Teadélutánok a Doktori Programunkban XXXIII.

A márciusi teadélutánon Edmund Veesenmayer 1943. december 10-i nevezetes jelentéséről diskuráltunk.

A magyar közvélemény, ha tud valamit Veesenmayerről, akkor leginkább azt tudja, hogy a német megszállás alatt a birodalom teljhatalmú megbízottjaként vezényelte a zsidók deportálását, és a háború után mint háborús bűnöst elítélték. Tárgyalt jelentése, az Anschluß előkészítésében való részvétele és a szlovák bábállam létrejöttében való ténykedése leginkább csak szakmai körökben ismert.

Veesenmayer 1940-ben járt először, délkelet-európai útja során hazánkban. Hatására új német diplomaták kerültek a térségbe; nálunk von Jagow lesz az új követ. A náci külügyér 1943. március elején jött újra hozzánk, amikor a németek már tudomást szereztek a Kállay kormány béketapogatózásairól. Aztán 1943 novemberében – amikor már a valóságban soha nem létezett tengely széttörött, a Führer elhatározta országunk megszállását – bukkant fel ismét.

Tárgyalt jelentésében Magyarország politikai helyzetéről fest képet és a megszállás német szempontból legelőnyösebb módozatát javasolja. A szövegből süt a náci Németország pökhendi fölényessége, az a német magasabbrendűség-érzés, mely szerint – az innen-onnan oly ismer gondolatot parafrazálva –, ha kivonnánk a magyar kultúrából a német kultúrát, nem maradna semmi. Ennek jegyében rajzolja meg Magyarországot történetiségében is, ám a magyar revizionizmust ért bírálata sajnos fájdalmasan valós. A szövegben előjönnek azok a valótlan toposzok is, amelyek egyrészt a magyar emigráció gondolatkörében és a kisantant államok által megfogalmazott kritikákban is feltűnnek – mint pl. Magyarország feudális állam volta, ahol a bolsevizálásnak a veszélye igen nagy. Azzal a vulgármarxista történetfelfogással szemben azonban, hogy hazánk csatlós ország lett volna (valójában Magyarország gyenge pozícióval rendelkező szövetségese volt a Birodalomnak), azt a másfajta valótlanságot olvashatjuk a jelentésben, mely szerint Magyarország zsidó szabotázsközpont lett volna.

A jelentés reálpolitikai fontossága az abban megfogalmazott cselekvési tervben van. Ez országunk megszállásának a kormányzó szerepét megőrző, a „korbács és mézesmadzag” történelemben oly sokszor bevált módszerét ez alkalommal is ajánló gyakorlati forgatókönyve. Megvalósulából látszik az ő pillanatnyi nagy befolyása a német döntési folyamatra, és innen érthető meg az ő pökhendisége is.

Ez a magatartásforma élete végéig jellemző volt rá. Megtehette. A nürnbergi bíróság 1949-ben 20 év börtönre ítélte, amit 1951-ben 10 évre enyhítettek és 1954-re már szabadlábra helyezték. Ezután életét Darmstadtban, rózsadombi környezetben élte le 1977-ben bekövetkezett haláláig.

A történész pedig újra konstatálhatja – Pritz Pál szavaival élve – a történelem kegyetlen természetét.

Marchut Réka

Közzétéve a(z) Tanszék és Teadélutánok kategóriában, mt által 2017. március 22. 12:58-kor. Hozzászólok..

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá az alábbi űrlap használatával!


Hozzászólás