Teadélutánok a Doktori Programunkban XX.

Az október 15-i téma Babits Mihály költészete és közéleti szerepvállalása volt.

Babits és az elefántcsonttorony: nem véletlenül hangzik ez sokunk számára ismerősen. A valóságtól elzárkózó, csak a művészetért élő torz Babits-kép már a költő életében megjelent, egyes baloldali kritikusai kezdték azt építeni. Majd az állampárti időszak kultúrpolitikája teljesítette ki, és a nagy „költőhármastól” – Petőfi, Ady, József Attila – eltávolított, dekadens Babits-képzet máig hat.

A mai oktatásból remélhetőleg ez a leegyszerűsített elefántcsonttorony kép már többé-kevésbé kikopott, ugyanakkor mostani tananyagok Babits-életrajzaiban is vannak furcsaságok. Az új kísérleti tankönyv (Irodalom 11.) például egyszerűen átugorja 1918–1919-et a költő életében: a háborúellenes versek után a következő esemény az 1921-es házassága.

Mindezzel szemben nyugodtan kijelenthetjük: Babits politikus, közéleti ember (is) volt. Álláspontját különböző módokon (politikai esszékben, nyilatkozatokban vagy versekben) kifejtette minden jelentős közéleti esemény kapcsán – és ilyen szempontból életében, a századfordulótól 1941-es haláláig sok „eseménytelen” év nem volt… Tette ezt annak ellenére, hogy szerepvállalásáért nemcsak egyszerű kritikát, hanem többször nemtelen támadást, továbbá erkölcsi és anyagi hátrányt is el kellett szenvednie – mindez testi és lelki értelemben is megviselte. Így volt ez már az I. világháború idején, amikor pacifista versei miatt jól szervezett sajtóhadjárat indult Babits – a „kényelmes odújából becsmérlő”, „nem szobatiszta dadogó” költő – ellen, feljelentésekkel (nemzetgyalázás, istenkáromlás), iskolai és bírósági ügyekkel fűszerezve. (Mindez jól nyomon követhető a Róna Judit szerkesztésében folyamatosan megjelenő, Nap nap után című új Babits-kronológia megfelelő köteteiben.) Nevének meghurcolása ellenére a háború előrehaladtával Babits egyre keményebben fogalmaz, így jutunk el a Játszottam a kezével című versétől a Húsvét előtt-ön át a Fortissimo „üvöltéséig”.

Majd következik 1918–1919, a politikusi tettek időszaka Babits életében. Felhívásokat és röpiratokat ír, az őszirózsás forradalom napján Petőfit „játszik”: királyellenes és köztársaságpárti verseket szaval a tömegnek, 1919 tavaszán a vidéket járja a tanítás reformja mellett agitálva, áprilistól tanít az egyetemen, májusban az Írók Szakszervezetének alelnöke lesz – csak pár példa e rövid, de sűrű időszakból. És a kiábrándulás (Szíttál-e lassú mérgeket?) ellenére az ellenforradalom alatt sem tagadja meg korábbi elveit, nem fogadja el régi-új bírálóit (Magyar költő kilencszáztizenkilencben; Csonka Magyarország).

Ahogy a Horthy-korban sem vonul vissza a közélettől – lehet-e apolitikus a Nyugat szerkesztője, a Baumgarten Alapítvány kurátora, oly’ fontos pozíciók birtokosa? Babits akkor is közéleti szerepelő maradt – a napi harcok feletti, nagy műveltségű politizálás volt az övé.

Ignácz Károly

Közzétéve a(z) Tanszék és Teadélutánok kategóriában, mt által 2015. október 27. 08:39-kor. 1 hozzászólás

Egy hozzászólás

  1. Lénár Andor 2015. nov. 15.

    Gondolatok Babitsról 1918/1919 tükrében

    Az egyetemes és személyes emberi lét értelmének kérdéseit feszegető Esti kérdés költője, a vers 1908/1909-es keletkezésekor gimnáziumi tanárként működő Babits Mihály 1918/19 viharos eseményei közepette néhány hónapig a népvezér, a néptanító és társadalmi reformer szerepében megtalálni vélte személyes küldetésének mibenlétét. A Sipos Lajos által antimilitarista értelmiségi csoportnak nevezett laza szellemi közösségnél, amely a fennálló társadalmi- gazdasági-politikai viszonyokat már a szarajevói merénylet előtt is helyenként éles kritikával illette, és amelyhez a költőt is szorosabb-lazább szálak fűzték, az első világháború drámai eseményei végképp áttörték azokat a lélektani gátakat, amelyek addig bizonyos mértékig visszatartották radikálisabb gondolatok megfogalmazását. Az 1916 márciusában megjelenő Húsvét előtt című költemény jól szemlélteti ezt a gátszakadást.
    Már a gyilkos pisztolylövések után néhány hónappal nyilvánvalóvá vált, hogy Vilmos császár ígéretével és a háborús propaganda által fellelkesített közvélemény várakozásával szemben illúzió a háború gyors befejezése. A legfontosabbnak tartott nyugati front már az első háborús esztendőben megmerevedett, és kezdetét vette a fiatal nemzedéket, a jövőt malomszerűen felőrlő, véres, igazi győztest nem ismerő emberanyagcsata, melynek értelmetlensége a vers keletkezése előtti hónapban „működésbe lépő” verduni emberanyagcsatában egyértelműen megmutatkozott. A modern háború következményei és személytelen embertelensége a fronton harcolók és a hátország számára is hamar nyilvánvalóvá vált, amelyről hiteles képet ad többek között a Petőfi Irodalmi Múzeum Maradni szégyen, veszni borzalom – Magyar írók az első világháborúban címmel rendezett időszaki kiállítása is. A Húsvét előttben a háborús feszültség drámáját mesteri módon megfogalmazó képsorokat követően elemi erővel tör fel, „hogy elég! hogy elég! elég volt! hogy béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már!, megjelenítve a fent említett lélektani gátszakadást.
    A történelmet „ön- és haladáselvű, a jobb állapot felé tartó” folyamatként értelmező, a bergsoni életfilozófia és a kanti társadalomfilozófia hatása alatt álló költő az antimilitarista csoport számos képviselőjéhez hasonlóan hitt abban, hogy a világháborús apokalipszis olyan kiábrándulást eredményez az emberi lélekben, amelynek élménye szükségszerűen elvezet a háborúk és erőszak nélküli, igazságos társadalom megteremtéséhez. Hitt abban, hogy a vérszivattyú kataklizmáját követően az emberi nem eljuthat egy magasabb rendű erkölcsiség állapotába és Európa a „szent Egyesülés” útján haladva és az új „szellemi nemesség” által vezérelve megvalósíthatja a kanti „örök béke” korszakát. A fiatal és kétség kívül idealista, önmagát 1918 Petőfijeként értelmező Babits aktív részese kívánt lenni ennek a mindent megújítani és megjobbítani szándékozó, a múlt bűnös ‒ a haza és nemzet fogalmát kiüresítő, azzal visszaélő ‒ nacionalizmusával radikálisan szembeforduló folyamatnak. Fáradhatatlan közéleti aktivitása ezzel is magyarázható. A költő számára 1918 októberében úgy tűnt, hogy a filozófiai elmélet testet ölthet a társadalmi gyakorlatban, amit kezdetben az 1917-es orosz forradalom eseményei is igazolni látszottak. A politikai realitás, a Tanácsköztársaság gyakorlata, a drámai történelmi események kétségkívül kiábrándították és 1919 után tartózkodóvá tették a pesszimizmusra egyébként is hajlamos, érzékeny lelkű Babitsot. A költő 1918/1919-ben néhány hónapig szilárdan hitt abban, hogy társaival együtt aktív alakítója lehet az emberi történelemnek, tevékeny részt vállalhat az igazságosabb, testvéribb társadalom megteremtésében. Csalatkoznia kellett. Bár a közélettől a két világháború között sem vonult vissza, azonban ez a néhány hónap kétség kívül egyedi és megismételhetetlen maradt Babits életpályáján.


Hozzászólás