Teadélutánok a Doktori Programunkban XLII.

Márciusi összejövetelünkön  Kósa Ferenc: Tízezer nap c. filmjéről diskuráltunk.

Alkotók: Kósa Ferenc (rendező). A forgatókönyvet írták: Kósa Ferenc, Gyöngyössy Imre, Csoóri Sándor. Zeneszerző: Szőllősy András. Fényképezte: Sára Sándor.
Szereplők: Molnár Tibor (Kossuth-díjas), Bűrös Gyöngyi, Koltai János, Rajz János (Kossuth-díjas), Görbe János (Kossuth-díjas), Siménfalvi [Siménfaly] Sándor, Haumann Péter, Kozák András fh., Nagy Anna, Siménfalvi [Siménfalvy] Ida, Káldi Nóra fh., Nyers László, Széles István, Papp Mihály.
A rendező munkatársa: Gábor Pál. II. asszisztens: Dániel Ferenc. Díszlettervező: Romvári József. Kivitelező építész: Kopp Ferenc. Berendező: Molnár Károly. Fővilágosító: Widuchowsky Márton. […] Gyártásvezető: Bajusz József.
Készült a Magyar Filmgyártó Vállalat műtermeiben, forgalomba hozza: MOKÉP [1967.]
[A vetítés időtartama: 1.42.38]

Kósa Ferenc filmje, a létrehozás története és annak körülményei megmutatják az 1960-as évek magyar filmalkotóinak nehézségeit, politikai és művészi állásfoglalásuk és alkotói szabadságuk korlátozottságát. A politikai irányítás bár megengedte, hogy „kényes”-nek ítélt társadalmi/történelmi kérdésekkel foglalkozzanak, de el is várta, hogy a filmek a fennálló hatalomnak megfelelő eszközökkel, a kommunista ideológiának megfelelő tanulságokkal szolgáljanak. Az olyan analitikus történelmi filmek, mint a Tízezer nap (1965), a Húsz óra (1965) vagy a Hideg napok (1968) alkotói, azt kockáztatták, hogy művük „dobozban” marad, vagyis közönség elé nem kerülhet. Ez történt Kósa Ferenc Cannes-ban a Legjobb rendező díját elnyert filmjével, a Tízezer nap-pal is: az 1965-ben forgatott filmet  a 2 évvel későbbi nemzetközi fesztiválig nem vetítették Magyarországon.

A betiltás okának azt tartották, hogy 1956-ot forradalom-nak nevezik a történetben. Ha alaposabban megvizsgáljuk a filmet, láthatjuk, hogy annak formanyelve, a képalkotás modernsége, legalább ennyire irritáló lehetett a kultúrpolitika képviselői számára. Kósa Ferenc és alkotótársai filmje komplex, egyetemes ideológiakritikának tekinthető, melynek során kíméletlenül szembesülünk a magyar paraszti sors tragikus történelmi parabolájával is. (Vö.: Kortársonline 2014/04.24.)

Az alkotók egykorú és későbbi interjúi azt bizonyítják, hogy a film forgatását egy addig alig ismert adatgyűjtés előzte meg. A Balázs Béla Filmstúdió tagjai járták az országot, elsősorban az Alföldet, történeteket, képeket, helyszíneket keresve. Ebben a munkában vállaltan Bartók és Kodály példáját követték: eredeti, még meglévő anyagot gyűjtöttek. Ezért a film képi, nyelvi világa – teljesen autentikusnak tekinthető. (Példának hozzák fel a dolgozó rabok kőfejtőben elhangzó munkadalát – valóban létezett akkor olyan kőbánya, ahol még így végezték a munkát.) Kósa Ferenc visszaemlékezései szerint 9, de lehet, hogy 11 forgatókönyv-változata készült el filmnek.

A Tízezer nap a film címe, és „cselekményének” ideje, a film által átfogott  történelmi idő. Háttérben – az emberi sorsok megmutatása mögött – a képsoroknak, a gyors képi váltásoknak köszönhetően végigkövethetőek a történelmi események. A használt filmnyelv jellemzői a geometrikus kompozíció, a 16. századi festő, Bruegel képeire emlékeztető képalkotás. Sára Sándor kiemelkedő operatőri munkája teljesen új, egyedi megoldásokat mutat. A film erős szimbólumokkal dolgozik: vonatok, lovak, talicskák, biciklik, kenyér, parázs – és a föld, a paraszti élet színtere, korlátja és egyben értelme. Kiemelt jelentőségű a hitélet képi ábrázolása. Azonos súlyt kap a keresztény (akkoriban elítélt, bár megtűrt) vallásos élet és az évszázadokra is visszavezethető pogány, népi szokások (akkoriban semmibe vett) gesztusainak, tárgyainak részletező ábrázolása.

Idézek a sokat vitatott, valójában teljesen higgadt, az 1956-ot ábrázoló filmrészből:

„Fiatalember, mi tiszteljük egymást. Azt mondta, ez a forradalom a mienk. Annak van igaza, akinél a fegyver van. Tudja, ez egy kicsit visszás. Idegenek ebbe a faluba még sose jöttek kapá(l)ni, intézkedni meg mindig eljönnek.” – mondja Széles István, a film egyik szereplője.

„Miféle humanizmus az, amit lövöldözéssel meg gyilkolással akartok? […] Forradalom?!… Az első perctől kezdve láttam, hogy az egész csak macskanyávogás.” – mondja Bánó Fülöp a film kommunista szereplője.

Összefoglalhatjuk szavakkal is: a fenyegetés → a terror – nem különb az ávósokénál, vagy a csendőrökénél. Mindez egyetlen képsorban láttatva: a faluból távozó felkelők ponyvás teherautóján tehén, étel, ital. A  halálos lövöldözéstől, netán az italozástól kimerült, szunyókáló, fiatal fegyveressel a platón.

A film magán viseli a külföldi, és hazai bemutatás/forgalmazás feltételéül szabott kompromisszumok/engedmények nyomait. Ezek közé sorolom a film kerettörténetét: a hidroglóbusz jeleneteket, és a film optimistának is mondható befejezését, Ifj. Széles István monológját/levelének szövegét/ a tengerparton:

Azt gondoltam, hogy „Tízezer nap fényében látom meg a tengert…”. De, ahogy látjuk, nem süt „egyetlen nap” sem, a sziklás part és a tenger is szürke – nem csak azért, mert a film fekete-fehér. „A tenger, ez is az enyém…folytatódom a külső világban…az egészben!” mondja a fiatalembert alakító Kozák András.

Kollégáim és én számtalan értelmezési / félreértelmezési alternatívához jutottunk, vitattuk a történelem és a művészi eszközök összetartozásának lehetőségeit.

Abban azonban maradéktalanul egyetértettünk, hogy egy remekművet láttunk.

Stauder Mária

Közzétéve a(z) Tanszék és Teadélutánok kategóriában, mt által 2018. március 12. 11:21-kor. Hozzászólok..

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá az alábbi űrlap használatával!


Hozzászólás