Teadélutánok a Doktori Programunkban LI.

Márciusi összejövetelünkön centenáriumi témát választottunk. Hajdu Tibornak „A Tanácsköztársaság helye a magyar történelemben” című tanulmányáról diskuráltunk. Az írás 1994-ben jelent meg a Múltunk folyóiratban. A második polgári korszak első kormányának négy esztendeje alatt oly sok más kérdés mellett a Magyarországi Tanácsköztársaság megítélése is sokat változott. Ekkoriban nemcsak a közbeszédben, de tudományos munkákban és egyetemi előadásokon is felmerült, hogy 1919. március 21-én nem forradalom, hanem puccs történt Magyarországon. Hajdu tanulmányában ezekre kívánt válaszolni, nem rejtve véka alá véleményét, hogy „az ún. rendszerváltás után … a Horthy-rezsim rehabilitálói részéről merült fel az igény, hogy a Tanácsköztársaság ne viselhesse a (szép) forradalom nevet – mivel pedig ellenforradalom mégsem lehet, kézenfekvő ’puccsá’ nyilvánítása. Világos tehát, hogy itt nem az események átértékeléséről, hanem ideológiai, politikai ’divatváltásról’ van szó.”

Hajdu cikkében részletesen körüljárja a forradalom/puccs kérdést, több érvet sorakoztat fel amellett, hogy 1919 márciusában forradalom történt, és megvizsgálja, hogyan alakult ki a puccs mítosza rögtön a Tanácsköztársaság bukása után, ahogy a kommunisták utólag növelni, a szociáldemokraták pedig kisebbíteni igyekeztek szerepüket az eseményekben. A szerző érdekes és meggyőző érveket sorakoztat fel amellett, hogy „a Tanácsköztársaság egyszerre volt folytatása és ellentéte az őszirózsás forradalomnak.” A két forradalom társadalmi bázisának bemutatása azonban súlyos leegyszerűsítést tartalmaz. Azt írja ugyanis, hogy a Forradalmi Kormányzótanács tagjai között a zsidó származásúak aránya annak a folyamatnak a betetőzése volt, amely az 1910-es években kezdődött a zsidó származású miniszterek megjelenésével, majd a háborús kormányok idején folytatódott, amikor a kormány tagjainak „közel egynegyede zsidó származású”. Valójában a Kormányzótanács tagjai teljesen más társadalmi háttérrel rendelkeztek, mint a háborús kormányok miniszterei, hiszen az utóbbiak a nagytőkét képviselték, míg a szociáldemokrata-kommunista népbiztosok és államtitkárok kispolgári, kishivatalnoki, ill. munkás származásúak voltak. Így tehát nem beszélhetünk kontinuitásról a háborús kormányok és a kormányzótanács között.

A teadélután résztvevői jó vitaindító alapanyagnak tartották Hajdu Tibor tanulmányát, és többen értékelték önkritikus megnyilvánulásait. Ugyanakkor volt, aki felhívta a figyelmet néhány tárgyi tévedésre (pl. a Rákóczi-szabadságharc nem volt forradalom, 1848 sosem volt „tabu”), mások a cikk aktuálpolitikai kiszólásait bírálták. Bár az utóbbi kapcsán megjegyeztük, hogy a mai közbeszédhez képest a 90-es évek elejének hangneme jóval visszafogottabb, kulturáltabb volt.

Tanulmánya végén Hajdu arra ösztönzi olvasóit, hogy aki meg akarja ismerni a Tanácsköztársaság valódi arcát, az olvassa el nagy íróink és költőink műveit a korszakról. Ebben mindenképpen egyet kell értenünk vele.

                                                                                              Hegedüs Gyula

Közzétéve a(z) Tanszék és Teadélutánok kategóriában, mt által 2019. március 28. 09:16-kor. Hozzászólok..

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá az alábbi űrlap használatával!


Hozzászólás