy Kanadába kivándorolt, bótrágyi ifjú naplójának első részét tesszük közzé.

Aki végigolvassa majd a tanulmányokat, recenziókat, könyvismertetéseket és beszámolókat, érzékelheti, hogy kicsit elbillent a „korszakos mérleg” a 20. század felé. Örvendetes tendencia viszont, hogy akár a 19., akár a 20. század politika-, társadalom- vagy éppen művelődéstörténeti kérdéseivel foglalkoznak is szerzőink, nemzetközi kitekintésre törekedve teszik ezt.

Az elmúlt időszak sikeres doktori védései alapján várható, hogy a következő online számban újra kiegyenlítetten lesznek képviselve a két évszázad egyes periódusai, de addig is kínál olvasnivalót a MoMa.

A Tanszék ebben az évben önálló tanulmánykötettel is jelentkezik. A 2015. évi doktorandusz konferencián elhangzott előadások tanulmánnyá fejlesztett szövegeiből összeállított kötet megjelenése 2016 őszén várható.

Budapest, 2016. május

Varga Zsuzsanna”

A folyóirat a következő linken elérhető/letölthető: Modern Magyarország 4. évf. (2016) 1. szám

Hozzászólok..

Teadélutánok Doktori Programunkban XXVI.

A 2016. május 19-i teadélutánon Mályusz Elemérről, a történeti közgondolkodásban Szekfű Gyula konok ellenlábasaként számon tartott historikusról beszélgettünk.

A nagykaliberű és komplett középkorász, egyben forrásfeltáró-tézisíró újkorász életművéből legkevésbé a kemény tudósi leckét jelentő szakeredményeket vettük szemügyre. Annál inkább övezte figyelem a társadalomtörténeti reformmódszertant, és benne a történelmi háttér által motivált küldetéses többletet, politikumot.

A Nagy Háborút követő egyensúlytalan békerendszer térségi viszonyaira tekintve Mályusz hamar üdvözölte a népiségtörténeti szakirány németországi felismerését, ám ennek imperializmust kiszolgáló túlzásait eltökélten kiküszöbölni igyekezett a magyar átültetésben. Az olykor egészen „hajnali” és plebejus színezetű modus mindamellett Mályusznál klebelsbergi áthallásokkal bírt: a sajátszerű etnográfiai-kultúrtörténeti program a nemzet tagjait és az állam revíziós alkuerejét erősítő szellemi orvosszert kínált a „Trianon-betegség” ellen. Ehhez egy nemzetproblémák iránt is – önindításúan – elhivatott tudomány eszménye társult, melynek szólnunk kellett szakmai korlátairól, miközben sikerült felvillantani a mályuszi helytörténeti kutatások néhány példamutató gyakorlati konzekvenciáját.

Hajlottunk rá, hogy – megtámogatva a Soós István által a Századokban tavaly közölt időskori kézirat vallomásaival – a Mályusz és Szekfű közti mind élesebb és beásottabb hadállású elvi-szemléleti szembenállások mögött a hasonló mondanivalót is hangsúlyozzuk, de elfogadhatónak tetszett azon intés, hogy emberileg egy feltörhetetlenül megmakacsolt antagonizmus épült a két tudós közé. Ehhez képest fényesen ragyog Szekfű nemes kollegialitása, mely egy 1945-ös politikai rendőrségi vizsgálatban kiáll kartársa szakmai lelkiismerete, egyben jobbik énje mellett.

A Horthy-kori Mályuszt a korabeli értelmiségi kurzuskonformitás (és nem konformizmus) határain belül is különállásos pozícióval tudtuk beazonosítani, leginkább a nemzeti és egyetemes történelmi múlt autonomistább interpretációjához kötődően. Nem is kérdés, hogy – forrásai nyelve mellett – kora Magyarországa politikai szótárának képleteiben is beszélt, az egy „etnocentrikus nemzetfogalomra” (Trencsényi Balázs) tett ajánlata azonban túlmutatott a száraz önérdekűségen. Mályusz egy megváltozó magyar sors perspektíváiban keresett jövőképes nemzeti kötőanyagot, ha még egy hajdanán remélhetett rövidebb lejáratra is. Ehhez tematizálta a mindenkori vesztesek önreflexiós lehetőségeit, a saját múlt újraértékelő oldalnézeteire esélyt adó legyőzötti helyzetet, egyúttal az „állam árnyéka alól” kiszabadított történetírás testreszabott előnyeit – a magyar nép példáján. Az iménti belátásokban a lehetőségek szintjén: előtte járt korának. Ugyanakkor az ősi/szerzett jogokra alapozó politikai megfontolások az irredenta aspirációknak is melegágyat jelentettek.

Szó került továbbá a családi múlt és vallásfelekezeti háttér magyarázóerejéről munkásságában; a nehéz természetű személyiség szakmai és emberi helytalálásának időben változó példáiról; iskolaalapítói (mester-)öntudatáról; nyugtalanító antiszemita velleitásairól; vagy az „élni kell”-viszonyok közti önfeladásairól.

A hatalmasan termékeny életpraxis alkonyán is hiányérzéssel visszatekintő Mályusz sorai mindazonáltal visszaigazolták, hogy holtáig a szorgalom és akarás embere volt. A formátumát beárnyékoló kitérők (A vörös emigráció) és elhajlások (1941-42-es cikksorozat, megtagadott népiségtörténet) tekintetében pedig úgy érezhettük, még Romsics Ignác magisztrális historiográfiai művének vonatkozó fejezetén is több ponton lehet cizellálnivaló egy remélhető következő kiadásban.

Eöry Áron

1 hozzászólás