Teadélutánok V-IX. Zárásként és beharangozónak

Második évadját zárjuk le a Teadélutánok programnak. Az ismét élvezettel megnézett filmek mindegyike alátámasztotta azt – az egyébként közhelyesen igaz, ám újból és újból átélendő – tételt, mely szerint a társadalom történeti tudatát a filmek lényegesen hatékonyabban befolyásol(hat)ják, mint az egész történeti irodalom. Miközben semmit sem rendült meg azon (tudásból ácsolt) meggyőződésünk, hogy a történetírás képes – eszköztára, tudáskincse birtokában – a legmélyebben, leghitelesebben, legösszetettebben bevilágítani a múltunk mélységesen mély kútjába. És ez a megállapítás akkor is igaz, ha garmadával sorolhatóak azok a történeti munkák, amelyek ennek az igazságnak nem a fundámentumai. Sőt…

A teákról közölt írások, az azokhoz kapcsolódó hozzászólások szerint az első négy film egyértelműen sok segítséget nyújt az adott témában a történelem megértéséhez, átéléséhez, míg az ötödik alkalommal megtárgyalt alkotás – minden értéke ellenére – igen lényeges pontokon inkább dezinformál mint informál.

„Az embereket – olvashatjuk a februári hozzászólásban – nem lehet a jóra lázítani, csak a rosszra.” Való igaz, hogy a rosszra sokan könnyebben rávehetőek, mint a jóra. Ám Renoir filmje többek között azért is csodálatos, mert hitelesen mutatja be azt, hogy vannak, akik akkor is jót cselekszenek, amikor abból akár életük elvesztése következik.

Az Ötödik pecsét című filmről szóló remek összegzés végére nagyon oda kívánkozott volna egy mondat. Arról, hogy mondhatják ugyan egyesek történetietlennek a film cselekményét. Hiszen amikor a foglyok szabadulásának az lesz az ára, hogy pofon üssenek egy már félholtra vert, karjainál felfüggesztett kommunista foglyot, akkor hárman inkább meghalnak, s csupán az órás Gyurica üt, mert lakásán árva gyermekeket rejteget.  Lehet – ismételjük – ezt történetietlennek mondani. Ám a film így – és helyesen – érvel az ember embersége mellett.

A most induló őszi program a történelemelmélet és forráskritika két-két témakörét tárgyalja.

Szeptember 18-án Niccolò  Machiavelli A fejedelem című alapműve, október 16-án Jean-Jacques Rousseau Társadalmi szerződése; november 13-án Miskolczy Ambrus Berzeviczy és Kazinczy vitája című tanulmánya, végül december 11-én Romsics Ignác Székely Dózsa György. Haramia és/vagy népvezér című áttekintése nyújt kiindulópontot az elemző diskurzusra.

A teákról most is rendre beszámolunk, s reméljük, hogy azokhoz szintén gondosan megformált magvas hozzászólások születnek.

 

                                                                                     Pritz Pál

Közzétéve a(z) Tanszék és Teadélutánok kategóriában, mt által 2014. szeptember 11. 10:19-kor. Hozzászólok..

Nincs hozzászólás

Szóljon hozzá az alábbi űrlap használatával!


Hozzászólás