Teadélutánok Doktori Programunkban XXV.

A 2016. április 14-i teadélutánon Szekfű Gyuláról, a magyar történetírás feltehetőleg legnagyobb formátumú alkotójáról beszélgettünk. Országos hírnévre közismerten 1913-ban A száműzött Rákóczi c. munkájával tett szert. Az már kevéssé ismert, hogy a körülötte kavart vita okozta sebet Szekfű sohasem heverte ki.  

A Hóman Bálinttal közösen írt, máig sokak által forgatott Magyar Történet általa írt, egyéni teljesítményként honunkban máig felül nem múlt szövegében  – a politikai eseménytörténet szokásos túltengése helyett – jelentős terjedelemben tárgyalja az eszmetörténet, a földrajzi, nemzetiségi, gazdasági, társadalmi, vallási és iskolázottsági viszonyok oly fontos fejezeteit.

A nemzet tanítója akart lenne, s – minden botlásával, s a szükségesnél jóval csekélyebb hatásával – az is lett. Ranke nyomán vallotta, hogy a tudósnak nagy nemzetpolitikai kérdésekben kötelessége nemzetének útmutatást adni, és ezzel annak javát szolgálni. Bár a szellemtörténeti módszer alkalmazása, valamint történetírói koncepciójának egyes elemei – például Széchenyi István konzervatívvá stilizálása, a dualizmus korának hanyatlástörténetként való ábrázolása, vagy a nemzeti történelemnek, kismagyar versus nagymagyar lelki alkat harcaként történt bemutatása – szakmailag bizonyosan elfogadhatatlan, illetve a jövőben nyúlóan is indokolt vitákat generál, azonban világos vonalvezetésű, hatalmas levéltári kutatásokra támaszkodó, szépirodalmi rangú, lebilincselően olvasmányos művei komoly olvasóközönséget teremtettek számára.

Az általa is szerkesztett Magyar Szemle olvasótáborát szellemi közösséggé akarta formálni. Mivel jelentős hatást gyakorolt kortársai gondolkodásmódjára ő lett a két nagy háború között a legtöbbet olvasott magyar történetíró.

A Három nemzedék és a Forradalom után megírására Szekfűt súlyos történelmi élmények – a történelmi Magyarország széthullása, majd a Horthy Miklós országának pusztulása, nemkülönben az őt cselekvésre ösztönző belső, morális nyugtalansága – késztette. Utóbbi műve kapcsán megoszlottak körünkben a vélemények arról, hogy mennyiben következtek 1945 utáni megnyilatkozásai és szerepvállalásai a harmincas évek közepétől gyakorolt rendszerkritikájából? Vajon szükséges volt-e ilyen mértékben exponálnia magát a Szovjetunió uralta világ mellett? Szekfű Gyula helyesen látta meg, hogy az új Magyarországot meghatározhatatlan ideig a szovjet érdekszférába történő betagozódás alakítja.

Ám a Forradalom után című művével sikertelenül kísérelte meg, hogy korábbi olvasóközönségét, a keresztény középosztályt meggyőzze igazságáról.

Magányosan, súlyosbodó betegsége miatt könyvtárától is megfosztva, 1955-ben kiábrándultan ment el arra az útra, mely minden földi test porrá és hamuvá oszlik.

 Lénár Andor

Közzétéve a(z) Tanszék és Teadélutánok kategóriában, mt által 2016. április 29. 14:08-kor. Hozzászólok..

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá az alábbi űrlap használatával!


Hozzászólás