Kárpátaljai kollégák látogatása

2013. november 28-án a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatóit és kutatóit látta vendégül tanszékünk. A látogatás előzménye az a 2012. június eleji kárpátaljai kirándulás volt, amelyen a Tanszék oktatói, doktoranduszai és hallgatói vettek részt. Ekkor merült fel az ötlet, hogy a két intézménynek közös konferenciát kellene tartania. Erre ugyan most nem került sor, azonban a Budapestre érkező beregszászi kollégák kötetlen kerekasztal-beszélgetés formájában részletesen bemutatták kutatásaikat, illetve a Tanszék oktatói is vázolták röviden, hogy jelenleg mivel foglalkoznak. Bocskor Andrea, a csoport egyik vezetője, a Lehoczky Tivadar Intézet tevékenységéről szólt hosszabban, valamint az ukrán magyarságkép alakulásáról a középiskolai történelemtankönyvekben. Csatáry György a delegáció másik vezetőjeként először a Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéket mutatta be, majd áttért szakterületére: a Rákóczi-szabadságharc helyi eseményeire. Molnár D. Erzsébet témája a „Málenykij robot” Kárpátalján, ő erről adott egy rövid összefoglalást. Megtudhattuk, hogy Váradi Natália kutatásainak alapjai azok a dokumentumok, amelyek az Ukrán Állambiztonsági Hivatal levéltárából származnak, és az 1956-ban Budapestről a Szovjetunióba hurcoltakról szólnak. Darcsi Karolina vizsgálatai a kárpátaljai magyarság 1991 utáni politikai helyzetére fókuszálnak. A vendégek között volt Császár István is, aki az 1972-es beadvány, vagyis a kárpátaljai magyar érdekképviselet első megnyilvánulásának kutatója. Dobos Sándor kutatásai ugyancsak helyi kötődésűek, hiszen a kárpátaljai helységnevek 20. századi változásait dolgozzák fel. Braun László az északkelet-felvidéki területek dualizmus kori társadalmi és gazdasági helyzetével foglalkozik. Szakáll Imre témája pedig a telepítéspolitika Kárpátalján a két világháború között.

Mindegyik téma igen érdekes, és teljes mértékben beletartozik a magyar történelem Tanszékünk által vizsgált időszakába. Ezért is bízunk abban, hogy hamarosan a tervbe vett konferencia is megvalósul, remélhetőleg további határon túli kollégák bevonásával.

Közzétéve a(z) Beszámolók és Tanszék kategóriában, mt által 2014. február 5. 12:21-kor. Hozzászólok..

Hozzászólások zárolva.