Hagyományos tanszéki konferencia

Doktori programunk konferenciája 2013. június 6-7. kerül megrendezésre. 

 
Konferenciára jelentkezés, mint előadó

Az előadók jelentkezési határideje 2013. március 31. A jelentkezés feltétele egy max. 10 mondatos absztrakt az előadás témájáról, amely terveink szerint szerepel a meghívóban, felkerül honlapunkra, továbbá a szekcióvezetőknek küldjük meg a konferenciát megelőzően. 

A jelentkezők számától függőn 500-1000 Ft részvételi díjra lehet számítani, mely a konferencia kiadásait, és a két nap vendéglátását fedezné.

Az előadások később tanulmány formájában a Modern Magyarország online folyóiratban is megjelenhetnek.  

 
Konferenciára jelentkezés, mint szervező 

A konferenciaszervezés több fázisába is be lehet kapcsolódni szervezőként, így konferencia előkészítésbe (meghívó, plakát szerkesztés, kiküldés stb.), konferencia két napjának technikai és helyszíni biztosításába, illetve az előadások tanulmánnyá formálásába, megjelentetésébe. A jelentkezés határideje ez esetben is 2013. március 31. 

 
Természetesen mind az előadásért, mind a szervezésért kredit jár a tudományos modulon belül.  
 
Jelentkezni és további kérdéssel Szilagyi Adrienn doktoranduszhoz lehet fordulni a szilagyiadrienn@mailbox.hu email címen.

Közzétéve a(z) Meghívók/Felhívások és Tanszék kategóriában, mt által 2013. március 2. 21:47-kor. Hozzászólok..

Hozzászólások zárolva.